A Ryanair figyelmeztette a briteket

A Ryanair ír diszkont légitársaság a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválása napján figyelmeztette Nagy-Britanniát, hogy a légiközlekedésről szóló megállapodás az első témák között szerepeljen a Brexit-tárgyalások során, különben a vállalat nem lesz képes járatokat indítani a szigetország és az EU között.

A Ryanair február elején, negyedéves jelentésében azt írta, hogy nem fektet több pénzt az Egyesült Királyságban lévő tevékenységébe, és inkább Európára helyezi a hangsúlyt.

A fapados légitársaságot már akkor is a Brexit miatti bizonytalanság késztette arra, hogy a lépést megtegye, amíg ugyanis nem világos, hogy az Egyesült Királyság része maradhat-e az uniós Nyitott Égbolt megállapodásnak, addig nem lehet megmondani, hogy a jövőben milyen járatokat lehet majd indítani a szigetországban.

A Ryanair most arra hívta fel a figyelmet, hogy ha az Egyesült Királyság marad is a Nyitott Égboltnál, akkor is kötnie kell egy új, kétoldalú megállapodást az Európai Unióval, hogy továbbra is oda-vissza közlekedhessenek a járatok.

Michale O’Leary, a társaság vezérigazgatója a Reuters hírügynökség szerint legutóbbi sajtótájékoztatóján azt mondta, a megállapodás biztosította rugalmasságnak kiemelt szerepe volt abban, hogy a Ryanair 2016-ra az utasforgalmat nézve Európa legnagyobb légitársaságává vált.

Az írországi központú Ryanairnek nem feltétlenül kell áthelyeznie székhelyét, de mindenképpen alkalmazkodnia kell a Brexit teremtette új helyzethez. A diszkonttársaság szóvivője ezzel kapcsolatban meglehetősen homályosan nyilatkozott: „Miközben a kemény Brexit felé haladunk, jelentős bizonytalanság uralkodik ennek pontos tartalmát illetően. Ez a bizonytalanság pedig meglehetős kihívás elé állít bennünket az idei és a következő pénzügyi évünkben. Továbbá nem úgy néz ki, hogy Nagy-Britanniának lenne bármiféle B terve arra az esetre, ha kiesik a megállapodásból, és ez elég ijesztő.”

A brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamatot Theresa May brit miniszterelnök a mai napon indítja el a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválásával.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: Reuters / Ryanair

Felkapott hírek

Friss hírek