Újraindulhatnak a hatoldalú tárgyalások?

Csho Rjonghe magasrangú észak-koreai küldöttség élén érkezett szerdán Pekingbe, miután Kim Dzsongun rezsimje körül egyre inkább szorul a hurok: a Bank of China megszüntette az észak-koreai kereskedelmi bank fiókját, Kína és az Egyesült Államok vezetői pedig tárgyalni készülnek egymással júniusban, miközben a Hszi Csin-ping kínai államfőről elismerően nyilatkozó dél-koreai elnök is Kínába készül a következő hónapban. Kim Dzsongun phenjani diktátor személyes megbízottja a feszültségek csökkentésére kijelentette: Észak-Korea hajlandó elfogadni a Kína által is támogatott többoldalú tárgyalásokban való részvételt.

A phenjani állami média közlése szerint a 63 éves Csho Rjonghe, a Koreai Néphadsereg politikai bizottságának vezetője Kim Dzsongun diktátor nevében, „különleges küldöttség” élén érkezett a kínai fővárosba, ahol Vang Csia-zsuival, a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottsága nemzetközi osztályának vezetője mellett Liu Jan-shannal, a KKP csúcsszervének, a Politikai Bizottság Állandó Bizottságának tagjával találkozott.

Csho Rjonghe – Kim Dzsongun egyik legfőbb támasza, aki segítséget nyújtott az ifjabbik Kim hatalmának konszolidációjában is – tavaly augusztus óta az első észak-koreai rangidős tiszt, aki látogatást tett Kínában. A látogatásra két nappal azután került sor, hogy az Egyesült Államok és Kína bejelentette: Hszi Csin-ping június elején Kaliforniában fog találkozni Barack Obamával. További nyomást jelent az északi vezetésre Park Gunhje dél-koreai elnök sikeres amerikai látogatása, amely során leszögezte, hogy Dél-Korea kemény válasszal fog élni az újabb északi provokációk esetén. Az új dél-koreai elnök június végén szintén állami látogatásra hivatott Kínába.

Beszámolók szerint Csho a kínai-észak-koreai kapcsolatok és együttműködés fejlesztésének érdekében érkezett Pekingbe, dicséretében részesítette Kína erőfeszítéseit a Koreai-félsziget békéjének megőrzésére, továbbá kijelentette, hogy Phenjan hajlandó elfogadni Peking ajánlatát a konfliktus megoldására az országok közötti párbeszédeken keresztül. „Észak-korea minden érintett féllel együtt kíván működni, és párbeszéden keresztül megoldást keresni a problémára” – idézi Chot a Hszinhua kínai hírügynökség.

A februári eseményeket követően az Észak-Korea és Kína hagyományos szövetsége bírálatok kereszttüzébe került, mivel a nemzetközi közvélemény szerint egyedül Peking képes nyomást gyakorolni harcias szomszédján. Kína januárban és márciusban is jóváhagyta az ENSZ Biztonsági Tanácsa által Észak-Koreát sújtó szankciókat a rezsim ballisztikusrakéta-tesztjeire és nukleáris tesztrobbantására való válaszul.

A kínai állami média – valamint a kínai online közvélemény – egyaránt bírálatban részesítette Kim Dzsongun rezsimjét a márciusi és áprilisi sorozatos, nukleáris támadással való fenyegetéseiért. Hszi Csin-ping kínai elnök áprilisi közleményében foglaltak alapján „egy ország számára sem megengedett, hogy káoszba taszítsa a régiót”, amely kijelentést elemzők egyöntetűen Phenjan cselekedeteinek elítéléseként értékelték. Február óta az észak-koreai vezetés több alkalommal kérte Kínát a két állam közötti magas szintű találkozóra, azonban Peking mostanáig nem volt hajlandó fogadni az északi diplomáciai küldöttséget.

„Észak provokációi rosszul sültek el, és közelebb hozták egymáshoz Kínát és az Egyesült Államokat, gyakoribb magas szintű látogatásokat eredményezve” – mondta Csang Liang-kui, a KKP pártiskolájának elemzője. Észak-Korea ezért „új utakat próbál keresni a kínai-amerikai kapcsolatok szabotálására” – tette hozzá. Csho Rjonghe kiküldetésével Észak-Korea „Kína megértését és támogatását” reméli megszerezni, de nem úgy tűnik, hogy meg is kapja – véli Caj Csian, a Fudan egyetem Korea-szakértője. A kínai külügyminisztérium szóvivője, Hong Lej rövid tájékoztatásában továbbra is a Koreai-félsziget békéjének és stabilitásának szükségességét hangoztatta, elmondása szerint viszont Csho látogatása elősegítheti a félsziget atom-mentesítését.

Egyes szakértők ugyanakkor úgy vélik, a Csho vezette észak-koreai szövetség egy Kim Dzsongun számára szóló meghívást próbál kieszközölni Pekingtől, a fiatal vezető kormányának változatlan magatartásának tükrében – a kínai halászhajó incidense mellett hétfőn újabb rövid hatótávolságú rakétakilövésre került sor – erre egyelőre nem sok esélyt látnak.

A legutóbbi, Észak-Koreát érintő ENSZ szankciók kivetését követően számos vezető kínai bank tett ígéretet, hogy minden pénzügyi műveletet felfüggesztenek az északi rezsimmel. Az Egyesült Államok kérésének eleget téve a Bank of China május 7-én jelentette be, hogy leállította az észak koreai külkereskedelmi bank számláinak pénzforgalmát, mely súlyos gazdasági csapást jelent Észak-Koreának, illetve az északi atomprogramnak is, mivel értesülések szerint a fegyverkezés finanszírozásában kulcsszerepet játszanak a szankcionált észak-koreai pénzintézetek. Elemzők viszont arra is rámutattak, hogy Kína és Észak-Korea kapcsolata a korábbiakban sem volt túl rózsás, vagyis kevéssé tartják valószínűnek, hogy Peking mindennemű gazdasági támogatását megvonva összeomlásra ítéli a phenjani rendszert. 

Dóczi Tamás

Friss hírek