Kitiltották az USA-ból a venezuelai legfelsőbb bíróság tagjait

Az Egyesült Államok büntetőintézkedéseket rendelt el a venezuelai legfelsőbb bíróság nyolc tagja ellen, köztük van Maikel Moreno, a testület elnöke is – közölte csütörtökön az amerikai pénzügyminisztérium Washingtonban.

A venezuelai legfelsőbb bíróság néhány hete megfosztotta minden jogkörétől a dél-amerikai állam ellenzéki többségű parlamentjét, később azonban visszavonta a nemzetközi színtéren is nagy felháborodást keltő döntését.

Az amerikai tárca közleménye szerint a szankciókkal a népszerűtlen Nicolás Maduro venezuelai szocialista elnök kormányát kívánják gyengíteni.

“A venezuelai nép szenved a kormány rossz gazdálkodása és a korrupció miatt összeomló nemzetgazdaság következtében. Az ország legfelsőbb bíróságának tagjai pedig súlyosbították a helyzetet a törvényhozás ügyeibe történő folytonos beavatkozásukkal” – jelentette ki Steve Mnuchin pénzügyminiszter. Hozzátette: a szankciókkal a venezuelai népet támogatnák a demokrácia védelmében.

A büntetőintézkedések értelmében az érintett személyek Egyesült Államokban lévő vagyonát befagyasztják, az ország területére nem utazhatnak be, amerikai állampolgároknak pedig büntetés terhe mellett tilos kereskedelmi kapcsolatba lépni velük.

A komoly politikai és gazdasági válsággal küzdő Venezuelát április eleje óta a Maduro elnök elleni tüntetések egész hulláma rázta meg, heves összecsapásokkal az aktivisták és a biztonsági erők között.

Kapcsolódó cikkeink:

Az El Nacional nevű venezuelai napilap honlapján közölte: csütörtökön a nyugat-venezuelai Maracaibo városban zajló kormányellenes tüntetéseken egy rendszám nélküli gépkocsi elgázolt egy orvostanhallgatót. A fővárosban, Caracasban pedig a nap folyamán legalább 55 ember sérült meg a tüntetéseken. Ellenzéki adatok szerint a több száz sebesült mellett már megközelíti az 50-et az összecsapások halálos áldozatainak száma.

Forrás: MTI/dpa/Reuters/TASZSZ

Felkapott hírek

Friss hírek

Angela Merkel német kancellár (j) és Sebastian Kurz osztrák kancellár sajtóértekezletet tart a berlini kancellári hivatalban 2018. január 17-én. (MTI/EPA/Clemens Bilan)

Összecsapott Merkel és Kurz menekültügyben

A német és az osztrák kormány egyetért abban, hogy a migrációs válság megoldásához elengedhetetlen az uniós külső határ védelme és a menekültek támogatása helyben, a hazájuk közelében, a menekültek EU-n belüli elosztását szabályozó kvóták ügyét viszont eltérően ítélik meg.

Read More »
brexit_640

Juncker tárt karokkal várja vissza a briteket az EU-ba

Nem lehet akadálya, hogy az Egyesült Királyság végül tagja maradjon az Európai Uniónak, amennyiben a britek esetleg meggondolják magukat - jelentette ki szerdán Strasbourgban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, hozzáfűzve, ha nem is így történik, szeretné, hogy a szigetország egyszer visszatérjen az EU-ba.

Read More »