A világszerte kirobbanó tüntetések helyreállítják a demokráciába vetett hitet

Egyre több országban törnek ki tömeges tiltakozások, amelyek rámutatnak, hogy mennyire erős a társadalmi egyenlőség iránti igény.

Hongkongtól Ecuadorig, Szudántól Irakig az egész világon dühös tüntetők ezrei özönlenek az utcákra, esetenként összetűzésbe kerülnek a rendőrökkel, törnek-zúznak, randalíroznak. Közös vonás, hogy sehol nincs egyértelmű vezetőjük. A demonstrálók még a reménytelenül szektariánus Libanonban is dacosan és egységesen lépnek fel. És három fej már le is hullott: Szudán, Algéria és Libanon vezetői.

A tüntetők motivációja országonként különböző – Libanonban például a WhatsAppon keresztül lebonyolított hívásokat akarták megadóztatni, és emiatt vonultak utcára, Chilében pedig eredetileg a metrójegy árának felemelése ellen tiltakozott a lakosság. Mindazonáltal mindkét esetben elmondható: az emberek azért nyúltak radikálisabb eszközökhöz, mert a tartós egyenlőtlenség elfogadhatatlanná vált az országukban – különösen a munkanélküliek és azon belül is a fiatalok körében -, amelynek hátterében a gazdasági hanyatlás áll.

Bár nehéz pontosan meghatározni egy egységes okot az egyidejű tüntetések mögött, egy “mítosz” eloszlatása mindenesetre lehetséges: a zavargások nem azért törtek ki, mert – ahogy azt a New York Times a múlt héten megfogalmazta – “globálisan leállt a demokrácia terjeszkedése”.

Az ilyen és ehhez hasonló kijelentések túl sokat adnak a demokrácia konzervatív fogalmára. Az olyan hidegháborús intézmények, mint például a Freedom House (amerikai központú civil szervezet, amely a demokrácia, a politikai és emberi szabadságjogok helyzetének kutatásával foglalkozik) demokráciáról alkotott fogalma összekeveri a demokráciát a választásokkal és más eljárási kérdésekkel. Figyelmen kívül hagyja azt az egyszerű tényt, hogy a demokrácia mindenekelőtt társadalmi érzés, az egyenlőség és a méltóság iránti potenciális forradalmi igény – ami a nyugati világban már a XX. századra kialakult.

Alexis de Tocqueville, a szabadság és a demokrácia eszméinek tudós szószólója a maga idejében azt jósolta, hogy minden társadalom elkerülhetetlen sorsa a demokratizálódás, függetlenül attól, hogy mennyire mélyen hierarchikus. Világosan megmondta, hogy miután “megsemmisítette a monarchiát és az arisztokráciát”, a demokrácia “nem torpan meg a burzsoázia és a gazdagok akarata előtt”.

Az európai burzsoázia és a 19. század gazdag polgárai valóban sok energiát fordítottak a demokrácia visszaszorítására, és az egyszerű emberek – különösen az ipari munkásosztály és a nők – elnyomására. Walter Bagehot, a The Economist című nagytekintélyű szakfolyóirat ünnepelt szerkesztője megszállottan arra kereste a választ, hogy “milyen biztonsági intézkedéseket lehetne hozni a demokrácia ellen”.

Aztán egyik politikai sokk jött a másik után, és kiderült, hogy – amint azt Tocqueville is megírta – a demokratikus korban az emberek “lelkes, telhetetlen, örökkévaló és legyőzhetetlen szenvedéllyel viseltetnek az egyenlőség iránt”, valamint hogy “tolerálják a szegénységet, a rabszolgaságot és a barbárságot, de nem tolerálják arisztokráciát”. Ez az intolerancia pedig most ismét megmutatkozik a dühös elitellenes lázadásokban, ráadásul még feltűnőbb a posztkoloniális világban, amely az arab tavasz óta egyre többeket felbátorít.

