Hódít a mongol folk-rock, Kína viszont sehol sincs

A Dzsingisz kán óta legsikeresebb mongol hódítók nem lóháton, hanem hangszereken “érkeztek”. Ők a The HU névre keresztelt mongol banda, akik a rockzenét a hagyományos mongol hangszerekkel és a torokénekkel ötvözik, amellyel egy csapásra sikerült berobbanniuk a köztudatba – és belopni magukat a rajongók szívébe. Az együttes emellett Mongólia hivatalos kulturális nagykövetévé avanzsált.

A The HU-ra kicsit több mint egy éve figyelt fel a világ, amikor is két daluk – a “Wolf Totem” és a “Yuve Yuve Yu” – felkerült a YouTube-ra. Ezek szinte vírusként terjedtek, köszönhetően a különleges stílusnak és hangszereknek, valamint a klipek lenyűgöző látványvilágának. A két videó 2018 ősze óta összesen 61 millió megtekintést produkált, ami nagyjából 20-szorosa Mongólia népességének.

A rajongók az együttes sikerét a nyugati heavy metal és a helyi stílusok, valamint a tradicionális hangszerek jól működő elegyének tulajdonítják. A The HU azonban csupán egy eddig is meglévő jelenség legfrissebb – és legkiforrottabb – példája. Mongóliában ugyanis elég nagy múltra tekint vissza az, hogy rockzenekarok próbálnak új életet lehelni a hagyományos hangzásokba. Az úttörő ebben a műfajban az ulánbátori Altan Urag folk-rock banda volt, amely 2002-ben alakult. Aztán jöttek sorra a további mongol együttesek – a Khusugtun, az Altain Orgil, a Jonon és a Mohanik -, amelyek bár nem rockzenét játszanak, mind csavartak egyet a népzenén.

A 3 milliós Mongóliával ellentétben óriási szomszédjánál, az 1,4 milliárd lelket számláló Kínában nem létezik olyan együttes, amely a tradíciót és a modern zenét ugyanúgy ötvözi, mint a mongolok – vagy ha van is, egyikük sem tett szert komoly nemzetközi sikerre. Nem, a kínai együttesek ehelyett inkább más országok műfajainak sápadt utánzatai. Ez pedig felveti a kérdést, hogy miért hasít ennyire a mongol zene, míg a kínai (néhány kivétellel) nos… béna?

Történelem és örökség

A válasz részben a múltban keresendő. A 20. században Mongólia szovjet csatlós-állam volt. A zene kapcsán az volt a szovjet politika, hogy előtérbe helyezzék a nemzeti öntudattal azonosított népzenét, miközben a külföldről behozott zenét folyamatos ellenőrzés alatt tartották. Az imperialista multikulturális érzés megteremtése érdekében összegyűjtötték, felvették és előadták a népdalokat. Mindez segített abban, hogy Mongólia ne szenvedjen el ugyanolyan szintű kulturális pusztulást, mint néhány kommunista állam. Bár az 1930-as években brutális tisztogatások zajlottak, a nomád és szétszórt mongol kultúra lehetővé tette a tradicionális mongol zene fennmaradását a kommunista uralom lágyabb formája alatt.

A fiatalok persze kék farmert és rockzenét akartak. Ezért aztán a mongol kulturális minisztérium az 1970-es években – látva az ulánbátori tinédzserek nem múló szenvedélyét a titkos és tiltott nyugati lemezek iránt – kampányt indított a kötelező népzene és a rock ‘n’ roll összekeverésére. Ez a “kierőszakolt” műfaj azonban akkoriban nem igazán volt népszerű.

Az 1970-es évek államilag támogatott rockzenéje ugyanakkor elegendő alapot adott a mongol fiatalok számára, hogy az 1980-as években, amikor egyre többen emelték fel hangjukat a demokrácia érdekében, a rockzene meghatározó erővé váljon. Az új hullám egyértelműen a nyugati stílusú tiltakozó rock-ra hajazott. Az olyan dalok, mint a “The Ringing of the Bell” egyesítették a mongolokat, amikor összegyűltek a fővárosban, hogy követeljék a demokráciát.

Bár előfordultak nézeteltérések a különböző stílusok képviselői között, az új évezredben a zenészek visszanyerték érdeklődésüket egy jellegzetes mongol hangzás kifejlesztése iránt. Az úttörők között volt a már fent említett Altan Urag, amelynek tagjai konzervatóriumban képzett népzenészek, és akik úgy gondolták, hogy esetleg több barátjukat elcsábíthatják a koncertjeikre, ha keményebb hangvételű zenét játszanak. Sikeresen elektronizálták a morin khuur-t, a tradicionális, kéthúros, mongol lófejes hegedűt, és új stílussal kezdtek kísérletezni. Ez abszolút be is vált.

A zene kulturális mivolta és összetartó ereje – mindezeknek köszönhetően – továbbra is fontos szerepet játszik Mongóliában. A zenészeket mindenhol nagyra becsülik – az emberek mind a mai napig morin khuur-együtteseket hívnak például egy új üzleti vállalkozás megnyitójára, illetve különféle nagy családi eseményekre.

Mindeközben Kínában…

A  tradicionális kínai népzenét eleve nehezebb meghatározni, mint a mongolt. Például nem szabad elfelejtenünk, hogy Kína óriási, ezért nem csoda, hogy a regionális különbségek is elég erőteljesek voltak (és mindmáig azok is maradtak). A Szucsouban játszott népzene például jelentősen különbözött a tőle 1600 kilométernyire fekvő Senhszi hegyvidéki tartományban játszottól – sőt, még a tőle 25 kilométerre lévő Vuhszi-féle zenétől is.

Még a kínai opera esetében is – ami újabb keletű, mint a nyugati opera, többnyire csak a 19. század fordulójára nyúlik vissza – rengeteg sajátos variáció volt. A népzenegyűjtők imádták az ismeretlen dallamokat és a ritka hangszereket, előszeretettel válogattak ebből a “vegyesfelvágottból”.

A népzene halála: a kulturális forradalom

Kína addigi változatos zenei hagyományát – a kínai kultúra többi részéhez hasonlóan – kizsigerelték a kulturális forradalom alatt (1966–76). A népzene legtöbb formája a túlélésért küzdött ebben az időben, amikor a politika határozta meg a művészetet és a kultúrát.

A vezetés megkövetelte, hogy minden művészeti ágazat “forradalmi művészet” legyen; a pekingi operát és a kínai népi hagyományokat kifejezetten betiltották. Mindössze néhány dal maradt fenn – persze azok is “újracsomagolt”, átalakított formában. A korszak egyik legismertebb dala a “Vörös Kelet”, ami eredetileg egy Senhszi tartománybeli népdal volt – és amiből nemzeti himnuszt “csináltak”.

Mao Ce-tung halála után egy kis ideig úgy tűnt, hogy a kínai fiatalok visszanyerik érdeklődésüket országuk népzenéje iránt. Ahogy egy nemzedék próbálta újra meghatározni saját magát az 1980-as évek változásainak függvényében, Kínán végigsöpört a xibeifeng (Északnyugati Szél) nevű rockzenei hullám, amely egyszerre volt hangja a dacos kínai nacionalizmusnak és az egyre keserűbb elégedetlenségnek. A leginkább rock ‘n’ roll-hoz hasonlatos dalok némelyike igen közkedvelt volt a Tienanmen téri demokrácia-párti tüntetések során.

Amikor azonban 1989-ben leverték a diáktüntetéseket, egyúttal a xibeifeng-et is betiltották. Ennél is fontosabb volt az az üzenet, hogy maga a kultúra vált veszélyessé egy olyan generáció számára, amely végignézte, hogy minden reményét megfojtják. Ezért aztán az 1990-es évek során a kínaiak célja inkább a meggazdagodás volt, semmint a gyökereik kutatása. Ráadásul az sem utolsó dolog, hogy több száz millió ember hagyta el a faluját, hogy inkább a városban éljen és dolgozzon, emiatt pedig a regionális zene és a hagyományok jelentősen felhígultak – vagy örökre el is vesztek.

És bár az új gazdagság hatalmas kereskedelmi igényt teremtett a zene iránt, ez már nem jelentett veszélyt a politikára nézve. A 2000-es évek ugyanis a zenei banalitás elterjedésének korszaka volt – a twee pop-számoktól kezdve a nosztalgikus forradalmi dalokon át az etnikai zene újracsomagolásáig. Ezek azonban ártalmatlan fantáziák voltak, nem pedig a kulturális szenvedély kifejezésére szolgáltak.

Voltak kisebb helyi próbálkozások – például a metal Vuhanban és a punk Pekingben -, ám ezeket a hangokat elég hamar elfojtotta az állami cenzúra, így soha nem jutottak el még nemzeti szintre sem, nemhogy a nemzetközi színtérre. Mindent, ami átjutott a rostán, gondosan “kasztrálták”.

Erre az egyik legjobb – és legutóbbi – példa a hiphop műfaj, amely rendkívül nagy népszerűségnek örvend az 1995 után született kínai fiatalok körében. Egy kínai rap-műsor, a The Rap of China kellemetlenül hiteles (és sokak által kedvelt) első évada után a második évadot a szigorú nacionalizmus mintapéldájává alakították, amely során különös figyelmet fordítottak arra, hogy a “szex”, a “drog” és a “zsaru” kifejezések ne hangozzanak el – vagy ha ilyen történt, azt egyszerűen kivágták a műsorból.

Mindezek fényében nem csoda hát, hogy a hősöket idéző mongol folk-rock világsikerre tett szert, míg a különféle kínai, “Disney-sített” és/vagy elhallgattatott műfajok és előadók a nemzeti szintig sem vitték…

Forrás: Foreign Policy / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás