Egyetértettek abban, hogy nem értenek egyet

Szeptember 25-én Hszi Csin-ping kínai elnök az Egyesült Államokba látogatott, majd a hivatalos tárgyalások és sajtótájékoztatók után részt vett egy ünnepi vacsorán a Fehér Házban. Az esemény kapcsán tüntetők is összegyűltek az elnöki rezidencia előtt és többek között Kína elnyomó politikája ellen tiltakoztak.

A kínai elnök látogatása kapcsán sok, régóta aktuális kérdés újra nagyobb figyelmet kapott. A díszvacsora során elmondott beszédeket és tósztokat azonban nem zavarta meg a Fehér Ház előtt tüntető tömeg behallatszó zsivaja, magát a tömeget pedig a Fehér Ház elé felhúzott fehér vászonfalak miatt nem láthatta a vacsorára érkező kínai elnök. A tüntetők Kína tibeti elnyomó politikáját, az emberi jogok megsértését, és a kisebbségi csoportokat érő bánásmódot hangsúlyozták.

Ezen és egyéb kérdések kapcsán (például amire Barack Obama amerikai elnök is kitért beszédében, mint például a Dél-kínai-tengeren a kínai érdekszféra kiterjesztése) a kínai elnök azonban határozottan elutasította a vádakat, majd kijelentette, „minden ország különböző történelmi folyamatokkal és valóságokkal rendelkezik. Tiszteletben kell tartanunk minden ország népének döntését, mellyel kiválasztják a saját fejlődésük útját”.

A kínai és amerikai kapcsolatokat érintő egyik központi kérdés a kiberbiztonság volt. A tárgyaló felek megállapodtak, hogy országaik fel fognak lépni az online biztonsági kockázatok minimalizálása érdekében, kiemelve az online szabotázs, kémkedés visszaszorítását, és a titkosított fájlok és adatok biztonságának növelését. A kormányokhoz köthető kibertérben történő kémkedésről azonban nem született megállapodás, annak ellenére, hogy az Egyesült Államokat érő kibertámadások legnagyobb része Kínáig vezethető vissza, mint ahogy az 2015 júniusában, az amerikai kormány személyzeti nyilvántartását érintő támadás – mely során 18 millió ember adataihoz sikerült hozzáférniük a hekkereknek – esetén is történt.

A kiberbiztonság mellett kiemelt figyelmet kapott a klímaváltozás és a globális felmelegedés, illetve annak megelőzése. Barack Obama már évek óta hangsúlyozza a világ második legnagyobb gazdaságának, Kínának a szerepét ezen globális folyamatokban, de a kínai vezetés eddig nem hajlott a szükséges intézkedések meghozatalára. Az utóbbi időben azonban Peking mutat némi hajlandóságot a kibocsátás csökkentéséhez szükséges lépések megtételére, melyben szerepet játszik a lakosság felháborodása a súlyos légszennyezettség miatt. Kínában található Hszian, Senjan és Csungking, melyek a 2014-es és 2015-ös években a világ legszennyezettebb városai közé tartoztak.

A megállapodások kapcsán Adam Schiff kaliforniai demokrata képviselő aggályait fejezte ki. Kétségesnek tartja, hogy a kínai fél betartja mind a kiberbiztonság, mind a klímaváltozás terén hozott vállalásait. Kijelentette, valószínűnek látja, hogy az eltulajdonított amerikai kutatás és fejlesztésekből továbbra is szépen profitáló kínai cégeket szigorú következményekkel kellene sújtani.

Koppány Mátyás

Friss hírek