Moody’s: Olaszország eurótagsága kérdéses

Jelenleg nagyon alacsony annak a kockázata, hogy valamelyik euróövezeti tagállam elhagyja a valutauniót, de az idén érdemben megnövekedhet ennek a veszélye az EU- és euróellenes pártok térnyerése miatt – áll a Moody’s Investors Service kedden ismertetett tanulmányában.

A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bemutatott elemzésben hangsúlyozza azt a véleményét, hogy az euróövezet végső soron politikai építmény, amelynek stabilitása a tagországok közvéleményének támogatásától függ. Ha a központi eurógazdaságokban bármiféle jele mutatkoznék a lakossági támogatottság megingásának, ez az euróövezet más térségeiben is a támogatottság gyengüléséhez vezethet – áll a Moody’s tanulmányában.

A hitelminősítő szerint bármely tagország távozása az euróövezet puszta létét megkérdőjelező mozzanat lenne, mivel egy ilyen fejlemény egyértelműen bebizonyítaná, hogy nem lehetetlen a valutaunió feloszlása.

A Moody’s szerint valószínűtlen, hogy az eurószkeptikus pártok bárhol az euróövezetben hatalomra kerülnének, de a politikai folyamatokat befolyásolni tudják, és már ezzel is növelhetik egy-egy eurógazdaság távozásának kockázatát.

A cég megítélése szerint jelenleg egyedül Görögország euróövezeti távozásának valószínűsége nevezhető viszonylag magasnak, és ha ez bekövetkezik, annak sem lennének komolyabb következményei azt euróövezet egészére. Görögország régóta a kivétel a valutaunión belül, és a görög eurótagság megszűnésének viszonylag magas kockázatát jelzi a Moody’s által Görögországra érvényben tartott rendkívül gyenge, Caa3 szintű államadós-besorolás – áll a hitelminősítő keddi tanulmányában.

  • Korábban írtuk:

A Moody’s szerint Görögország távozásának következményei elvileg komolyabb negatív tovagyűrűző hatások nélkül kezelhetők lennének, de ugyanez nem lenne igaz bármely más tagország kilépése esetén, mert az már felvetné további eurógazdaságok távozásának lehetőségét is.

Más nagy londoni házak is látják a kockázatát az újabb euróövezeti sokkoknak, és kérdésesnek tartják olyan nagy valutauniós gazdaságok eurótagságának hosszabb távú jövőjét is, mint Olaszország.

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) szakértői erről összeállított helyzetértékelésükben közölték: véleményük szerint Olaszország akkor maradhatna az euróövezet tagja, ha kész lenne ennek árát a következő években is a gyakorlatilag zéró növekedés és a nyomott fogyasztási kiadások formájában megfizetni, de az egyre türelmetlenebb választópolgárság számára ez már túl soknak bizonyulhat.

A CEBR elemzőinek számításai szerint az olasz gazdaság versenyképességi pozíciója 2000 óta – az egységnyi termékértékre jutó munkaköltség OECD-mércéjén – 14 százalékkal romlott, Olaszország részesedése a világkereskedelem teljes értékéből 3,7 százalékról 2,4 százalékra zsugorodott.

Mindezek alapján a CEBR londoni elemzői úgy gondolják, hogy az olasz euróövezeti tagság megőrzéséhez szükséges gazdaságpolitika hosszú távú fenntarthatóságának esélye ma már nem éri el a 30 százalékot.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Globális vészhelyzet alakult ki az éghajlatváltozás miatt

Világszerte vészhelyzet alakult ki a klímaváltozás miatt, és a kormányok eddigi, elégtelen vállalásai következtében az elviselhetőnél kétszer nagyobb mértékben, 3 Celsius-fokkal emelkedhet a globális átlaghőmérséklet az évszázad végéig az iparosodás előtti korszakhoz képest - figyelmeztetett hétfőn az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének főtitkára.

Read More »

Közösen építenek új generációs vadászgépet a németek, a franciák és a spanyolok

Franciaország és Németország mellé Spanyolország is csatlakozott az új generációs repülőgép-fejlesztési programhoz (SCAF): az erről szóló megállapodást hétfőn írták alá az 53. párizsi nemzetközi repüléstechnikai kiállítás nyitónapján a Párizstól északra fekvő Le Bourget-i repülőtéren. Az új vadászbombázó a tervek szerint 2040-ben válthatja a Rafale és az Eurofighter gépeket.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás