Olajozott szabadságharc horvát módra

Néhány napja a horvát, majd a magyar sajtóban is napvilágot látott a hír, miszerint a délszláv állam ismét megpróbálja valamely zágrábi bíróság elé citálni Hernádi Zsoltot. A MOL elnök-vezérigazgatójának arcképe 2011 nyara óta vissza-visszajáró vendéggé vált a horvát címlapokon. A magyar olajmulti elsőszámú vezetőjét ugyanis ekkor hozták először kapcsolatba a volt horvát kormányfőhöz köthető korrupciós szálakkal.

Hernádi Zsolt horvátországi kálváriája 2011 nyarán kezdődött, alig egy nappal azt követően, hogy az egyébként Ausztriába távozott – ha úgy tetszik szökött – Ivo Sanader kiállt a sajtónyilvánosság elé, majd bejelentette; nem húzza tovább az időt ügyvédei segítségével, hanem hazatér és kiáll az őt korrupciós vádakkal illető politikai ellenfeleivel szemben. Másnap hajnalban a horvát internetes portálokon robbant a bomba; a zágrábi hatóságok újabb vádpontot aggattak az egykori horvát kormányfő nyakába, mégpedig azt, hogy az INA irányítását nem az ésszerűség, hanem tízmillió eurónyi kenőpénz kedvéért engedte át magyar partnerének, vagyis a MOL-nak.

Ezzel a húzással, az akkor még ellenzékben lévő horvát baloldal két legyet üthetett egy csapásra. Legfőbb riválisára, a Horvát Demokratikus Közösségre (HDZ) a kampányidőszak kellős közepén sikerült menthetetlenül ráégetni a korrupciós jelzőt, illetve a társadalom tudatában azt az illúziót is elültethették, hogy a mindenkori horvát kabinet visszaszerezheti a nemzeti büszkeségként számon tartott olajtársaság irányítási jogköreit.

A fentieket az is alátámasztja, hogy a Sanader elleni per épp az országgyűlési választásokra vonatkozó kampányidőszak véghajrájában kezdődött el, míg utóbbi állításra az is bizonyíték lehet; Zoran Milanović – jelenlegi horvát miniszterelnök – akkoriban többször is kijelentette, kormányra kerülve mindent elkövetnek majd az INA irányításának visszaszerzéséért, akár részvényeinek visszavásárlásáért. Utóbb látni fogjuk, hogy ezeknek a hangzatos kijelentéseknek már akkor sem volt sok alapja.

2011 decemberében aztán bekövetkezett az, amire mindenki számíthatott; a Jadranka Kosor és a HDZ vezette horvát kabinet csúfos vereséget szenvedett a választásokon, s helyét az az úgynevezett „Kukuriku koalíció” vette át, melyet természetesen a szociáldemokraták vezetője, azaz a fentebb már említett Zoran Milanović irányít miniszterelnökként.

Mindeközben az Ivo Sanadert és ezáltal közvetlenül Hernádi Zsoltot is érintő megvesztegetési botrány időről időre fel-felbukkant – majd éppoly hirtelenséggel el is tűnt – a horvát, illetve ekkor már a magyar címlapokon is.

Később a horvátok figyelmét nyilvánvalóan elvonta az ügyről az országuk sorsáról döntő uniós népszavazás vagy éppen az egyre nyilvánvalóbb súlyos gazdasági problémák. Ez utóbbiak – egyébként máig tartó – mélységét az is jól megmutatja, hogy mostanában a hangzatos ígéretekkel szemben az INA részvénycsomagjainak visszavásárlása helyett leginkább újabb pakettek eladási szándéka merült fel.

A mélyben fortyogó olaj időszaka

Miközben a sajtóvisszhangokból, illetve a vezető politikusok otthoni nyilatkozataiból könnyen ki lehetett szűrni, hogy a MOL-INA kapcsolatából származó kisebb nagyobb összetűzések igenis árnyékot vethetnek Magyarország és déli szomszédjának egyébként kitűnő viszonyára, nemzetközi színtéren mégis inkább a higgadt válaszokat keresték az érintett felek.

A fent említettekre talán legjobb példaként a horvát külügyminiszter asszony 2012. februári látogatása, illetve a szintén budapesti Orbán – Milanović találkozó hangulata szolgálhat. A sajtó irányából záporozó kérdésekre lényegében mindkét miniszterelnök kitérő választ adott, mondván az ügy nem tartozik a magyar, illetve a horvát államra, hanem csakis utóbbi igazságszolgáltatására és az érintett olajtársaságokra.

Mi változott most? Lapozzon és megtudja!

Egy elsőfokú ítélet, amely fegyvert adott a horvátok kezébe

2012 novemberéig a vádakon és magán a botrány okozta veszteségeken kívül gyakorlatilag semmilyen fegyver nem volt a horvát hatóságok kezében. Ekkor viszont a zágrábi székhelyű bíróság első fokon tíz évre ítélte azt az Ivo Sanadert, akivel szemben azt is bizonyítottnak vélte a horvát törvényszék, hogy az INA irányítási jogköreiért ötmillió eurót fogadott el – a tízből ennyit láttak bizonyíthatónak – az immár hivatalosan is kellemetlen helyzetbe kerülő Hernádi Zsolttól, a MOL elnök-vezérigazgatójától. Mindemellett a vezető bíró azt is kijelentette, hogy Horvátország számára hátrányos üzlet köttetett a magyar cég és az akkori horvát kabinet között.

Miközben az ügy politikai háttere továbbra is nyilvánvaló maradt, ezzel az egyelőre nem jogerős ítélettel a horvát fél gyakorlatilag a magyar olajtársaság INA feletti vezetési jogköreinek tisztaságát kérdőjelezte meg.

Hol tartunk most?

A horvát hatóságok a botrány kirobbanása óta többször is ki akarták hallgatni Hernádi Zsoltot, hol gyanúsítottként, hol pedig csak tanúként, ám erre mindeddig nem igazán nyílt lehetőségük. A magyar hatóságok vagy nemzeti érdekre, vagy éppen bűncselekmény hiányára hivatkozva minden alkalommal megtagadták a MOL vezetőjének kiadatását.

Ezzel párhuzamosan, s sokszor épp a fentiek okán a horvát sajtóban számos olyan mondhatni propagandisztikus írás látott napvilágot, amelyben Hernádit sérthetetlennek, a cégét pedig gyarmatosítónak festették le. A kormány közeli körökből is érkező kritikák pedig az INA helyzetének lehetetlen voltát taglalták, egy olyan képet ábrázolva a szituációról, ahol a horvát olajtársaság semmilyen fejlesztésre fordítható támogatást sem kap magyar partnerétől.

A horvát igazságügyi szervek tehát ilyen hangulattól vezérelve szánták rá magukat, hogy ezúttal már uniós jogköreikkel élve próbálják meg a MOL vezetőjét Zágrábba invitálni. Azóta számos magyar nemzetközi jogász világított rá a tényre, hogy Horvátország gyakorlatilag még nem élhet az úgynevezett európai elfogatóparancs lehetőségével, így ennek fényében a múlt héten bekövetkező újabb kísérlet is inkább szólhat annak a MOL vezérkarának, amely a hírek szerint egy-két napon belül – szeptember 18-án – készül tárgyalóasztalhoz ülni a horvát kabinet képviselőivel.

Mit akarnak a horvátok?

Nyilvánvalónak tűnhet, hogy a horvát kabinet szívesen venné újra kezeibe az egyébként évek óta magyar irányítással működő INÁ-t, az azonban aligha kétséges, hogy ez koránt sem lesz Zágráb számára könnyű menet.

Hiába érvelnek a magyar olajtársaság 50 százalék alatti részesedésével (49,1 százalék), hiszen a horvát állam részvényeinek aránya ezzel párhuzamosan még a 45 százalékot sem éri el. Ráadásul a Milanović-kabinet, s így az ország elképesztően rossz gazdasági mutatói sem teszik lehetővé, hogy a horvátok kifizessék az esetlegesen távozó magyar befektetőt.

A horvátok nagy valószínűség szerint inkább egy ésszerű kompromisszumban reménykedhetnek, amely példának okáért érintheti a horvát olajtársaság veszteséges gázüzletágát, amit előbbiek szerződéses kötelezettségük ellenére sem vettek át a MOL irányítása alól. Ám addig is a Hernádi ügy olyan fegyver lehet a kezükben, amely egy Sanader elleni jogerős ítélettel robbanna igazán nagyot.

Mit akarhat a MOL?

A magyar olajtársaság nyilván egy hatékonyan működő, s továbbra is saját kézben tartott partnert szeretne, elkerülve ugyanakkor azokat a botrányokat, amelyek nem egyszer súlyosan megingatták a MOL részvények aktuális árfolyamát.

Bár a horvát sajtóban is megjelent Mosonyi György által adott interjúból az is kiderült, hogy a magyar olajmulti megegyezés híján akár el is adhatja horvátországi részvénycsomagjait, lássuk be a MOL-t igen komoly érdekek fűzik a horvát, s azon keresztül a teljes délszláv piachoz.

Azt maga a MOL felügyelőbizottságának elnöke is elismerte a fent említett nyilatkozatban, hogy cége eddig mintegy három milliárd Eurót fektetett be horvát partnerénél, 2009-ben a csőd szélétől megmentve azt, s akkor még példának okáért a teljesen felújított kúthálózatról nem is beszélt.

Mindezek mellett, ami talán még fontosabb, a MOL stratégiai jelenléte a térségben. Kevesen tudják, de gyakorlatilag a magyar olajtársaság az INÁ-n és a Tifonon – utóbbi 100 százalékban a MOL tulajdona – keresztül több üzemanyagtöltő állomást üzemeltet a délszláv államban, mint itt Magyarországon. Ezen felül két olyan horvátországi olajfinomító is az érdekeltségébe tartozik, amelyek komoly előnyt biztosíthatnak számára a délszláv piacon megjelenő konkurensekkel szemben.

Szükség esetére a MOL is felfegyverkezett

Ha a Sanader-Hernádi ügy fegyverként kezelhető a „soha nem hagyjuk, hogy az INA leányvállalat legyen” hangzatú nagyratörő kijelentések árnyékában, akkor nyugodtan állíthatjuk, hogy a MOL sem indul páncél nélkül a csatába.

A néhány nap múlva esedékes tárgyalások előtt ugyanis a magyar cég vezetői nem tagadták, hogy szükség esetén készek beperelni azt a horvát államot, amely mintegy kétmilliárd kuna (80 milliárd forint) veszteséget okozott a MOL-nak azzal, hogy szerződéses kötelezettségeit nem vállalva utóbbinál hagyta az INA – hatósági árak okán – veszteséges gázüzletágát.

Emellett a MOL vezérkarának szívesen felhívnánk a figyelmét arra a horvátok tollából származó – a Jutarnji listben megjelent – írásra, amely egyértelműen bizonyítja, hogy a magyar olajvállalat horvátországi szerepvállalása nemhogy tönkretenné az INÁ-t, hanem a legjobban teljesítő közép-európai cégek ötszázas listáján a 28. helyre repítette azt. Tesszük hozzá, – s ezt a horvát kollégák is kiemelték – hogy ez a legelőkelőbb helyezés, amit ezen a listán horvát cég valaha elért.

Mátraházi Tibor