ENSZ-megbízott: Kína aktívabb szerepére van szükség a szíriai konfliktus megoldására

Lakhdar Brahimi, az Arab Liga és az ENSZ szíriai békemegbízottja szerdán  kijelentette: „Kínának aktívabb szerepet kellene vállalnia a szíriai helyzet megoldásában” – tudósított az AFP.

Brahimi kétnapos látogatást tett Kínában, ahol két hónap alatt harmadszor találkozott Jang Csie-cse (Yang Jiechi) kínai külügyminiszterrel. A poszton Kofi Annant követő Brahimi elmondta: azt remélte, hogy Kína komoly szerepet vállal majd a szíriai erőszak visszaszorításában, ám ez nem történt meg. Ezért az ENSZ-biztos aktívabb szerepvállalásra buzdította Kínát a konfliktus kapcsán. Jang a találkozón megköszönte Brahimi eddig végzett munkáját, és abbéli reményét fejezte ki, hogy párbeszédük „kölcsönös megértést” és a szíriai helyzet lehető legjobb megoldását eredményezi a jövőben.

Jang augusztusban a szíriai kormánnyal, szeptemberben az ellenzékiekkel tárgyalt, mindkét felet felszólítva a párbeszédre. Múlt hónapban az ENSZ Közgyűlése alatt New Yorkban találkozott Brahimivel, ezt követően pedig kijelentette: csak a politikai párbeszéd útját találják járhatónak a szíriai konfliktus kezelésében. Elemzők szerint a beavatkozástól való húzódozás oka, hogy Kína ellenezte a líbiai intervenciót.

Földi Bence

Friss hírek