„Ez az ország megnézhetné magát”

Pénteken délután az Egyesült Államok Nagykövetsége sajtótájékoztatót szervezett, ahol André Goodfriend ügyvivő úr újságírói kérdésekre válaszolt az elmúlt napokban kipattant kitiltási botránnyal kapcsolatban.

A sajtótájékoztató elején M. Goodfriend összefoglalta az elmúlt napok legfőbb történéseit, és tisztázta, hogy új információval nem fog szolgálni, a tájékoztató célja az újságírói kérdések megválaszolása.

Az ügyvivő úr hangsúlyozta, hogy a 7750-es proklamáció alapján kitiltott hat személy kilétéről nem adhat tájékoztatást, nem csak a nevükről, de a pozíciójukról sem. Úgy fogalmazott, hogy a kitiltás ügye kizárólag a magánszemélyekre és az USA-ra tartozik, senki másra, így a médiára sem. Ezen felül többször is megemlítette, hogy a kitiltás kizárólag az adott személyek ellen irányul, és semmiképpen sem Magyarország vagy annak kormánya ellen.

Az amerikai ügyvivő szerint nem egyedülálló eset, hogy a 7750-et alkalmazzák, s Magyarországon kívül számos más országban is volt már rá példa. Felhívta rá a figyelmet, hogy nem használnak kettős mércét, mindenkit azonos elvárások alapján ítélnek meg, s ennek megfelelően szankcionálnak, ha szükséges. Most ez történt: korrupciós ügyekbe keveredett személyeket tiltottak ki az ország területéről, s erre alapos indokaik voltak. Elmondta, hogy a szankció nem a magyar kormányra irányul, noha már október 6-án tájékoztatták a magyar külügyet a kitiltásról. Erre csak azért volt szükség, mert a közszférában dolgozó személyekről van szó.

Goodfriend elmondta, hogy habár az amerikaiak szerint az ügy kivizsgálása fontos lenne, s talán még ennél is kívánatosabb a korrupció minél alaposabb visszaszorítása, az USA nem szólította fel a magyar kormányt, hogy konkrét lépéseket tegyen. Mint mondta, ennek az az oka, hogy részükről egy egyszerű, vízummal és beutazással kapcsolatos döntésről van szó, s mint ilyet, alapvetően nem is akarták nyilvánosságra hozni.

Újságírói, hipotetikus kérdésre válaszolva Goodfriend úgy fogalmazott, hogy ha egy magas rangú tisztviselőt tiltanának ki az Egyesült Államokból, mondjuk korrupcióra vagy súlyos bűncselekményre hivatkozva, akkor a tisztviselő hivatalos okokból még beléphetne az ország területére, csak magánszemélyként nem. 

A sajtótájékoztató végén az ügyvivő úr kitért arra, hogy ami a mai Magyarországon zajlik, az csalódást okoz nyugati szövetségeseinek. Emlékeztetett rá, hogy Magyarország huszonöt éve éllovasa volt a kommunizmussal való szakításnak, s így különösen riasztó látni, hogy ebből a pozícióból mára hová jutott. „Ez az ország megnézhetné magát” – fogalmazott Goodfriend, arra utalva, hogy a civil szervezetek elleni cselekedetek, az elharapódzó korrupció és a jogállam gyengülése mind egy egyre romló tendencia tünetei. Az ügyvivő úr hozzátette, hogy az Egyesült Államok szövetségese Magyarországnak, és reméli, hogy az ország visszaszerezheti megbecsülését, és ebben Amerika segítségére lehet.

Altmann Vivien

Friss hírek