Maduro meghátrált, győzött az alkotmány Venezuelában

Visszavonta a venezuelai legfelsőbb bíróság szombaton azt a korábbi határozatát, amellyel megfosztotta minden jogkörétől az ellenzéki többségű parlamentet, valamint mentelmi joguktól egyes képviselőket. Erről a bíróság honlapján közzétett határozatában tájékoztatott.

A venezuelai legfelsőbb bíróság egyben bejelentette, hogy visszavonta Nicolás Maduro szocialista venezuelai államfőnek azt a – kibővített – hatáskörét is, amely lehetővé tette számára a szervezett bűnözés és a terrorizmus ügyeiben jogszabályok alkotását.

Megfigyelők rámutatnak, hogy bár a szombati határozat értelmében a törvényhozás visszakapja jogköreit, ugyanakkor Nicolás Maduro venezuelai államfő az utóbbi időben amúgy is rendeleti úton kormányzott, a szocialisták által uralt legfelsőbb bíróságon keresztül pedig a parlament több határozatát is érvényteleníteni tudta.

  • Belső feszültségek
A dpa német hírügynökség szerint a venezuelai vezetés mostani visszakozása az 1999 óta kormányzó szocialisták apparátusának mély megosztottságáról tanúskodik, s ez részben Luisa Ortega Díaz venezuelai főügyész éles bírálatának is tulajdonítható, aki a legfelsőbb bíróság előző határozatát alkotmánysértésnek minősítette.

A Nicolás Maduro vezette venezuelai nemzetbiztonsági tanács – bel- és külföldi tiltakozásokat követően – helyi idő szerint pénteken szólította fel a legfelsőbb bíróságot, hogy vizsgálja felül csütörtöki döntését, amellyel a parlamenttől átvette annak minden hatáskörét, és semmissé nyilvánította a törvényhozás egyes határozatait. A nemzetbiztonsági tanács „az ország stabilitásának és a hatalmi ágak egyensúlyának fenntartása érdekében” határozott így a kiadott közlemény szerint.

„A vitának vége, győzött az alkotmány”

– jelentette ki Maduro magas rangú tisztségviselők körében az állami televízióban szombatra virradóra. A nemzetbiztonsági tanácsot Maduro hívta össze sürgősséggel, helyi idő szerint péntek este.

Julio Borges házelnök, aki már korábban is államcsínyként értékelte a parlament jogfosztását, bírálta az újabb döntést. „Nem lehet azt a látszatot kelteni, hogy normalizálták az ország helyzetét, miután végrehajtottak egy puccsot” – jelentette ki. Az ellenzék szombatra tüntetésekre hívta az embereket a kormány ellen.

Elhúzódó válsághelyzet

Venezuelában az ellenzék hónapok óta harcol azért, hogy népszavazás útján függesszék fel hivatalából Nicolás Maduro szocialista elnököt. Az ellenzéki képviselők szerint Maduro a felelős az országban uralkodó súlyos gazdasági válságért, amely 2014 óta csak erősödött a kőolaj világpiaci árának mélyrepülése nyomán.

Az áruhiány és az ellátási nehézségek miatt már többször voltak zavargások és fosztogatások a dél-amerikai országban. A parlament március közepén „humanitárius válsághelyzetet” hirdetett az élelmezés terén, és ezt az ENSZ-szel, valamint az Amerikai Államok Szervezetével is tudatta. A boltokban az alapvető élelmiszerek 68 százalékából hiány van, miközben az infláció teljesen elszállt. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2017-re 1660 százalékos áremelkedést vár. Március végén a venezuelai elnök az ENSZ segítségét is kérte a gyógyszerhiány enyhítésére.

Az elnök eddig az ellenzék minden olyan kezdeményezését elhárította, amely a menesztését célozta.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI/APA/AFP/Reuters/AP/Kitekintő

Friss hírek