Theresa May elismerte vereségét

Theresa May brit miniszterelnök hétfőn elnézést kért a kormányzó Konzervatív Párt frakciójától a múlt heti parlamenti választások eredményéért. Közölte: a frakció döntésén múlik, hogy ő meddig álljon a kormány élén.

A csütörtöki előrehozott választások eredményeként a konzervatívoké lett a legnagyobb alsóházi frakció, de a párt elvesztette abszolút többségét, így kisebbségi kormányzásra kényszerül. Ebben a helyzetben a Konzervatív Párt a tervek szerint a legnagyobb észak-írországi lojalista erő, a DUP frakciójával együttműködve kormányoz tovább, mivel a két pártnak együttesen megvan az abszolút többsége az alsóházban.

Theresa May hétfőn, az alsóházi konzervatív frakció legbefolyásosabb testülete, az 1922 Bizottság előtt számolt be a választások eredményéről.

A bizottságot – olyan időszakokban, amikor a Konzervatív Párt kormányon van – azok a tory képviselők alkotják, akiknek nincs kormányzati tisztségük. A testület – amely onnan kapta nevét, hogy az alapító képviselők az 1922-es parlamenti választásokon kerültek be a londoni parlamentbe – informális, de gyakorlatilag kötelező erejű politikai ajánlásokat fogalmaz meg a kormány számára.

A hétfő estébe nyúló meghallgatásról kiszivárgott értesülések szerint Theresa May elnézést kért a frakciótól a vártnál sokkal gyengébb választási eredményért, és kijelentette: ő sodorta a pártot a jelenlegi “zűrzavarba”, de ő is fogja “ebből a helyzetből kirángatni”. Hozzátette azonban: addig tölti be a miniszterelnöki tisztséget, ameddig ezt a konzervatív frakció akarja.

Theresa May az ülésen elmondta azt is, hogy a DUP-nak nem lesz vétójoga a kormányzati együttműködésben, különösen azokban a társadalmi-szociális kérdésekben, amelyekben a két párt között nézeteltérés van.

A DUP több ilyen területen jóval kevésbé liberális nézeteket vall, mint a brit Konzervatív Párt. Mereven ellenzi például az azonos neműek házasságát, amelyet Nagy-Britanniában David Cameron, az előző konzervatív párti miniszterelnök kormánya tett lehetővé külön törvénnyel, és ellenzi a Nagy-Britanniában szintén legális abortuszt is minden körülmények között.

A két párt között zajló egyeztetések miatt hétfőn olyan hírek terjedtek el, hogy néhány nappal elhalasztják a kormány törvényalkotási programjának parlamenti bemutatását, bár ez a Konzervatív Párt vezető tisztviselőinek hétfő esti jelzései szerint nem biztos.

II. Erzsébet királynő az eredeti menetrend alapján jövő hétfőn ismertetné az új kormány törvényalkotási programját a parlamentben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Mihai Tudose

Megvan az új román kormányfő, máris szétszedi a sajtó

Klaus Iohannis román államfő bejelentette, hogy megbízta kormányalakítással hétfőn Mihai Tudosét, akit az eddig is kormányzó PSD-ALDE szociálliberális koalíció javasolt a miniszterelnöki posztra. A keddi román lapokban megjelent véleménycikkek szerzői a miniszterelnök-jelölt állítólagos titkosszolgálati kötődéseit kommentálták.

Read More »