Obama veszélyes vizeken Mianmarban

Barack Obama az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki Mianmarba látogatott. Az egykor bojkottált, ellenségnek titulált állam rehabilitációja 2010 óta tart – egyesek szerint azonban túl gyors tempóban.

Barack Obama amerikai elnök többnapos délkelet-ázsiai körútjának egyik állomásaként Rangunban találkozott Thein Szein mianmari elnökkel, az ellenzék vezetőjével, Ang Szan Szú Kjivel, illetve a Ranguni Egyetemen is előadott. Obama a rohamos tempóban demokratizálódni látszó Mianmar elnökének oldalán állva azt mondta: „ezek csak az első lépések egy hosszú úton”, de Szein az az ember, akinek vezetésével az ország továbbhaladhat a fejlődés útján.

Ang Szan Szú Kji, Nobel-békedíjas emberi jogi aktivistával való találkozóját követően az amerikai elnök ugyanakkor azt is közölte: azok a legnehezebb idők, amikor „azt hisszük, már látjuk a sikert. Ilyenkor óvatosnak kell lennünk, mert lehet, hogy amit látunk, csak délibáb” – jelezve, hogy a bíztató lépések ellenére a mianmari vezetés még nem győzte meg teljesen demokratikus elkötelezettségéről. Obama szerint a tavaly tavaly ellenzéki pártvezérré, idén pedig parlamenti képviselővé választott Szú Kji a börtönévei alatt a demokrácia jelképévé vált világszerte, ma pedig „fontos szereplő az Egyesült Államok és Burma (Mianmar korábbi neve) közti kapcsolat új fejezetében”. A 67 éves nő korábban 15 évet töltött rács mögött a kormány bírálása miatt.

A békejobb politikája

Obama valószínűleg azért nyújtott ilyen hamar segítő kezet Mianmarnak, mert már 2008-as kampánya során is azt ígérte, hogy békülékeny politikát fog folytatni a Bush-éra alatt „páriaként” kezelt államokkal. Ez Irán és Észak-Korea esetében nem tekinthető különösebben sikeresnek, de Mianmart illetően – amely már vészesen szoros kapcsolatba került Kínával – pozitív példát tud felmutatni. Fokozatosan, segítségnyújtással és látogatásokkal elérték, hogy az ország elinduljon a demokratizálódás útján, amelynek következtében Mianmar foglyokat engedett el, a katonai diktatúra elitjének leváltását követően választásokat tartott, valamint enyhítette a média cenzúráját.

Az, hogy az amerikai vezetés pozitív példaként kezeli Mianmart, Obama egyik ott tett kijelentésében is megmutatkozott: „Észak-Korea vezetői előtt is ott a lehetőség: adják fel nukleáris terveiket és lépjenek a béke és haladás útjára. Ha így tesznek, akkor az Egyesült Államok kész segítő kezet nyújtani nekik.”

Hatalmas lehetőség, hatalmas kockázat

Természetesen nemcsak a külpolitikai siker szempontjából fontos Mianmar a Nyugat számára, hanem gazdasági szempontból is. Az ötvenmilliós délkelet-ázsiai ország ugyanis potenciálisan hatalmas piac, ahol olcsó a munkaerő. Emellett ásványkincsekben (főleg kőolajban és földgázban) gazdag, illetve stratégiailag fontos helyen van, hiszen a két leggyorsabban növekvő ázsiai piaccal, Kínával és Indiával is határos. A mianmari vezetés pedig tárt karokkal várja a külföldi tőkét.

Azonban hátulütői is vannak az ország eddigi elszigeteltségének: az olcsó munkaerő képzetlen (a diktatúra okosabbnak látta bezárni a középoktatási intézményeket, nehogy egy ellenzéki elitet neveljenek ki), nincs kiépítve az alapvető infrastruktúra (utak, elektromos hálózatok, vasút). Ám még ennél is nagyobb problémát jelent, hogy az ország nagy részén (többek közt az ásványkincsek lelőhelyein) nem rendelkezik stabil hatalommal a kormány, így meglehetősen kockázatos ott befektetni – holott a nyugati országok kormányai erre bíztatják cégeiket.

Obama látogatása során bejelentette, hogy Amerika továbbra is pénzügyi támogatást nyújt Mianmarnak. Egy amerikai hivatalnok szerint az USAID program keretében összesen 170 millió dollárt (37 milliárd forint) folyósítanak a délkelet-ázsiai ország számára – tudósított a Reuters. A mianmari kormány ezzel egy időben – vélhetően hálája jeléül – újabb politikai foglyokat engedett szabadon, köztük az egyik prominens disszidenst, Mjint Aje-t.

Polgárháborús körülmények

Egyelőre sem a kormány, sem az ellenzék nem állt elő olyan föderális javaslattal, amellyel orvosolható lenne a rengeteg probléma, amelyek abból adódnak, hogy Mianmar etnikailag a világ egyik legsokszínűbb állama. Tin Maung Than, korábbi diplomata, a Mianmari Fejlesztési Források Intézetének kutatója szerint amíg nem vezetnek be az indonéziaihoz hasonló, a hatalmat a legalsó szintekre áthelyező politikai rendszert, addig Mianmar kisebbségei nem reménykedhetnek abban, hogy állampolgárságot kapnak szülőhazájukban.

Thein Szein kormánya ugyan több mianmari etnikummal is fegyverszünetet kötött, de nem tette ezt meg a Kacsin Függetlenségi Hadsereggel (KIA), illetve az Egyesült Wa Állami Hadsereggel (UWSA) sem. Utóbbi állítólag a világ egyik legnagyobb drogkereskedő csoportosulása, amely képes emberek tízezreit is mozgósítani. Amely területeken a KIA vagy az UWSA jelen van, ott a kormány szava mit sem ér.

Az etnikai feszültségekre Obama is utalt a Ranguni Egyetemen tartott előadásában, elsősorban a lázongó rohingja kisebbségre utalva. Az amerikai elnök azt hangsúlyozta, hogy „emberségünk miatt, illetve az ország sorsa miatt véget kell vetni az erőszaknak”. 

Demokratikus átmenetből államcsíny?

A Kacsin-háború kapcsán úgy tűnik, hogy Thein Szein kormányának nincs teljes hatásköre afölött, hogy a hadsereg miként harcol, ez pedig aggodalomra adhat okot. Nincs garancia ugyanis arra, hogy a korábbi katonai diktatúra visszavonult tábornokai nem mozgatják-e a háttérből a szálakat. Megfigyelők szerint az egyik legbefolyásosabb korábbi tábornok, Than Sve olyan keményvonalasokat juttatott a kormánypártba, akik képesek lassítani, illetve akadályozni Szein reformjait.

Joshua Kurlantzick a Foreign Policy amerikai külpolitikai magazinban publikált cikkében arra is rámutat, hogy továbbra is érvényben van a mianmari alkotmány azon passzusa, amely lehetőséget ad a hadsereg számára, hogy ha szükségét érzi, akkor ismét átvegye a hatalmat. A hadsereg vezérkara gazdagon vonulhatott vissza, de a hatalom- és pénzéhes középvezetői réteg számításait keresztülhúzta a demokratikus átmenet, amit nem biztos, hogy sokáig tűrnek. Ha ez bekövetkezik, akkor nemzeti érdekre hivatkozva újabb államcsínyt követhetnek el.

Túl gyors közeledés

Zav Naj Aung, a Democratic Voice of Burma szerzője szerint Obama látogatása kapcsán pont az ex-tábornokok lehetnek a legboldogabbak, akik hátulról irányítják a szálakat, és a demokratikus átmenetet „eljátszó” korábbi elit egyik legfőbb célja pont az volt, hogy elismerjék országuk erőfeszítéseit, ezzel pedig feloldják a gazdasági elzártságot okozó szankciókat.

Joshua Kurlantzick is úgy véli, hogy túl korai még az ilyen mértékű közeledés, ráadásul a bilaterális kapcsolatok túl gyorsan épülnek ki. Meglátása szerint a Fehér Háznak várnia kellene a további fejleményekre Mianmarban, mielőtt növelné a segélyek értékét, katonai kapcsolatot alakítana ki az országgal, illetve feloldaná az összes Mianmart sújtó szankciót.