Bidennek jól jön Trump elhibázott járványkezelési stratégiája

Joe Biden demokrata párti elnökjelölt vasárnapi vírustesztje is negatív lett – jelentette be a politikus kampányának helyettes vezetője, Kate Bedingfield vasárnap este. A 77 esztendős Biden – akit rendszeresen tesztelnek – folytatja elnökválasztási kampányát, hétfőn Floridába utazik.

Bedingfield vasárnap az ABC televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy a választásokig még hátralévő szűk 30 napban a Biden-kampány elsősorban a koronavírus-járványra összpontosít és üzenete az lesz, hogy Joe Biden jobban kezelte volna a pandémiát Donald Trump jelenlegi elnöknél. Trump jó ideig eléggé félvállról vette a járványt, ám a 74 éves elnök a múlt héten maga is megfertőződött, és péntek óta kórházban van.

“Kétféle vezetési stílus között lehet választani, és amióta a vírus elért minket is, Joe Biden az, aki példát mutat” – nyilatkozta a helyettes kampányfőnök, rámutatva, hogy a demokraták mindig szájmaszkot viseltek, betartották a biztonsági távolságot, illetve a kampányrendezvényekre is csak korlátozott számban engedtek be résztvevőket.

Jason Miller, a Trump-kampány egyik tanácsadója vasárnap – szintén az ABC televízióban – azt mondta, hogy Biden csak “propagandacélból” visel szájmaszkot.

Az Egyesült Államokban eddig 7,4 millió embernél diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést és közülük 209 ezren haltak meg a betegség következtében.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Hibridek csatája: melyik a helyes út?

A technológiai fejlődésnek és az uniós emissziós normák szigorításának köszönhetően az elmúlt években nagyot változott a világ, és bár a teljes elektromos átállás még messze van, azt már kijelenthetjük, hogy a hibridek és az elektromos autók beköltöztek a hétköznapjainkba. Persze nem minden arany, ami fénylik.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás