Piaci körkép: már az első napon kilőttek a tőzsdék

● Pluszban az európai tőzsdék
● Lefelé módosították a német BMI adatot
● A Delivery Hero (DHER.DE) növeli részesedését a Glovo ételkiszállítóban  

Emelkedéssel indították az év első kereskedési napját az európai indexek, a német DE30 közel hathetes csúcsra ugrott, a párizsi CAC 40 pedig új rekordot ütött, miközben a befektetők a vegyes BMI-adatokat emésztették.

A végleges francia decemberi adatot felfelé módosították 55,6 pontra az előzetesen közölt 54,9 pontról, ami azonban kissé így is elmaradt a novemberi 55,9 pontos értéktől. Németországban viszont lefelé korrigálták a decemberi beszerzési menedzser indexet, az előzetesen közölt 57,9 pont helyett csak 57,4 pont lett a végleges adat, ami megegyezett a novemberi értékkel, és így továbbra is a legalacsonyabb havi adat 2021 januárja óta. A beszállítói láncokban keletkezett problémák tehát továbbra is visszafogják a termelést.

A kereskedés korai szakaszában az autóipari szektor vezeti az emelkedést, a Porsche, a BMW és a Volkswagen egyaránt 2%-kal erősödnek, a befektetők bíznak a Tesla (TSLA.US) erős negyedik negyedéves leszállítási számaiban és más elektromos autókat gyártó vállalatokban. További hír, hogy a Hyundai (HYUD.DE) 12% feletti növekedést jelzett előre 2022-re az eladási számok terén, ami javította a szektor hangulatát.

A légiközlekedési szektornak is jó napja van, miután a Safran (SAF.FR) bejelentette, hogy 12 ezer alkalmazottat kíván felvenni a légi forgalom 2022-es helyreállására készülve. A vezérigazgató szerint “a legrosszabb mögöttünk van”. Az Airbus (AIR.DE) részvényei 2% feletti, a Lufthansa (LHA.DE) pedig 6% feletti mértékben erősödik ma.

Forrás: xStation5

A DE30 élesen emelkedett a mai kereskedésben és jó úton jár ahhoz, hogy teljesen visszahozza a 2021 november végén indult mozgásban elszenvedett esést. Ha a jelenlegi hangulat kitart, az erősödés begyorsulhat a történelmi csúcs felé, ami 16.325 pontnál található – ezt a szintet a lokális piaci geometria felső határa is jelzi.  Forrás: xStation5

Vállalati hírek

A Delivery Hero (DHER.DE) pénteken közölte, hogy megállapodást írt alá a spanyol Glovo ételkiszállító applikációt működtető vállalattal 39,4%-os részesedés megszerzésére.

Forrás: XTB

Az elemzés teljes verziója a Delivery Hero (DHER.DE) technikai elemzésével  ingyenes regisztráció mellett elérhető az xStation platformon.

Amennyiben nem csak tájékozódna, hanem ki is szeretné magát próbálni a tőzsde világában, most ezt is kockázat nélkül megteheti egy ingyenes demószámlán!

  • Kockázati felhívás
Jelen tartalmat az X-Trade Brokers Dom Maklerski S.A. (KNF No. DDM-M-4021-57-1/2005) hozta létre. A közölt tartalom a 2014/65/EU irányelv 24. cikkének (3) bekezdése értelmében vett marketingkommunikáció, és nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési kutatásnak. A tartalom általános alapon képviseli szakembereink véleményét, és nem veszi figyelembe az egyes olvasók személyes körülményeit, befektetési tapasztalatait vagy a jelenlegi pénzügyi helyzetét. Továbbá a tartalmat, nem a befektetési kutatás függetlenségének előmozdításához szükséges jogi követelményeknek megfelelően készítették el.
A múltbeli teljesítmény vagy a jövőbeli előrejelzések nem garantálják a jövőbeli teljesítményt vagy eredményeket. Az információkat felhasználó olvasóknak fontolóra kell venniük a veszteség magas kockázatát. Az XTB Limited nem vállal felelősséget a kereskedők bármilyen fajta veszteségéért, amelyek az említett információk felhasználásából adódhatnak.
A CFD-k összetett instrumentumok, e tőkeáttétes eszközök használata magas kockázattal jár, ahol a teljes tőkéje veszélynek van kitéve. A lakossági befektetők 73%-a pénzt veszít a CFD termékek kereskedése során. Mérlegelje, hogy tisztában van-e a CFD-k működési elvével és hogy meg engedheti-e tőkéje elvesztésének magas kockázatát. XTB Limited engedélyezte és szabályozza a Ciprusi Értékpapír- és Tőzsdebizottság, CIF Licensz szám 169/12. Az XTB Limited bejegyzett székhelye: Pikioni 10, Épület: Highsight Rentals Ltd, 3075, Limassol, Ciprus.

Hozzászólások ()

Friss hírek

Nyomás alatt a DE30 a gyenge IFO adatok miatt

Vegyes mozgásokkal indult a hét a német tőzsdén, az index próbálja megvédeni a múlt hét végén beállított idei mélypontot, ezt azonban nem segítik a friss IFO hangulatindex adatok, melyek a vártnál gyengébben alakultak, és a számok megerősítik annak lehetőségét, hogy Németországra erős recesszió vár.

Read More »