_

Akiknek bejött az európai integráció

2004-es csatlakozása óta Lengyelország hatalmas gazdasági fejlődésen ment keresztül, melyben kiemelkedő szerepet játszottak az uniós támogatások, a Strukturális Alapokból és Kohéziós Alapból folyosított összegek, melyeknek Lengyelország vált a legnagyobb kedvezményezettjévé. A keleti bővítéssel járó legjelentősebb változás és egyben kockázat tehát a lengyel csatlakozás volt, a varsói vezetők pedig a kezdetektől fogva igyekeznek az ország méretének (és lassacskán gazdasági teljesítményének) megfelelő politikai befolyást is gyakorolni az EU-ban. A jelenlegi Tanács-elnökség remek lehetőséget biztosít saját prioritásaik előtérbe helyezésére és egyben segíthet jobb képet alkotni arról, milyen is Lengyelország presztízse, megítélése és érdekérvényesítő képessége az Európai Unióban.

A Szovjetunió és a szocialista tömb összeomlása után Lengyelország korábbi piacai eltűntek, az országra kényszerített szövetségesi rendszer pedig összeomlott. Mindez 12 százalékos GDP-eséssel és nagymértékű inflációval járt. A régió legnagyobb államának tehát gyorsan új alternatívák után kellett néznie. Természetesen az EU sem volt rest nyitni a hatalmas potenciális piac, az olcsó munkaerő és a geopolitikai szempontból kulcspozícióban elhelyezkedő ország felé. 1991-ben sor is került a társulási szerződés megkötésére, melyet 1997-ben követett a csatlakozási tárgyalások megkezdése. Lengyelország végül hazánkkal – és a keleti bővítéssel csatlakozó nyolc másik állammal – együtt 2004. május 1-jétől vált az Európai Unió tagállamává.

Ugyanakkor kezdetben joggal merült fel a félelem, hogy a lengyel csatlakozás felboríthatja a meglévő egyensúlyi állapotot, egyrészt a nagy lakossággal járó magas szavazati aránnyal, másrészt pedig a „régi” tagállamokhoz mért elmaradottságával, leginkább pedig az ehhez kötődő különféle fejlesztési alapokból történő tetemes részesedésével. Az eredeti várakozásokkal ellentétben (melyek szerint Lengyelország a projektek önrésze és az egyéb szigorú részvételi felvételek, valamint a még mindig a szocializmus örökségét magán viselő lassú és hibás adminisztráció következtében nem lesz képes jelentős támogatás lehívására), már az első két év alatt 12,5 milliárd euró értékű uniós támogatást használt fel. Ez az összeg pedig azóta is folyamatosan emelkedik: a lengyel Regionális Fejlesztési Minisztérium adatai szerint a 2007-2013-as elszámolási időszakban már több mint 170 milliárd zloty (kb. 42 milliárd euró) került kiutalásra. A hatalmas összegek jó felhasználásának köszönhetően rövid idő alatt gyors növekedésnek és stabilizálódásnak indult a lengyel gazdaság, ami kellően hatékony vonzerőnek bizonyult a külföldi tőke számára is.

Ezek után nem meglepő, hogy az Eurobarometer felmérései szerint Lengyelországban 80 százalék feletti az EU támogatottsága, az ország pedig mára az Európai Unió hatodik legnagyobb gazdaságává vált. A kormány ennek megfelelő erejű politikai hatalomként is szeretné befolyásolni a közösségi napirendet, ám a régi nagy tagállamok nem felejtik el, hogy Lengyelország továbbra is a költségvetés nettó haszonélvezője, ráadásul a külföldre vándorolt egymillió lengyel munkavállaló is szálka a nyugati társadalmak szemében, főleg válság idején.

A kibicnek semmi sem drága

Első soros elnökségük elérkeztével a lengyelek szeretnék bizonyítani, hogy mára az érett demokráciák és a fejlett piacgazdaságok sorába tartozik országuk, mely így jogosult az európai politikai napirend befolyásolására is. Már most látszik az a nagyon pozitív és proaktív megközelítés, amellyel a lengyel kormány kivezetné Európát a válságból a versenyképes fejlődés útjára állva. Ezt azonban a „több szolidaritás” szlogenére hivatkozva képzelik el, a szorosabb gazdasági és pénzügyi együttműködés, a Schengeni övezet megóvása és a közös piac mélyítése révén. A lengyel tervek szerint ezt a Kohéziós Politika központi szerepével, a Közös Agrárpolitika reformjával és a költségvetés növelésével valósítanák meg.  Az elmúlt hónapokban ráadásul, igazi vezetőként, többek között a lengyel pénzügyminiszter is a bajba jutott tagállamok megsegítésére és az eurózóna védelmére szólított fel. Az elképzelések persze szépek és szolidárisak, ám szöges ellentétben állnak a nettó befizető államok (mint például Németország, Franciaország és Nagy-Britannia) érdekeivel, ráadásul kissé demagógnak hatnak egy olyan ország vezetőinek szájából, akik továbbra is profitálnának a változásokból a tehervállalás lényeges növekedése nélkül. Az elvárás tehát egyértelmű: ha Lengyelország európai hatalomként kíván szerepet vállalni, annak költségeit is viselnie kell.

Az elmúlt évek lengyel teljesítménye azonban valóban tekintélyt parancsoló, és ezt Európa-szerte el is ismerik. Ennek legjobb példája az Európai Parlament elnökévé megválasztott – egyébként a nagyobbik lengyel kormánypárt, a Polgári Platform színeiben mandátumot szerző – Jerzy Buzek személye és elismertsége. Árulkodó az is, hogy a fontos költségvetési biztosi pozíciót is egy lengyel; Janusz Lewandowski tölti be. Az utóbbi időben pedig kezd újraéledni a húsz éve életre hívott weimari háromszög együttműködése is, mely keretében Lengyelország, Németország és Franciaország vezetői informális találkozók keretében igyekeznek egyeztetni álláspontjaikat. Ez jól jelzi, hogy a lengyel vezetés a visegrádi országok csoportja helyett a hangsúlyt inkább az EU vezető hatalmaival való érdekegyeztetésre és érdekütköztetésre helyezi.

A prioritásokhoz kapcsolódó főbb konfliktusok

A már említett költségvetéssel kapcsolatos vitákon túl eltérések figyelhetők a szomszédságpolitikáról alkotott elképzelések terén is. Még a lengyel elnökség a „nyitottságból profitáló Európa” jelmondata alatt elsősorban a keleti szomszédokkal való kapcsolatok mélyítését és normalizálást értik (szeptember végén sor kerül a magyar elnökségtől örökölt Keleti Partnerség csúcstalálkozóra is), addig a déli tagállamok sokkal inkább az észak-afrikai helyzet és a bevándorlás miatt aggódnak, mely azonban korántsem ilyen nyomasztó kérdés Lengyelország szempontjából. Varsó komolyan bírálja a határellenőrzés visszaállítását követelő hangokat és (az egyébként varsói székhelyű) Frontex határvédelmi ügynökség hatékonyabb munkáját sürgeti. Már a csatlakozástól kezdve a lengyel figyelem központjában áll egy Ukrajnával kötendő társulási szerződés, amit a legtöbb elemző egyértelmű kudarcként értékel, hiszen a keleti szomszéd jottányival sincsen közelebb egy esetleges EU-csatlakozáshoz. Mindezek mellett Belarusz és Grúzia demokratizálódásának felgyorsítását tekinti fontosnak a jelenlegi elnökség, saját rendszerváltásának sikerét példaként állítva.

Oroszország kapcsán ezzel szemben nagy az egyetértés a weimari országok között. A lengyel köztársasági elnök, Bronisław Komorowski a legutóbbi találkozó után meg is említette, hogy következő alkalommal Dimitrij Medvegyev orosz elnököt is szívesen látná, melyben német és francia kollégája is támogatta. Ez nagy fordulat Lech Kaczynski elnöksége után, akit az oroszokkal szembeni óvatosság és előítélet fő képviselőjeként tartottak számon. A sors furcsa fintora révén azonban a tavalyi szmolenszki katasztrófa után enyhülni kezdett a két ország viszonya, melyben persze a kölcsönös függőség is szerepet játszik, elvégre a lengyel gázellátás 65-70 százaléka Oroszországból érkezik (melyre nem rég kötöttek 2037-ig szóló szerződést), Oroszország szempontjából pedig az EU a legnagyobb export-célpont. Mióta tehát egy párthoz tartozik a miniszterelnök és az elnök, hatékonyabb a lengyel külpolitika is. Lengyelország így végül a németek által favorizált Északi Áramlat vezeték terve mögé is felsorakozott. Ebben a döntésben viszont megfigyelhető Donald Tusk kormányfő pragmatizmusa is, aki a lengyel-orosz viszony ápolása közben igyekszik a Dél-Kaukázus országainak stabilizálását is segíteni, ezáltal alternatív forrásokat keresve.

A másik kulcskérdés az energiabiztonság. Lengyelország kimutatta a foga fehérjét, amikor egyedüli tagállamként nem vállalta, hogy 40 százalékkal csökkentse szén-dioxid kibocsátását 2030-ig. Ez nem is meglepő, elvégre a lengyel energiafelhasználás 90 százalékát szénerőművekből fedezik. A források diverzifikálása címén ráadásul két új atomerőmű építését tervezik, szintén az európai trenddel szembemenve. Amikor pedig ezt tárgyalópartnereik számon kérik, a lengyel vezetés már nem az európai nagyhatalom szerepében mutatkozik, sokkal inkább visszanyúl az elmaradottabb gazdaságokkal szembeni tolerancia és szolidaritás retorikájához.

Csendes támogatás

Mint a fentiekből kiderül, Lengyelország nem fél a konfrontálódástól. Legyen szó akár potenciális szövetségeseiről is, saját érdekeit igyekszik kellő határozottsággal képviselni. Európa vezető országai elismerik törekvéseit, azonban még nem tekintik teljesen egyenrangú partnernek.

Bartek Nowak, a Centre for International Relations nevű agytröszt igazgatója a gazdasági fejlődésen és a stabil politikai-gazdasági intézményrendszeren túl még egy olyan faktort lát, ami Lengyelország megítélését és ezáltal érdekérvényesítési képességét javítja a jelenlegi helyzetben. Ez pedig a lengyel politikai elit, főként pedig a vezető réteg pragmatizmusa és nemzetközi támogatottsága.

Személyesen Donald Tusk, valamint Radek Sikorski külügyminiszter az érdekeket az ideológia elé helyező, rugalmas, esetenként akár opportunista politizálása is kulcsfontosságú, mely legtöbbször képes alkalmazkodni az aktuális helyzethez. Ehhez társul az Európai Uniós ügyekért felelős miniszter, Mikołaj Dowgielewicz technokrata, a politikától kellő távolságot tartó személyisége. A Polgári Platformra pedig külföldön piacbarát és européer kormányként tekintenek, miközben az ellenzéki Jarosław Kaczynski vezetése alatt álló Jog és Igazságosság pártját nacionalista színezetű, inkább saját érdekszférájára koncentráló alternatívaként tartja számon sok vezető európai politikus. Ennek köszönhetően – bár nyíltan természetesen senki sem foglalt állást – a tavalyi elnökválasztás PO-győzelme után is meglehetős elégedettség érződött többek között a weimari háromszög vezetőin.

Lengyelország tekintélye tehát folyamatosan növekszik, bár érdekérvényesítő képessége még korántsem mérhető a régi nagy tagállamokéhoz. Az eurózónához való csatlakozással és növekvő lengyel tehervállalással persze gyorsan nagyobb beleszólást kaphatnának a legfontosabb döntésekbe, ám jelenleg a lengyel elnökség éppen ennek ellenkezőjéért küzd, elvégre az uniós támogatásokra továbbra is szükség van a gazdasági növekedés fenntartásához és a nyugati államokhoz való felzárkózáshoz.

Csicsai Máté

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás