A határon túliak választójoga: román tanulságok

A kárpát-medencei magyar közbeszédet továbbra is visszatérő rendszerességgel megmozgatja az anyaországon kívül élő kisebbségi magyarok számára biztosított könnyített honosítás, illetve az ezzel járó választójog lehetősége. Bár az ezek bevezetésével kapcsolatos kérdések túlnyomó többségére a magyar kormány – saját világnézeti meggyőződéseit követve – már válaszokat adott, mégis búvópatakként bukkannak elő a két intézkedés időszerűségét, hasznosságát vagy épp veszélyességét firtató kérdések.

Azt azonban szinte senki nem veszi észre, hogy ezek a még mindig hatalmas érzelmi energiákat megmozgató viták teljesen tárgytalanok. Az említett intézkedéseket már jó ideje bevezették, hogy ezt jól tették-e vagy sem, az már teljesen jelentéktelen dilemma. Ehelyett a gyakorlatba ültetés nyomán előálló kihívásokra és azok kezelésére kellene összpontosítani, és ebben nagy segítségre lehetnek Románia tapasztalatai.

1. A 2010-ben hivatalba lépett második Orbán-kormány egyik legelső gesztusa a magyar állampolgárság határokon túlra való kiterjesztése volt, amelynek eredményekét 2011 januárja óta már félmillió kisebbségben élő magyar igényelt anyaországi állampolgárságot. A tavalyi év decemberében az új kettős állampolgárok szavazati jogáról is döntött a T. Ház, a döntés értelmében a Magyarországon állandó lakhellyel nem rendelkező külhoni állampolgárok ezentúl az országos pártlistára adhatják le voksaikat. Az azóta eltelt bő fél évben a választások lebonyolítását érintő néhány infrastrukturális kérdésre is fény derült.

A választójog kiterjesztése előtt a Kitekintő.hu is foglalkozott az intézkedés előnyeivel és hátrányaival, meglátásunk szerint a lehetséges veszélyek sokkal fajsúlyosabbak lehetnek, mint a pozitív hozadékok. Ezt támasztották alá az addig megjelent közvélemény-kutatások is, amelyek elárulták, a megkérdezettek többsége nem néz jó szemmel a külhoni magyarok szavazati jogára. Egy jól működő demokráciában azonban a kormánynak nem kell a közvélemény-kutatások szerint kormányoznia, hanem saját meggyőződése szerint kell a közjót szolgálnia, és ez történt a szóban forgó kérdés kapcsán is. A tavaly decemberi parlamenti döntés után már nem azon kell rágódni, hogy vajon jó-e az elhatározás vagy sem, hanem azon, hogyan is lehet a legtöbbet kihozni az egészből, és hogyan lehet minimalizálni a fennálló veszélyeket.

2. A magyar nemzetpolitika döntéshozói szerint mind a kettős állampolgárság, mind pedig a szavazati jog tekintetében a magyar kabinet közelről követte a román gyakorlatot. Románia már a kilencvenes évek óta biztosít könnyített honosítási lehetőséget a Moldovában élő román etnikumú egyének számára, ezzel együtt pedig a külhoni voksolás lehetőségét is megnyitotta. Így mindkét intézkedés szempontjából jóval Magyarország előtt jár, az évek során pedig rengeteg tapasztalatot is felhalmozott. A külhoni választójog körül szinte éves rendszerességgel botrányok és viták alakulnak ki Bukarestben, ezek pedig értékes tanulságokkal szolgálhatnak a budapesti politikum számára.

Függetlenül attól, hogy rendelkezik-e állandó lakhellyel az ország területén, Románia minden állampolgára jogosult leadni voksát a parlamenti és elnökválasztáson, illetve a különböző népszavazásokon. A külföldön tartózkodó állampolgárok a külképviseletek mellett különböző civil szerveződések révén létrehozott, közösségi házakban, templomokban, de akár vendéglőkben berendezett „magánkörzetekben” fejezhetik ki preferenciáikat. Az elmúlt években hasonló magánkörzeteket nyitottak Moldovában, de Olaszországban és Spanyolországban is, ahol a román vendégmunkások hatalmas száma lehetetlenné tette volna a választások külképviseleteken való lebonyolítását.

Az ilyen meglehetősen improvizatív megoldások igen rosszat tesznek a voksolási folyamat hitelességének, a csalások és visszaélések vádja minden forduló alkalmával felmerül. Az elmúlt években heves vita folyt a levélben való szavazás meghonosításáról, ám erről azóta sem született meg a szükséges politikai konszenzus. A szavazás lebonyolítása tekintetében úgy tűnik a magyar kormányzat tanult román kollégái hibáiból. A július végén lezajlott Bálványosi Nyári Szabadegyetemen Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Gulyás Gergely országgyűlési képviselő is úgy nyilatkozott, elvetik a különböző improvizált szavazókörzetek létrehozásának lehetőségét, és leginkább a levélben és interneten keresztül való voksolásra összpontosítanak. Ez utóbbiak kétségkívül mind hozzáférés, mind pedig biztonság szempontjából felsőbbrendűek a Bukarest által alkalmazott módszereknél.

3. Az infrastrukturális bonyodalmak sötét árnyékot vethetnek az egész folyamatra, és komoly politikai ellentétekre adhat okot, szembeállítva a külhoni és az anyaországi állampolgárokat. A legnagyobb veszélyt azonban mégsem ez, hanem az egész külhoni-anyaországi választóvonal átpolitizálása jelentheti. Amennyiben ez bekövetkezik, a határokon túl élő állampolgárok érdekei rövidtávú pártérdekeknek rendelődnek alá, és ez komolyan roncsolhatja mind az anyaországi társadalom, mind pedig az „össznemzet” szövetét.

Romániában politikai közhellyé vált, hogy a Moldovában és Nyugat-Európában élő románok Traian Băsescu államfőt és a körülötte álló européer és nyugatos jobboldali erőket támogatják. A 2009-es elnökválasztások során a külhoni szavazatok juttatták második mandátumához Băsescut szociáldemokrata ellenfelével, Mircea Geoanával szemben. Akkor több vezető baloldali politikus is kétségbe vonta a külföldön élő románok jogát, hogy beleszóljanak az ország belpolitikájába. Az államfőellenes pólus azóta mindent megtett azért, hogy akadályozza a külhoni román állampolgárokat voksaik leadásában.

A jelenleg dúló román belpolitikai válságban is központi szerepet kaptak a határokon túl élő román állampolgárok. Mint ismeretes, a július 29-én megrendezett, az államfő lemondatásáról szóló referendumon nem jelent meg a választásra jogosult személyek ötven százaléka, és ezért procedurális értelemben a népszavazás érvénytelen. Így Traian Băsescu visszatérhet hivatalába, bár a leadott szavazatok több mint nyolcvan százaléka a távozását sürgette.

Az alkotmánybíróság szeptember közepéig napolta a referendum érvényességének megállapítását, a kormányzó baloldali pártszövetség pedig megpróbálja meggyőzni a taláros testületet és a közvéleményt arról, hogy a valóságban létező választók több mint fele az urnák elé járult, s így a népszavazás érvényes. Érvelésük fő pillére, hogy az országhatárokon kívül élő románokat nem kell beszámítani az érvényességi küszöb megállapításához, hiszen ha őket kizárják az össznépesség számából, úgy tényleg átlépésre kerülhet az ötven százalékos határ.

Magyarország esetében is fennállhat a törésvonal átpolitizálása. A magyar baloldal szintén szkeptikusan tekint a határon túli szavazókra, hiszen jogosan úgy ítéli meg, a jobboldali Fidesz söpörné be a voksok zömét. A választójog kiterjesztése azonban lehetőséget ad a baloldali pártoknak, hogy leküzdjék hátrányos megítélésüket, és új, hiteles, illetve meggyőző üzenetet fogalmazzanak meg a külhoni magyarok számára. Amennyiben azonban a Fidesz-KDNP pártszövetségnek sikerül teljesen monopolizálnia a kisebbségi magyarok szavazatát, úgy elkerülhetetlenné válik a külhoni-anyaországi törésvonal átpolitizálása, az pedig a 2004-es kettős állampolgársági népszavazáshoz hasonló sebeket üthet határon innen és túl egyaránt.

4. Romániában eddig nem volt erre példa, ám más hasonló helyzetű országokban megtörtént már, hogy az anyaországi belpolitika vált egy-egy külhoni szervezet rabjává. Ez már Magyarországon sem újdonság, hiszen a már említett ominózus 2004-es népszavazás kapcsán az egész magyar pártpaletta került kényszerpályára egy diaszpóra-szervezet, a Magyarok Világszövetségének radikális politikája miatt. A választójog kiterjesztésével egy ehhez hasonló forgatókönyvnek a valószínűsége is megugorhat, habár jelen pillanatban nincsenek erre utaló jelek.

5. A határon túliak szavazati jogának kérdésének továbbra is a magyar nemzetpolitikai viták központjában kell maradnia. Mindazonáltal nem érdemes intellektuális energiákat fecsérelni az intézkedés hasznosságának vagy értelmének megkérdőjelezésébe. Az elkövetkező időszakban a közgondolkodásnak arra kell fokuszálnia, hogy a legtöbbet kihozza az egész helyzetből, és ezért érdemes ezután is figyelni a romániai tapasztalatokra. Ezek azt mutatják, választójog kiterjesztése után el kell kerülni azt, hogy a külhoni magyarok az anyaországi belpolitika foglyaivá váljanak, de egyaránt azt is, hogy az anyaországi belpolitika váljon egy-egy radikálisabb külhoni szervezet játékszerévé.