A 40 év feletti polgárok még emlékezhetnek olyan időkre Ázsiában és Afrikában, amikor a túlzott tiszteletadás – vagy esetenként félelem – jellemezte az uralkodók és a nép, a gazdagok és a szegények, valamint a felső és az alsóbb osztályok kapcsolatát. Lévén mentelmi joguk volt, a gazdagok és hatalmasok mindent megúsztak – néha még gyilkosságokat is. Ez a kis létszámú elit rendszerint meglopta az állam pénztárcáját, és Londonban, New Yorkban és Párizsban költötte el a pénzt, növelve ezáltal az ingatlanügynökök, a Harrods és a Bloomingdale’s nyereségét, a partiszervező- és escort cégekről nem is beszélve.

Ennek “modern kori megfelelője” a hatalomból nemrég eltávolított Szaad Haríri libanoni miniszterelnök, aki állítólag egy 16 millió dollár értékű ajándékot adott egy bikini-modellnek, akivel a Seychelle-szigetek egyik luxusüdülőjében találkozott.

Bejrút, 2019. október 29.
Libanoni demonstrálók ünneplik Szaad Haríri miniszterelnök és kormánya lemondását Bejrútban 2019. október 29-én. Haríri a korrupció és a gazdasági válság ellen, valamint a kormány távozásért közel két hete kezdődött országos tüntetés-sorozat hatására döntött így.
MTI/EPA/Vael Hamzeh

Még Indiában is, amely állítólag a világ legnagyobb demokráciája, évtizedeken át egyetlen család uralta a politikát. Az országba látogatók nem győztek csodálkozni a szenvedő milliók végtelen türelmén, és azon tűnődtek, hogy miért nem lázadtak még fel kegyetlen uraik ellen.

A társadalmi hierarchiák végül az 1990-es évektől kezdve kezdtek jobban és gyorsabban megrepedezni, mégpedig a szélesebb körű politizációnak, a műveltség terjedésének, valamint a műholdas televíziós csatornák és a digitális média megjelenésének köszönhetően. Indiában 2011-ben, a korrupt uralkodó elit elleni hatalmas tömegtüntetések idején mutatkoztak meg az első jelek arra, hogy az indiai társadalom és a politika radikális átalakuláson megy keresztül. Valójában ezek a demonstrációk készítették elő a színpadot Narendra Modi jelenlegi kormányfő számára.

  • Néhány példa a nagyvilágból:

Persze nincs garancia arra, hogy a kormányzó elit elleni jelenlegi lázadássorozat nem ad hatalmat a demagógok kezébe, hiszen volt már erre példa. (A 19. század végén Európában a szélsőjobboldali és antiszemita mozgalmak szintén eltérítették a demokrácia iránti igényt, perifériára szorítva ezáltal a baloldali és liberális pártokat.)

Ahogy akkor is, a gyakorlati kihívás most is az, hogy miként lehet a tömeges demokráciát összeegyeztethetővé tenni az egyéni szabadsággal – azaz hogyan lehet olyan politikai és gazdasági intézményeket létrehozni, amelyek képesek a társadalmi mozgalmak hatalmas energiáját “egy nagyobb jó” érdekében felhasználni.

Időközben pedig ellen kell állnunk annak az állításnak, miszerint a demokrácia hanyatlóban van. Mert ha a demokrácia a nép uralmát és a társadalmi egyenlőség iránti igényt jelenti, akkor bizony nagyon is szemtanúi lehetünk a virágzásának, mégpedig a világ legnépesebb részein.

Forrás: Bloomberg

Friss hírek

Az USA húzza felfelé a világgazdaságot

Az Egyesült Államok tavalyi államháztartási hiányának példátlan pro-ciklikus bővülése felhajtóerőt adott a hazai fogyasztásnak, és ezzel egyidejűleg magyarázattal szolgált az amerikai gazdaság meglepő ellenállóképességet jelző tavalyi növekedésére is.

Read More »