Elvesztette abszolút többségét a kormányzó brit Konzervatív Párt az előrehozott választáson. A péntek kora reggelig beérkezett adatok szerint matematikailag lehetetlen, hogy a párt megszerezze az abszolút többséghez minimálisan szükséges 326 képviselői helyet az alsóházban.
A BBC péntek reggel közölt modellszámításai szerint a Konzervatív Párt 318, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt 262 alsóházi mandátumot szerezhetett a csütörtöki választáson.
Theresa May brit miniszterelnöknek „át kell gondolnia a pozícióját”, miután a „rettenetes” választási kampány eredményeképpen a Konzervatív Párt elveszítette a parlamenti többségét – közölte pénteken Anna Soubry konzervatív parlamenti képviselő a BBC-nek nyilatkozva.
Soubry az első konzervatív párti politikus, aki a választási eredmények fényében burkoltan ugyan, de azt a véleményt fogalmazta meg, hogy a vártnál rosszabb szereplés miatt Theresa Maynak meg kell fontolnia lemondását.
„Ő nagyon nehéz helyzetben van, ő rendkívüli és nagyon tehetséges nő, nem riad meg a nehéz helyzetekben, de most természetesen át kell gondolnia a pozícióját” – fogalmazott Soubry.
„Ő mindig vállalja a felelősséget, és tudom, most is vállalni fogja a kampány lebonyolításáért” – mondta Soubry, aki tavaly júliusig az üzleti, energia és ipari stratégia miniszterhelyettese volt.
Mi lesz még itt? Már az első hírre gyengült a font
Jelentősen gyengült az angol font péntek hajnalban arra a hírre, hogy az előrehozott brit parlamenti választásokról közölt exit poll szerint a kormányzó Konzervatív Párt nem sokkal a Brexit-tárgyalások tervezett kezdete előtt elveszíthette abszolút többségét a londoni alsóházban. Londoni pénzügyi elemzők szerint ezáltal Theresa May miniszterelnök pozíciója is bizonytalanná válhat.
A font a dollárhoz képest egy ideig 1,5 százalékot meghaladó veszteségben is járt, 1,27 dollár/fontra gyengülve az elmúlt hetek 1,30 dollár/font körüli árfolyamairól. Az euróval szemben – a font szempontjából 1,7 százalékos veszteséggel – 0,88 font/euró feletti árfolyamokat is mértek az exit poll utáni első percekben. Később a font valamelyest visszaerősödött, de az exit poll előtti értékeknél továbbra is gyengébb.
Az esetleges választási eredmények politikai és gazdasági hatásairól bővebben: Öt brit választási forgatókönyv és a Brexit kapcsolata
May szerint a konzervatívok stabilitást teremtenek, Corbyn: May mondjon le
Nagy-Britanniának egy ideig stabilitásra van szüksége, és ha a konzervatívok győznek a választásokon, akkor teljesítik a kötelességüket: megteremtik ezt a stabilitást – jelentette ki Theresa May brit miniszterelnök péntek hajnalban, a választások másnapján, miután kiderült, hogy saját választókörzetében ő győzött.
„Ha az előrejelzésnek megfelelően a konzervatív párt nyerte el a legtöbb helyet, és valószínűleg a legtöbb szavazatot, akkor ránk hárul a stabilitási időszak megteremtésének feladata, és pontosan ezt fogjuk tenni. A szándékom ugyanaz ma reggel, mint bármikor korábban. A kampányban elmondtuk, melyek a fő szempontjaink: hogy jó Brexit-megállapodást tudjunk kötni” – tette hozzá.
Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt vezetője lemondásra szólította fel Theresa Mayt a toryk „rossz” választási eredménye miatt. Corbyn szerint a kormányfő azért írta ki az előrehozott választásokat, hogy nagy arányban győzzön, és ezáltal meg tudja erősíteni a tekintélyét. De az elvesztett mandátumokkal együtt elvesztette a bizalmat is, és ez elég kell, hogy legyen neki ahhoz, hogy távozzon, és utat engedjen egy munkáspárti kormánynak, amely „igazán képviselni tudja ezt az országot”. A szavazók „a reményt választották, és hátat fordítottak a megszorító politikának”. A Munkáspárt kampánya megváltoztatta a politikát az országban, ezáltal Nagy-Britannia egy „más, alapvetően jobb hely lehet” – szögezte le. Ő is azután nyilatkozott, hogy kiderült: saját választókörzetében ő győzött.
Theresa May annak reményében tett javaslatot az előrehozott választások kiírására, hogy a Brexit-tárgyalásoknak stabil kormányzói többséggel futhasson neki, stratégiája azonban megbukni látszik: a konzervatívok az idősek szociális juttatásainak tervezett megvágása miatt veszítettek támogatókat, míg a Munkáspárt egyetemi tandíjmentesség bevezetésével mozgósította a fiatalokat.
Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: MTI/AP/Reuters/AFP/EFE/dpa/Kitekintő