A brit parlament leszavazta a megállapodás nélküli Brexitet

A londoni alsóház szerdán elutasította annak a lehetőségét, hogy az Egyesült Királyság bármikor, bármilyen körülmények között, a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló megállapodás nélkül lépjen ki az Európai Unióból. A kormány a szavazás után késő este bejelentette, hogy az erre az esetre már korábban kidolgozott forgatókönyv alapján csütörtökön indítványt terjeszt a ház elé a Brexit elhalasztásának kezdeményezéséről.

A kabinet jelezte ugyanakkor azt is, hogy a rövid idejű, legfeljebb június végéig terjedő, technikai jellegű halasztás uniós jóváhagyására csak akkor lát esélyt, ha a törvényhozók jövő szerdáig – vagyis még az Európai Unió jövő héten esedékes csúcstalálkozójának kezdete előtt – elfogadják a Brexit feltételrendszeréről szóló, eddig kétszer elutasított megállapodást. Egyelőre nem ismert, hogy a kormány mikor terjeszti harmadszor is a ház elé a Brexit-egyezményt.

A megállapodás nélküli Brexit elutasításáról szóló szerda esti – jogilag egyébként nem kötelező erejű – szavazás meglepetés, mert a képviselők többsége nem a kormány eredeti indítványára, hanem egy módosításra szavazott.

A konzervatív párti kormány által beterjesztett indítvány kifejezetten arra vonatkozott, hogy az Egyesült Királyság a Brexit március 29-i határnapján nem léphet ki megállapodás nélkül az EU-ból. A kormányzati beterjesztéshez azonban érkezett egy módosító indítvány, amely azt kezdeményezte, hogy a parlament meghatározatlan időre mondja ki a megállapodás nélküli Brexit tilalmát, és a képviselők a szerda esti szavazáson csekély többséggel, 312:308 arányban elfogadták ezt a módosítást.

Ezután szavaztak a kormány immár módosított indítványáról, amelyet megváltoztatott formájában – vagyis annak kimondásával, hogy az Egyesült Királyság semmikor, semmilyen körülmények között nem léphet ki megállapodás nélkül az EU-ból – az alsóház 321:278 arányban elfogadott.

London, 2019. március 13.
A brit parlament által közreadott, videofelvételről készült képen Theresa May brit miniszterelnök felszólal a brit EU-tagság megszűnéséről tartott vitában a londoni parlamentben 2019. március 13-án, miután az alsóház az előző este ismét elutasította a kilépési folyamat feltételrendszeréről szóló megállapodást. A nap folyamán szavaznak a megállapodás nélküli Brexit lehetőségéről, amelynek elutasítása esetén március 14-én arról tartanak vitanapot és szavazást, hogy a kormány kérje-e az EU-tól a március 29-én esedékes Brexit elhalasztását.
MTI/EPA

A végszavazás előtt teljes zűrzavar alakult ki a parlamentben, a kormány ugyanis saját, módosított indítványának leszavazására utasította a konzervatív frakció tagjait, de számos tory képviselő – köztük több kabinettag – dacolt ezzel az utasítással, és vagy megszavazta a módosított formájú indítványt, vagy tartózkodott. A brit kormány mindezek után, szerda éjjel bejelentette, hogy csütörtökön az alsóház hozzájárulását kéri a Brexit elhalasztásának kezdeményezéséhez.

Az indítvány szerint ha az alsóház egy héten belül, vagyis március 20-áig – az EU-csúcs kezdete előtti nap végéig – elfogadja a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét tartalmazó megállapodást, London a Brexit egyszeri, június 30-áig terjedő elhalasztását fogja kérni az Európai Uniótól, annak érdekében, hogy legyen idő a kilépéshez szükséges jogszabálytervezetek törvénybe iktatására.

Theresa May miniszterelnök már a beterjesztés ismertetése előtt közölte: ilyen rövid idejű, technikai jellegű halasztásra csak akkor van mód, ha a Brexit-megállapodást a képviselők elfogadják.

May elmondása alapján a háznak meg kell értenie, hogy ha továbbra sem támogatja a Brexit-feltételekről szóló egyezséget – amelyet a törvényhozók először januárban, majd kedd este ismét elutasítottak -, akkor a Brexit sokkal hosszabb idejű halasztására lesz szükség, különös tekintettel arra is, hogy a képviselők nem hajlandók elfogadni a megállapodás nélküli kilépés lehetőségét sem a március 29-i határnapon. A brit miniszterelnök szerint ebben az esetben az Egyesült Királyságnak nyilvánvalóan részt kellene vennie a május végén esedékes európai parlamenti választásokon.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A Brexit halasztásának kezdeményezéséről szóló kormányzati beterjesztésben is szerepel, hogy ha az alsóház március 20-áig nem fogadja el az EU-val elért Brexit-megállapodást, akkor az Európai Tanács a jövő heti csúcsértekezleten a kilépés bármiféle halasztásának jóváhagyása fejében nagy valószínűséggel egyértelmű választ követel majd arra a kérdésre, hogy a Brexit-határidő kiterjesztése milyen célt szolgálna, nem utolsósorban annak eldöntésére, hogy egyáltalán milyen időtartamú halasztásról lehet szó.

A kormány beterjesztése is hangsúlyozza, hogy ha a halasztás túlterjed június végén, akkor az Egyesült Királyságnak részt kellene vennie a májusi európai parlamenti választásokon.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Bonyolódik az osztrák kormányválság

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kész visszahívni valamennyi miniszterét az Osztrák Néppárttal (ÖVP) közösen alkotott kormánykoalícióból, ha a kancellár megválik Herbert Kickl szabadságpárti belügyminisztertől - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Norbert Hofer, az FPÖ megválasztott új vezetője.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás