Az energiafüggetlenség felé Közép-Európában

Jelenleg két komoly kihívással kell megküzdenie a lengyel energiapolitikának. Egyrészt a szinte kizárólag kőszénre épülő áramtermelés rendszere vár komoly átalakításra, másrészt pedig az orosz importtól függő gázellátás diverzifikálása a stratégiai cél. A mostani helyzetben a lengyelek rengeteg kritikát kapnak a környezetszennyező megoldások miatt, ám Varsó az utóbbi időben sokszor egyértelművé tette, nem hagyja, hogy az ipara életképességét meghatározó energetikai kérdésekben mások döntsenek. Ehhez pedig ha kell, az Európai Unióval is vállalja a konfliktust. Közben a gázellátás terén Közép-Európában egyedülállóan sok lábon álló rendszer kiépítésén fáradoznak, uniós pénzből.

LNG terminállal szabadulnának az orosz befolyástól

Lengyelország jelenleg is a legjobb helyzetben lévő ország a régióban. Az Eurostat adatai szerint az ország energiaimporttól való függősség kb. húsz százalék, szemben az 53,8 százalékos EU-s átlaggal. Ez annak köszönhető, hogy a földgáz valamelyest kisebb szerepet játszik az energiamixben, ráadásul bizonyos korlátozott hazai készletek is rendelkezésre állnak. A gáz mégis stratégiai kérdés. Bár a kőolaj 90 százaléka származik (majdnem kizárólag orosz) importból, a földgáznak pedig „csupán” 66 százaléka, ez utóbbi esetben idáig nem volt alternatív beszerzési lehetőség (míg az olaj tankerhajókkal a világ más pontjairól pótolható lenne válság esetén).

A varsói kormány azonban igen ambiciózus elképzelésekkel rendelkezik az akár politikai nyomássá is konvertálható orosz befolyás visszaszorítására. A balti tenger partján, Świnoujście-ben már megkezdődött Közép-Európa első LNG (folyékony földgáz) termináljának az építése, ahova tengeri úton érkezhetne a folyósított földgáz. A tervek szerint 2014-re elkészülő projekt jelentőségét könnyű szemléltetni: a mostani fogyasztási szint mellett a tároló kapacitása képes lenne helyettesíteni az Oroszországból érkező import felét. A terminál ötmilliárd köbméteres kapacitással nyit, mely aztán 7,5 milliárd köbméterre lesz bővíthető, az üzemeltető lengyel társaság, a PGNiG pedig már 1,5 millárd köbméter éves utánpótlásra szerződött Katarral. A várakozások szerint ebben a formában a jelenleg 500 dollár körüli orosz gázár helyett 290-350 dollár között tudnak majd importálni, a verseny pedig a remények szerint az orosz árak visszafogásához is hozzájárulna.

Az Európai Unió ezeket a terveket bizakodva nézi, és pénzügyileg is jelentős részt vállal a megvalósításban, hiszen Nyugat-Európa szemét régóta szúrja az új tagállamok orosz gáztól való függősége. A lengyel projekttől a leginkább függésben lévő lévő balti államok helyzetének javulását is várják, de könnyen profitálhatnak a Visegrádi Együttműködés országai is, köztük hazánk. Ehhez azonban a V4 találkozókon megálmodott vezetékrendszer kiépítésére elengedhetetlen szükség van. A Csehországot és Lengyelországot összekötő szakasz már elkészült, de a legmerészebb elképzelések szerint olyan vezetékrendszerre lenne szükség, amely Közép-Európán keresztül összeköti az Świnoujście-i és a horvátországi Omisalj-ban épülő LNG terminált.

A terveket az Európai Unió anyagilag támogatja, ám az Oroszországgal való konfliktust kerülő európai nagyhatalmak továbbra is csöndben figyelik az eseményeket. Németország éppen a gyakorlatilag a lengyel vélemény figyelembe vétele nélkül megépített Északi Áramlat vezetéken keresztül kap olcsóbb gázt az oroszoktól (amit aztán saját haszonnal ad el a kiszolgáltatott helyzetben lévő keleti szomszédnak), amivel ráadásul Lengyelország tranzitországként betöltött jelentőségét is visszaszorította. Éppen ezért a varsói vezetés mostanában kevés megértést mutat az európai aggodalmat kiváltó egyéb energiapolitikai tervei kapcsán, és nem hezitál megvétózni a számára hátrányos kezdeményezéseket.

Nagy reményekből nagy csalódás: a palagáz

A másik fontos energiafüggetlenségi terv már jóval több aggodalmat váltott ki az EU-n belül, az Egyesült Államok azonban annál inkább támogatja a sokat ígérő új energiaforrás feltárását. Az elmúlt hónapokban Európa-szerte rengetet lehetett hallani a Lengyelország területe alatt megbúvó, a becslések szerint hatalmas palagáz készletekről. Sokan már új Norvégiaként emlegették az országot, de legalábbis azt várták, hogy Lengyelországból egy-két évtizeden belül európai energiaexportőr válik. Ennek megfelelően gyorsan ki is osztották (mint azóta kiderült, nem egy esetben korrupció mellett) a próbafúrások jogait a rengeteg jelentkező között. Az Egyesült Államok pedig nem véletlen támogatja továbbra is oly nagyon a lengyel terveket, hiszen négy amerikai cég, az Exxon Mobil, a Chevron, a ConocoPhilips és a Marathon Oil is feltárási jogokat kapott.

Nemrég aztán a Lengyel Geológiai Intézet immár kicsivel több adaton alapuló becslése sokaknak hatalmas csalódást okozott: az eredetileg 5300 milliárd köbméterre becsült készleteknek valószínűleg mindössze a tizede, 35-77 milliárd köbméter a kitermelhető palagáz. Természetesen még ez is hosszú évtizedekig elég a teljes lengyel szükséglet kielégítésére, ám a kormány által feltüzelt várakozásokhoz képest első ránézésre rendkívül szerénynek tűnik, amivel újabb öngólt rúgott az utóbbi időben zuhanó támogatottságú kabinet.

Szakértők szerint ugyan az első becsléseket mindenki erősen túlzónak tartotta, és még így is hatalmas üzleti lehetőség rejlik a palagázban, természetesen általános a csalódottság. A licenceket már kiosztották, a továbbiak pedig leginkább attól függnek, hogy mennyire lehet majd gazdaságosan kitermelni a rendelkezésre álló készleteket. A lengyel energiaellátás szempontjából így is stratégiai változást jelenthet az új erőforrás, az országból azonban minden bizonnyal nem lesz fontos energiaexportőr.

A tervek a kezdetektől erős európai ellenkezést váltottak ki, hiszen az EU majdnem minden országában betiltották a kutatásokat, mert a legtöbb mérés szerint jelentős környezetszennyezéssel jár az ún. „fracking-módszer” (ennek lényege, hogy nagy nyomáson homokkal és egy százaléknyi vegyszerrel kevert vizet pumpálnak a palarétegbe, ami kiszorítja onnan a gázt). A lengyel kormány (és a rendkívül megosztott lengyel politikai életben egyedülálló módon az ellenzék is) azonban végig kitartott saját méréseinek eredményei mellett, mely szerint ártalmatlan a módszer. Ebben a kérdésben semmiképpen nem enged a varsói vezetés, ami nem is meglepő, hiszen a lengyelek körében is népszerűek a tervek. Ám közel sem ez volt a lengyel energiapolitika legnagyobb ellenkezést kiváltó húzása.

Az atomenergia felfuttatása

Lengyelország áramellátása 92 százalékban a hazai kőszénre épülő szénerőműveken alapszik. Magyarán az ország önellátó, viszont a leginkább környezetszennyező megoldás keretében, amely miatt rengeteg kritika éri. A Lengyel Energiapolitika 2030-ig nevet viselő kormányzati akcióterv másik fontos pillére így ennek a rendszernek a fokozatos átalakítása. Az azonban nem csak a megújuló energiaforrások felfuttatását jelenti, hanem három atomerőmű építésének a tervét is. Az elképzelés szerint a lengyel energiamixben 20 százalékot tenne majd ki az atomenergia (szemben például Franciaország 75 százalékos függőségével).  A fukusimai katasztrófa után megerősödő atomenergiával szembeni ellenérzések közepette ennek meglehetősen kevesen örülnek Európában, főleg az atomenergiától 2022-ig teljes egészében megszabadulni készülő szomszédos Németországban. Az USA ezzel szemben ezen a téren is partnernek bizonyul, hiszen az első reaktor építéséhez nagyjából 7 milliárd dollárral járul majd hozzá.

Hiába azonban a rengeteg panasz és a belső lakossági ellenállás (az egyik tervezett helyszínen a lakók 94 százaléka szavazott az erőmű megépítése ellen), a kormány keresztül akarja vinni tervét, és az első előterjesztések már a parlamenten is átmentek. Ráadásul az Európai Parlamentben érkező támadások közepette még a kormányerőkkel már-már antagonisztikus ellentétben álló legnagyobb lengyel ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság is kiállt a program mellett. Németországnak különösen nem tetszik a terv, Lengyelországnak viszont előszeretettel emlékeztet finoman, hogy nekik az Északi Áramlat megépítése nem tetszett.

Varsó azonban nem csak az atomenergia terén nem enged beleszólást energiapolitikájába. A dán elnökség egyik prioritása az EU energiaügyi ütemtervének a keresztülvitele, mely 2050-re 80-95 százalékkal csökkentené az Európai Unió széndioxid-kibocsátását. Könnyen belátható, hogy a széntől függő lengyel energiaellátás mellett ez milyen plusz terheket róna a vállalatokra. Marcin Korolec környezetvédelmi miniszter már többször elmondta, hogy országa nem fogja feláldozni a teljes hazai ipar versenyképességét. Bár természetesen dolgoznak a szerkezeti átalakításon (melynek része az atomprogram is), a jelenlegi helyzetben ez sokkal nagyobb teher Lengyelország számára, mint a teljesen más szerkezetű nyugat-európai energiaellátás mellett működő gazdaságok számára. A miniszter pedig tartotta szavát, az elmúlt nyolc hónapban kétszer vétózta meg egyedüli tagállamként a jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás bevezetését.

A kormány a palagáz okozta csalódást is könnyen felhasználhatja arra, hogy elfogadtassa a lakossággal a sokak által ellenzett tervet. Igyekeznek is kihasználni a lehetőséget, a hírek szerint ugyanis komoly költségvetéssel információs kampány indul az atomerőművek létesítésével járó pozitív hozadékokról, mint például a munkahelyteremtés, valamint az atomenergia biztonságosságáról. Donald Tusk kormánya kijelentette, hogy csak is kipróbált és biztonságos technológiát ajánló pályázatokat fontolnak majd meg.

A szénerőművek teljes leszerelése természetesen lehetetlen, ezért a rendkívül elavult infrastruktúra fejlesztésére is szükség van. Szerencsére a Lengyelországban egyre inkább érdekeltté váló kínai nagyvállalatok hajlandónak látszanak magukra vállalni ezt a terhet, így saját energiaellátásukat is kedvezményesen biztosítva.

A megújuló energia

A fentiek mellett természetesen az akcióterv fontos szerepet szán a megújuló energiaforrásoknak, de érthetően ez stratégiai szempontból egyelőre kevésbé releváns, hiszen csak jóval hosszabb távon térül meg a kormányzat által befektetni szándékozott jelentős mennyiségű pénz. Jelenleg valamelyest elmarad kötelezettségvállalásaitól Lengyelország ezen a téren, de a cél az, hogy 2020-ra a végső energiafelhasználás 15 százaléka legyen megújuló energia. Ez több mint duplája a jelenlegi aránynak. A kormány meglehetősen részletes tervet és ösztönző rendszert dolgozott ki, mely már sokkal inkább elnyerte a nemzetközi közösség tetszését, így uniós forrásokból is komoly anyagi hozzájárulásra számíthatnak.

Az ország földrajzi és éghajlati viszonyainak megfelelően ezen a téren az elsődleges szerepet a szélenergia játssza. Bár az első tervek szerint a szélerőművek támogatási rendszerén is spórolni kívánt a kormány, végül mégis megamaradtak a komoly kötelezettségvállalások. Így például a megújuló forrásokból termelt energia előre rögzített áron való megvételét garantálja az állam, és vállalja a szélerőművek számára biztosított központi támogatás szintjének fenntartását 15 éven keresztül. Azt, hogy ez a politika sikeres, jól mutatják a Rzeczpospolita napilap által kiderített adatok: jelenleg 54 szélerőmű-építési kérelem vár elbírálásra, összesen körülbelül 680 milliárd zloty (48 ezermilliárd forint) értékű befektetésről. A pályázók között a legnagyobb lengyel cégek mellett olyan nemzetközi energetikai óriások vannak, mint a spanyol Iberdrola, a dán Dong, a belga DEME, vagy a portugál EDPR. Rajtuk kívül néhány vállalat egyszerűen az önellátást oldaná meg ilyen módon. Így az IKEA már megvásárolt három szélerőművet, mely teljes lengyelországi energiaszükségletének felét fedezi majd.

A minisztériumi terv ezeket a befektetéseket (főleg a biomassza és a biogáz előállítása terén) a vidékfejlesztéssel is összekapcsolná, ami főleg az ország keleti részének felzárkóztatásában segíthetne. Emelett a megújuló energiához kapcsolnák részben az Innovatív Gazdaság Programot is, ami a technológia fejlesztésével foglalkozó, vagy éppen saját használatra zöld energiát termelő innovatív lengyel vállalkozások beindításához, terjeszkedéséhez nyújt majd segítséget. A programra létrehozott alap 9,7 milliárd euróból gazdálkodik majd, melyből 8,25 milliárdot az Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosít.

A megújuló energiaforrások szerepének növelésére irányuló program tehát nagyon ambiciózus, de a lengyel energiaellátás jelenlegi szerkezete, és az ipar növekvő energiaigénye miatt a jelenlegi helyzetben sokkal fontosabb az atomerőművek építése és a gázellátás függetlenségét biztosító projektek végrehajtása. Mindehhez szükség van a külföldi befektetésekre és szakértelemre (hiszen például atomerőmű nem működik jelenleg Lengyelországban, így hazai szakemberek sincsenek). Az LNG terminál kapcsán az EU-s támogatások és kölcsönök nyújtanak nagy segítséget, míg a nagyobb ellenállást kiváltó palagáz-kitermelési és atomerőmű-építési tervek az Egyesült Államoknak biztosítanak jó lehetőséget arra, hogy saját befolyását növelve szorítsa vissza az orosz érdekeket.

Az energiapiaci liberalizáció, az EU által szorgalmazott közös energiapiac kiépítése a létrehozott verseny által nagyban hozzájárulhatna az árak alacsonyan tartásához. Lengyelország számára azonban természetesen stratégiai vállalatnak minősülnek az energiaellátásért jelenleg felelős nemzeti óriásvállalatok, ezért jól megfigyelhető, hogyan próbálják biztosítani az összes projektben a részvételüket. Természetesen hosszú távon érdeke a lengyel kormánynak a teljes energiapiaci verseny, de ez – akárcsak a többi európai ország esetében – csak akkor képzelhető el, ha saját „nemzeti bajnokaik” már kellően biztos pozíciókkal rendelkeznek.