Hatalmasat fordult a német politika tíz év alatt

A magyar-német kapcsolatokat hosszú történelmi íven keresztül kell vizsgálni – mondta Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára a Corvinus Egyetemen tartott előadásában.

„A magyar-német kapcsolatok 20 éve mint a magyar külpolitika kiemelt területe” címmel tartott Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium EU kétoldalú kapcsolatokért, sajtóért és kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkára előadást október 30-án. „Örülök, hogy ennyien eljöttek, ettől bizakodó lettem” – köszöntötte a Budapesti Corvinus Egyetemen termében összegyűlt hallgatóságát, mivel szerinte erőssé vált az angolszász-centrikusság hazánkban. Ennek ugyan vannak nyelvi és történeti okai is, hiszen a második világháború után „ideológiailag terheltté” vált a német kapcsolatok kutatása, ám ennek ellentmond az a geostratégiai alapú függés, ami az erős német gazdasági jelenlétben és részesedésükben is tükröződik a külföldi befektetések terén.

A helyettes államtitkár szerint a magyar-német kapcsolatokat hosszú történelmi íven keresztül kell vizsgálni, amely a 955-ös Lech-mezei csatától az Aranycsapat 1954-es, NSZK ellen játszott berni világbajnoki döntőjéig vezet. A két végpontot jelentő magyar vereség közül az első hazánk államalapításában volt meghatározó, míg a második a németek nemzeti öntudatát adta vissza, „ekkor énekelték el először a német himnuszt”, ez az ellentétpár pedig Prőhle szerint jellemzi a kapcsolatok intenzitását.

Később következett a ’70-es – ’80-as évek Willy Brandt nevével fémjelzett kelet-barát „Ostpolitik”-ja, amely a hazai politikai életnek azt üzente, hogy „tessék nyugodtan maradni”, míg Helmut Kohl kereszténydemokrata vezetésű kormánya már barátságosabb volt a magyar reformfolyamatok iránt. Végül a határnyitás „legendája” végképp pozitív hangulatot adott a kapcsolati ívnek, az Antall-kormány megalakulása pedig biztató volt a német jobboldalnak a kelet-közép-európai országokkal kapcsolatosan. Hazánk jó híre a helyettes államtitkár állítása szerint az anyagi megfontolásokat is megelőzte, és egy „autós cég” vezetőjét idézte: ha a vásárlók azt látják, hogy „hergestellt in Ungarn” („Magyarországon készült”), az jobb, mint ha egy délebbi vagy keletebbi állam nevével találkoznának. Prőhle politikai dilemmának nevezte, hogy vajon ami az országról megjelenik a sajtóban, hogyan hat a befektetői kedvre, ám kifejtette, hogy ő hajlamos a két dolgot egységben látni.

A magyar-német baráti együttműködésről és az európai partnerségről szóló szerződés 1992. február 6-ai aláírása azonban a közhiedelemmel szemben nem a gazdaságot motiváló tett volt, csak logikus betetőzése volt egy évtizednyi gazdasági kapcsolatnak, fejtette ki véleményét a külügyi államtitkár. Emellett ugyan lökést adott hazánk európai integrációjának, de a német újraegyesítés – amelyben ironikus módon olyan nagy szerepe volt Magyarországnak – és a kelet-német területek felzárkóztatása épp lassította a folyamatot, hiszen Németország nem tudta emellett állni a keleti bővítés költségét. „Kellett nekünk kiütni az első téglát a berlini falból” – kommentálta ironikusan a paradox helyzetet Prőhle Gergely. Azzal ugyan, hogy a fővárost Bonnból áttették a keletebbre fekvő Berlinbe, ugyan kelet felé fordult a német külpolitika, de csak abba az irányba, azaz Lengyelország felé, így axiómává vált, hogy Varsó nélkül nem lehetséges az EU bővítése. Egy későbbi kérdésre válaszolva ugyanakkor kijelentette, hogy még Lengyelországnak sincs helye a német-orosz kapcsolatokban, nemhogy Magyarországnak.

A német kapu a magyar civilizációnak

Felhívta ugyanakkor a figyelmet a német nyelv közvetítő szerepére a hazai tudomány és irodalom, a magyar civilizáció számára, ami kaput jelent a nemzetközi piacra. Példaként említette az 1992-es Frankfurti Könyvvásárt, ahol nem csak kortárs hazai írók, de Márai Sándor munkásságát is felfedezték. Márpedig egy olyan összetett kapcsolatrendszerben, mint a magyar-német, véleménye szerint az ilyen „puha” területek is nagy befolyással bírnak, így hazánk európai integrációs elfogadottságára is hathatnak. A német-nyelvű budapesti Andrássy Egyetem szerepére is rámutatott, amely ugyanakkor elismerte, hogy „nem az, ami lehetne”.

Prőhle Gergely a tartományokkal fenntartott kapcsolatokról is külön szólt, kiemelve Bajorországot, Baden-Württemberget és Észak-Rajna–Vesztfáliát, mint a legfontosabbakat. Megemlítette a 2001-es ulmi Kis-Duna csúcsot is, amelyen Magyarország, Ausztria, Bajorország és Baden-Württemberg vett részt, és amelyre szerinte alapvetően a hazánk 2011-es EU Tanács-elnöksége alatt indult Duna Régió Stratégia visszavezethető.

Jobbra tolódott a német politika

A helyettes államtitkár szerint ugyanakkor jelentősen befolyásolta az utóbbi idők német kelet-közép-európai politikáját nemzeti öntudatuk visszaszerzése. 2000-ben nagy ellenállás fogadta Friedrich Merz „Leitkultur”-koncepcióját („irányító”, „vezető kultúra”), amely a német központi értékek elsőrendűségét hirdette és elvetette a multikulturalizmust, és az „év nem-szójává” („Unwort des Jahres”) avatták. A 2011. szeptember 11-ei terrortámadások után azonban politikai jobbra tolódás kezdődött még a baloldali pártoknál is, korábban szalonképtelen művek is előkerültek és átértékelték azokat, így tíz évvel Merz után már maga a kancellár, Angela Merkel jelentette ki, hogy a multikulturalizmus megbukott, ami óriási változás. Prőhle szerint a német társadalom ráadásul tűrőképessége határára jutott, „egy németnek – főleg egy keletinek – nem lehet elmagyarázni, mi köze van egy görög kávézó teraszán dohányzó polgártársához” – mondta, és a helyzetet azzal jellemezte, hogy a második görög mentőcsomag elfogadásakor Merkelnek már a háború képét kellett felfestenie. Márpedig a kérdés lassan az, hogy mit kell Németországnak tennie azért, hogy a gazdaságilag egyre inkább lemaradó franciák talpon maradjanak, ami elenyészővé teszi a déli országok gondjait, és egyenesen a francia-német tengelyt veszélyezteti, enélkül pedig az egész európai fejlődés gellert kaphat.

Egy ilyen környezetben Prőhle véleménye szerint minden olyan gesztus életmentő politikailag Berlin számára, amely nem azt sugallja, hogy „német pénzből szeretnénk virágba borítani Európát”, és amelytől a német választó nem érzi úgy, hogy a befizetett adóját tőle távol álló projektekre költik. A helyettes államtitkár szerint az sem mindegy, hogy a térség súlyát milyennek látják, így ennek növelése érdekében hirdették meg 2013-ra Közép-Európa évét.

„Lehetnénk egy kicsit kedvesebbek”

Végül a helyettes államtitkár a „rossz újsághírekre” is reagált, amelyek az utóbbi években a német sajtóban Magyarországgal kapcsolatosan megjelentek. Nem biztos, hogy minden konfliktus rossz, de „lehetnénk egy kicsit kedvesebbek”, elég lenne annyit mondani, hogy „fiúk, eddig tartott a pünkösdi királyság” – mondta ezzel összefüggésben. Ugyanakkor egy közönségből érkező kérdésre válaszolva elutasította, hogy kifejezett magyarellenesség lenne a nyugat-európai országok sajtójában, és szerinte meg kell különböztetni a különböző motivációjú és célú kritikákat. Azt is kijelentette, hogy érdemi kritika hivatalos német kormányzati oldalról nem jött, a Magyarország európai elkötelezettségét firtató liberális kritikák pedig hazánk EU Tanács-elnöksége után pedig nemcsak elhalkultak, hanem egyenesen dicséretbe csaptak át.