A spanyolok és a románok is a rendezetlen Brexitre készülnek

Készenléti tervet fogadott el a spanyol kormány pénteki madridi ülésén arra az esetre, ha Nagy Britannia megegyezés nélküli lépne ki az Európai Unióból.

“Reméljük, hogy nem kell majd használni” – mondta az elfogadott intézkedéscsomagról Josep Borrell spanyol külügyminiszter a kormányülést követő sajtótájékoztatón. Szavai szerint erre csak akkor lesz szükség, ha a szigetország “az ablakon át” fog távozni az EU-ból.

“Az alapvető cél, hogy egyetlen brit vagy spanyol állampolgár se maradjon védtelen” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a folytonosságot kívánják biztosítani minden területen.

Az intézkedések egyik legfontosabb eleme a Spanyolországban élő brit és a Nagy-Britanniában élő spanyol állampolgárok jogainak biztosítására vonatkozik. Eszerint például Spanyolországban 2020 végéig a brit állampolgárok eddigi tartózkodási engedélyei érvényben maradnának, és csak azt követően kellene más kategóriájú személyazonosító kártyát igényelniük, immár nem közösségi állampolgárként.

A spanyol kormány a viszonosság elvét várja el a brit kormánytól, és ennek alapján biztosítaná továbbra is az egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférést a területén élő mintegy 300 ezer brit állampolgárnak.

A zavartalan átmenet érdekében a következő egy évben a brit repülőtereket továbbra is uniós célállomásként tekintenék.

Az intézkedéscsomag kiemelten foglalkozik a Spanyolországba ékelt, brit fennhatóság alá tartozó Gibraltáron dolgozó kilencezer spanyol helyzetével, amelyet munkavállalási engedély kiadásával kíván rendezni a kabinet. Munkahelyük elvesztése esetén a spanyol állam munkanélküli ellátást biztosítana ezen dolgozók számára is.

Az állampolgári jogok mellett az intézkedések kiterjednek a kereskedelmi, pénzügyi, vámügyi, jogi és igazságügyi együttműködésekre is Spanyolország és Nagy-Britannia között.

Josep Borrell felhívta a figyelmet arra, hogy a készenléti terv intézkedései ideiglenesek, és nem a két ország jövőbeli hosszú távú együttműködésének szabályait rögzítik, hanem azt az átmeneti időszakot kívánják rendezni, amely az uniós kilépés után következik.

Az intézkedéseket tartalmazó rendeletnek a spanyol parlamenti pártok jóváhagyását is meg kell kapnia, ahogy a brit kormány egyetértését is.

A spanyol kormány jelenlegi formájában utolsó ülését tartotta pénteken, a parlament március 5-i hivatalos feloszlatása után ügyvezető kormányként működik tovább az április 28-i országos parlamenti választásokig.

Románia a kölcsönösség elvén rendezné a tartózkodási jogokat

Ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból, Románia a kölcsönösség elvén rendezné az országban élő britek tartózkodási jogait – közölte pénteken Carmen Dan román belügyminiszter.

A tárcavezető leszögezte: az EU soros elnökeként Románia azon dolgozik, hogy Nagy-Britannia kilépése ne érintse hátrányosan az ott élő hárommillió uniós állampolgárt, illetve az EU-27-ek területén élő egymillió britet. Amennyiben a Brexit rendezetlenül következik be és nem lesz egységes megállapodás, Románia azt szeretné elérni, hogy a Nagy-Britanniában lakó 430 ezer román állampolgár a Romániában élő 2500 brittel azonos bánásmódban részesüljön.

Bukarest – kölcsönösséget várva el Londontól – öt évre szóló ideiglenes tartózkodási engedélyt adna a Brexit időpontjában Romániában lakó brit polgároknak és családtagjaiknak.

Carmen Dan szerint lesz egy átmeneti időszak – valószínűleg az év végéig vagy addig, amíg sikerül megállapodniuk a brit kormánnyal -, amely alatt az országban lakó brit polgárok romániai tartózkodását különösebb ügyintézés nélkül is jogszerűnek fogják tekinteni. Az ideiglenes tartózkodási engedély kiváltását később egy “minimális” nemzetbiztonsági, közrendészeti, közegészségügyi vizsgálathoz kötnék, valamint az ezt igénylő brit állampolgároknak és családtagjaiknak igazolniuk kell majd, hogy törvényes romániai lakhatási és megélhetési feltételeik biztosítottak.

Aki öt évnél hosszabb ideig akar Romániában lakni, az hosszú távú (letelepedési) engedélyt kérvényezhet. A brit gépkocsivezetői engedélyeket továbbra elismerik Romániában – részletezte a tárcavezető, aki ugyanakkor rámutatott: mindezen intézkedéseket a kölcsönösség elvének tiszteletben tartásával vezetnék be, és csakis akkor, ha Nagy Britannia megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Németország szigorú feltételekhez köti az Oroszország elleni szankciók feloldását

A kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyében kialakult fegyveres konfliktus miatt Oroszország ellen bevezetett büntetőintézkedések visszavonásának feltétele az előrelépés a válság kezelésében, az ukrajnai Krím félsziget Oroszországhoz csatolása miatt kivetett szankciókat pedig csak akkor lehet visszavonni, ha Ukrajna visszakapja a területet.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás