Kemény szavakkal indította választási kampányát Jeremy Hunt

A brit külügyminiszter szerint a konzervatív párti kormány, sőt talán a párt megsemmisülését is okozhatja, ha nem sikerül kiléptetni az Egyesült Királyságot az Európai Unióból.

Jeremy Hunt, aki indul a Konzervatív Párt és a kormány éléről távozó Theresa May miniszterelnök tisztségéért, kampányát elindító hétfői beszédében kijelentette: az a tory vezető, aki teljesíti a brit EU-tagság megszűnéséről hozott, három évvel ezelőtti népszavazási döntést, megnyeri a Konzervatív Párt számára a következő parlamenti választást. “Nincs azonban olyan konzervatív miniszterelnök, aki Brexit nélkül választást tudna nyerni” – tette hozzá.

Hunt szerint így a Brexit-döntés teljesítése és a következő választások megnyerése nem két különböző kérdés, hanem ugyanaz. Kijelentette: e két dologra csak olyasvalaki képes, aki el tud érni egy olyan kilépési megállapodást, amelyet a londoni parlament elfogad. Hunt szerint ez a jelölt ő maga, tekintettel arra, hogy egykori vállalkozóként, majd kabinettagként egész eddigi életét tárgyalásokkal töltötte.

A külügyminiszter alig burkolt figyelmeztetést intézett azon jelölttársainak a címére, akik eddigi nyilatkozataikban jelezték, hogy ha megnyerik az utódválasztási versengést, miniszterelnökként mindenképpen kiléptetik az Egyesült Királyságot az EU-ból a Brexit jelenleg érvényes október 31-i határnapján, akár elfogadja addig a londoni parlament az elmúlt hónapokban háromszor is elutasított kilépési megállapodást, akár nem. E jelöltek közé tartozik Hunt hivatali elődje, Boris Johnson volt külügyminiszter, a keményvonalas tory Brexit-tábor frontembere és Esther McVey volt munkaügyi miniszter.

London, 2019. június 10.
A kormányfői és pártelnöki tisztségért induló Jeremy Hunt brit külügyminiszter kampánynyitó beszédet tart a Konzervatív Párt londoni rendezvényén 2019. június 10-én, három nappal az után, hogy Theresa May távozott a kormány és a Konzervatív Párt éléről. May azért mondott le, mert nem tudott megállapodásra jutni az ellenzékkel a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről. Hunt a legmagasabb rangú kabinettag, aki bejelentette indulását a kormányfői posztért.
MTI/AP/Matt Dunham

Hétfői kampányindító beszédében Jeremy Hunt felidézte: a parlament már eddig is világossá tette, hogy nem fogja engedni a megállapodás nélküli Brexitet. Hunt szerint így annak a miniszterelnöknek, aki arra tesz ígéretet, hogy egy adott időpontban mindenképpen kilépteti az Egyesült Királyságot az EU-ból, választásokat kell kiírnia, ha meg akarja változtatni a parlamenti erőviszonyokat. A brit külügyminiszter szerint azonban ha e választásokat a Brexitről hozott népszavazási döntés teljesítése előtt tartanák, a Konzervatív Párt “megsemmisülne”.

Utalt a májusi európai parlamenti választásra, amelyen a Konzervatív Párt nem egészen 9 százalékos szavazataránnyal – fennállása óta messze a legrosszabb eredménnyel – az ötödik helyre szorul a brit pártok mezőnyében.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Jeremy Hunt a legmagasabb rangú kabinettag, aki bejelentette indulását a miniszterelnöki posztért. Az ismert mezőny jelenleg 11 tagú, de hétfő este derül ki hivatalosan, hogy közülük hányan teljesítették az indulási kritériumokat és az is, hogy rajtuk kívül jelentkeztek-e további jelöltek a Konzervatív Párt vezetői tisztségére. A párt szabálykönyve szerint minden indulónak nyolc másik frakciótag támogatását kell megszereznie ahhoz, hogy jelöltként regisztráltathassa magát.

A fogadóirodák Boris Johnsont tekintik a legesélyesebb jelöltnek. Johnson már a hétvégén megkezdte kampányát. A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lapnak adott interjúban kijelentette: ha ő lesz a miniszterelnök, mindaddig nem fizeti ki az EU-nak járó, 39 milliárd fontra becsült brit pénzügyi kötelezettségeket, amíg világosabbá nem válik, milyen jövőbeni kapcsolatrendszerről sikerül megállapodni az EU-val.

Az Európai Bizottság már többször jelezte, hogy nem lehetséges a Brexit feltételrendszerét rögzítő megállapodás újratárgyalása.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Közösen építenek új generációs vadászgépet a németek, a franciák és a spanyolok

Franciaország és Németország mellé Spanyolország is csatlakozott az új generációs repülőgép-fejlesztési programhoz (SCAF): az erről szóló megállapodást hétfőn írták alá az 53. párizsi nemzetközi repüléstechnikai kiállítás nyitónapján a Párizstól északra fekvő Le Bourget-i repülőtéren. Az új vadászbombázó a tervek szerint 2040-ben válthatja a Rafale és az Eurofighter gépeket.

Read More »

A Kreml szerint fennáll a kiberháború lehetősége az USA és Oroszország között

Elméletileg fennáll a kiberháború lehetősége az Egyesült Államok és Oroszország között - jelentette ki hétfőn Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője arra a The New York Times című amerikai napilapban két napja közölt értesülésére reagálva, amely szerint legkésőbb 2012 óta felélénkült az amerikai szakszolgálatok azon törekvése, hogy vírust juttassanak be az orosz energiarendszerbe.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás