Elhúzódó olajháború Horvátországban

Megegyezés hiányában mind komolyabb tétje van a MOL és a horvát kormányzat olajháborújának. Egy az egykori horvát kormányfő elleni jogerős ítélet a mélybe ránthatja a magyar olajtársaságot a délszláv térségben, de a nem sokkal korábbról származó zágrábi sajtóhírek szerint a MOL Washingtonban indított pere is igen komoly fenyegetést jelenthet Horvátországra nézve. Hiszen utóbbi jelen gazdasági helyzetében egész biztos, hogy nem tudná anyagilag kárpótolni magyar partnerét a neki okozott veszteségekért.

Habár most nem maga a magyar olajtársaság ült tárgyalóasztalhoz Zágrábban, de március utolsó, illetve április első napjaiban mégis újabb fejezetek íródtak a MOL horvátországi történetében. Persze a szöveg még tisztázásra szorul.

Sanader ismét a bíróságon

Horvátország 2012 novemberében egyelőre nem jogerősen, de tíz évre börtönbe küldte egykori kormányfőjét, Ivo Sanadert, akit a hatóságok háborús nyerészkedéssel is megvádoltak, de ami számunkra mindenképpen fontosabb, ő az a politikus, aki a délszláv államügyészség szerint kenőpénzért cserébe engedte át a magyar olajtársaságnak az INA irányítását. Sanader immár másodfokú meghallgatása az elmúlt héten a horvát Legfelsőbb Bíróságon folytatódott, ahol bár védői politikai üldöztetésre, a MOL-ügylet által okozott károk bizonyíthatatlanságára és a megbízhatatlan koronatanúra is felhívták a döntéshozók figyelmét, az mindenképpen a volt kormányfő megítélése ellen szól, hogy időközben első fokon egy másik korrupciós ügyben is letöltendő börtönbüntetést kapott.

Másodfokú ítélet még nincs, s a horvát lapok információi szerint akár egy hónapig is eltarthat, mire a Legfelsőbb Bíróság döntést hoz, az viszont már most látható, hogy egy Sanader elleni jogerős ítélet igencsak meggyengítené a magyar olajtársaság horvátországi pozícióit is. Habár a horvát lapok azt sem mulasztották el megemlíteni, hogy a korábbi miniszterelnök a másodfokú döntést követően még mindig fordulhat a Zágrábban székelő Alkotmánybírósághoz, illetve végső esetben akár Strasbourghoz is, az mégis biztosra vehető, hogy Budapest aligha örülne Sanader immár jogerős elítélésének. Utóbbi ugyanis komoly fegyvertény lenne a megvesztegetőként szintén megvádolt Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatójával, illetve magával a magyar olajtársasággal szemben is.

Hernádi ismét a célkeresztben

Az Ivo Sanaderen keresztül a magyar olajtársaságot is érintő korrupciós vádak már 2011-ben utolérték a MOL vezérét, amelyek következtében Hernádi Zsolt arcképe azóta többek között megjárta az Interpol körözési listáját is, ám végül a délszláv hatóságok – jogszabályváltozásra hivatkozva – most gyakorlatilag új eljárást kezdtek a MOL elnök-vezérigazgatójával szemben. A horvát ügyészség továbbra is úgy véli, hogy a Hernádi Zsolt által terelgetett magyar olajmulti tíz millió eurónyi kenőpénzért cserébe vehette át horvát partnerének irányítását, illetve így érte el – az egyébként gyakorlatban azóta sem bekövetkező – veszteséges gázüzletág leválasztását.

A horvát vádak tehát a régiek, hosszú hallgatását megtörve most viszont a MOL vezére is érdemben válaszolt a délszláv hatóságok felvetéseire. Hernádi Zsolt ugyanis interjút adott a horvát RTL-nek, amelyre nem csupán az ügyészség reagált felhevülve – tulajdonképpen hazugsággal vádolva meg a magyar társaság vezetőjét – hanem példátlan módon még Horvátország elnöke is megszólalt az ügyben. Utóbbi amellett, hogy mindenkit a horvát igazságügyi szervek függetlenségéről biztosított – teszem hozzá, megszólalása már önmagában nem ezt erősíti – azzal vádolta meg Hernádi Zsoltot, hogy így akart nyomást gyakorolni a zágrábi hatóságokra.

Ivo Josipović ezzel együtt úgy fest megfeledkezett arról a nem elhanyagolható tényről, hogy az általa teljesen függetlennek nevezett délszláv igazságügyi szervek az utóbbi évek tanúsága alapján igencsak hajlamosak olyankor előhúzni a Sanader-kártyát, amikor a horvátországi pártok megmérettetése készül – európai parlamenti választások lesznek hamarosan. Ezen felül, amennyiben Hernádi Zsolt nyomásgyakorlásra kényszerülne Horvátországgal szemben, akkor – ahogy erre a zágrábi kollégák is rávilágítottak – ehhez a MOL vezetőjeként sokkal hatékonyabb eszközökkel is rendelkezik.

Egy kártérítési igény, amelybe belerokkanhat Horvátország

Kétségtelen tény, hogy egy Sanader elleni jogerős ítélet igencsak kellemetlen helyzetet teremtene a MOL számára, hiszen ezzel jogi értelemben megkérdőjelezhetővé válna a magyar olajtársaság INA feletti irányítása, ám a Večernji list még március végén napvilágot látott írása egyben rávilágított a Budapest által birtokolt igen komoly fegyvertárra.

A horvát napilap tudósítása szerint ugyanis a most nyilvánosságra kerülő részletek alapján a MOL által korábban útjára indított washingtoni per óriási fenyegetést jelent Horvátországra, illetve azon belül a délszláv állam pénzügyi biztonságára. Jelen információk szerint, ha a jogi eljárás valóban perrel és a magyar olajtársaság győzelmével zárul, akkor Zágrábnak nem csupán a korábban megkötött szerződések be nem tartásából származó veszteségeket kellene a MOL számára megtéríteni, hanem azok minden egyéb anyagi következményét is. A végösszeg a Večernji list tudósítása alapján akár a 10 milliárd kunát is elérheti, s ez a mintegy 400 milliárd forintnak megfelelő összeg – bár ezt így nem merték kijelenteni – gyakorlatilag lehetetlen helyzetbe hozná az így is komoly gazdasági és pénzügyi nehézségekkel küzdő horvát államot.

Mátraházi Tibor

Mátraházi Tibor

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »