_

Mianmar: demokratizálódhat a diktatúra?

Ázsia legújabb demokratikus átmenete figyelhető meg Mianmarban az elmúlt hónapokban,a kontinens legelnyomóbb diktatúrájának új, polgári–katonai vegyes kormányzata ugyanis reformok egész sorát vezette be 2010 ősze óta. Az akkori, a választásokat és a kezdeti reformokat követő pesszimizmus az elmúlt időszakban fokozatosan csökken, mivel úgy tűnik, az új vezetés nemcsak szimbolikus, hanem valós lépéseket tesz a demokratizálódás felé. A mianmari ellenzék és szkeptikus külföldi megfigyelők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy hasonló – végül eredménytelennek bizonyuló, sőt az elnyomást csak tovább növelő – enyhülési folyamatok már korábban is mutatkoztak, a jelenlegi reformok pedig nem visszafordíthatatlanok.

A 2010-es mianmari választások után a megfigyelők az új államfőben – Thein Seinben – a régi rendszer bábját látták, akit az országot négy évtizede kormányzó katonai junta irányít. Kevesebb, mint fél évvel elnöksége megkezdését követően azonban már a változás jelei mutatkoztak. Ezeket kezdetben az elemzők többsége kirakat-intézkedéseknek tartotta, de a 66 éves politikus és kormánya idén ősszel még figyelemreméltóbb és reménykeltőbb reformokat hajtott végre, melyek gyors üteme még a bizonytalan és szkeptikus nyugati diplomatákat és elemzőket is meglepte. Egyes megfigyelők úgy vélik, hogy Mianmarban végre elérkezett egy valódi rendszerváltás ígérete.

Szimbolikus váltás – a Mytsone-gát

Thein Szein még szeptemberben jelentette be, hogy az Irrawaddy folyón épülő Myitsone-gát építését felfüggesztették. A 3,6 millió dolláros (790 millió forintos) kínai támogatással, az ország északi részén készülő vízi erőmű a második lett volna a nyolc, az ország folyóira tervezett erőművek sorában. Lü Csicsou (Lu Qizhou), a gátprojektért felelős China Power Investment vezetője – aki arra számított, hogy megkapja a vízerőmű kivitelezések egészét – bevallotta, hogy a döntés, amelyről ő is csak a médiából értesült, „teljesen megdöbbentette”. Nem ő volt azonban az egyetlen, aki döbbenten állhatott e lépés előtt, hiszen a nagyszabású projekt felfüggesztésével a mianmari rezsim – mely eddig hagyományosan jó kapcsolatokat ápolt Kínával, mindezt többnyire a Nyugat rovására – évtizedek óta először került szembe Pekinggel, amit megfigyelők egy része máris szimbolikus paradigmaváltásként értékel.

A beruházás megszakítása kétségtelenül merész döntés volt, Kína ugyanis amellett, hogy Mianmar legközelebbi szövetségese és szomszédja, egyben legnagyobb befektetője is. Jelentős szerepét és befolyását annak köszönheti, hogy a délkelet-ázsiai ország ellen érvényben levő nyugati szankciók – ahelyett, hogy a rezsim megszelídüléséhez vezettek volna – közelebb tolták az ország vezetőit a diktatúrával szemben jóval elnézőbb Kínához. Az elmúlt húsz évben a régió legszegényebb országává „lecsúszó” Mianmar szinte teljesen kiszolgáltatottá vált Kínának, mely így gyakorlatilag szabad hozzáférést kapott a nemzet természeti erőforrásaihoz. Részben az ebből fakadó félelmek és aggodalmak miatt is döntött a kormány a Mytsone-gát projekt felfüggesztéséről. A kínai fél ugyanis bár hasznos befektető, de jelenlétét általános harag övezi Mianmarban.

Kínával szembekerülni persze nem feltétlenül jó dolog, de ebben az esetben úgy tűnik, a mianmari vezetés hajlandó megfizetni ennek az árát a hazai közvélemény figyelme és a Nyugat nyomása miatt. A gigantikus gátnak ugyanis határozott ellenzői voltak a környezetvédők és a helyi kacsin emberek – akik közül ezreket költöztettek át a gát építése miatt –, valamint a Nobel-békedíjas ellenzéki Ang Szan Szu Kji és támogatói is. A projektet általános ellenérzés és számos tiltakozás kísérte, melyekre reagálva az új elnök úgy határozott, hogy „a gát a nép akarata ellen való”.

A nép ugyanakkor – a keménykezű katonai elnyomás évtizedei után – még mindig óvatos a kormány valós szándékait illetően, emlékezve arra, hogy egészen a közelmúltig Thein Szein és társai is egyenruhát viseltek. A döntés jelentősége körüli kétségeket növeli az is, hogy a Mytsone-gát csupán egy volt az Irrawaddy folyón tervezett hét gát közül. Amennyiben pedig a másik hat gát megépítésre kerül, a Mytsone felfüggesztése jeletéktelen lépésnek tekinthető – írja az Economist.

Közeledés az ellenzékhez

E szimbolikus lépés önmagában természetesen még nem lenne jelentős, de azt más békülékeny gesztusok is követték. A kormány az elmúlt hónapokban komoly közeledést mutatott az ellenzék felé: augusztusban Ang Szan Szu Kji és betiltott pártja, az Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) meghívást kapott, hogy tárgyaljon a kormány képviselőivel és az új miniszterelnökkel. Szu Kji, aki 2010 decemberében szabadult másfél évtizedes háziőrizetéből, a megbeszélést követően azt mondta, meg van győződve arról, hogy Thein Szein valóban egy demokratikus kormányzati rendszer kialakítására törekszik.

A kérdés már csak az, hogy ebben milyen messzire akar elmenni. Miután hosszú története van a felek kölcsönös bizalmatlanságának, kezdetben a bizalomépítés a legjobb, amire számíthatnak. Ennek szükségességét mi sem bizonyítja jobban, minthogy mindkét oldalon voltak, akik előfeltételekhez akarták kötni a találkozó létrejöttét. A két vezető azonban úgy döntött, hogy húszévnyi konfrontáció után az új együttműködési erőfeszítések hasznosak lehetnek mind a kormánynak, mind az ellenzéknek, de legfőképpen az országnak.

Szu Kji a politikai foglyok mielőbbi szabadon bocsátása és a nemzeti megbékélésről való párbeszéd kialakítását akarja elérni, melyért cserébe a kormány azt várja tőle, hogy meggyőzze a nyugati hatalmakat az ország elleni szankciók feloldásáról. Ezen együttműködéshez azonban alapvető, az alkotmányt is érintő változásokra van szükség, mivel hivatalosan egyik fél sem ismeri el a másikat. Szu Kji pártja szerint érvénytelen a távozó junta által hozott 2008-as alkotmány (emiatt az új parlamentben sem képviseltetik magukat, ami technikailag illegális), mely a végső döntést minden esetben a fegyveres erők kezébe adja; míg a kormány törvényen kívülinek tartja az NLD-t. Thein Szein ugyanakkor kijelentette, hogy nem kizárt az alkotmány demokratikus úton történő módosítása.

Enyhül a világ legszigorúbb cenzúrája

A reformok révén évtizedeken át tabunak számító kérdések kerülnek megvitatásra, gyakran nyilvános ellenzéki fórumokon. A sajtó ugyanis – még a hivatalos sajtó is – általában véve enyhült – a Mianmar Új Fénye című propagandalapban például jóval ritkábban a tengerentúli rádiók „gyilkos adásai” elleni (korábban mindennapos) kifakadások. A cenzúra is érezhetően mérséklődik: néhány korábban betiltott webhely elérhetővé vált, és csekélyszámú külföldi újságíró tartózkodását is engedélyezték az elzárkózó országban. Az éles váltás jele, hogy az állami ellenőrzés alatt álló média – miután évekig a létezéséről sem akart tudomást venni – júliusban, 23 év után először még Szu Kji egy kommentárját is közzétette – igaz, egy másik hasonló cikk a cenzúra révén nem került publikálásra.

Mindez elképzelhetetlen lett volna egy évvel ezelőtt, ahogy az is, hogy a világ egyik legerősebben kontrollált és korlátolt médiájával rendelkező ország sajtócenzúra osztályának vezetője maga jelentse ki: a cenzúra összeegyeztethetetlen a demokratikus gyakorlattal, így a közeljövőben meg kellene szüntetni – idézi az illetőt, Tint Sve-t a BBC. Sokak szerint ez újabb jele volt az új kormányzat reformok iránti eltökéltségének és további bizonyítéka annak, hogy az új katonai–polgári vegyes kormány igyekszik enyhíteni álláspontján. Tint Sve azonban figyelmeztetett, hogy minden publikációnak el kell fogadnia „a sajtószabadsággal járó felelősséget”, bár azt nem fejtette ki, hogy mik lehetnek ezek a kötelezettségek.

Engedélyezik a szakszervezeti és sztrájkjogot is

A véleménynyilvánítás nagyobb szabadsága mellett egy új törvény szerint a mianmari dolgozóknak lehetőségük lesz szakszervezet-alakításra és sztrájkra is. Az októberben életbe lépett rendelkezés “egy rendkívül pozitív lépés” – mondta Steve Marshall, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) tisztviselője, hozzátéve, hogy a mianmari hatóságok konzultáltak az ILO szakembereivel a törvényről, és az megfelel a nemzetközi elvárásoknak.

1962 óta nem működtek a dolgozók érdekeit képviselő szakszervezetek az ázsiai országban. Mjint Thein munkaügyi miniszter-helyettes az – ország határain belül amúgy beiltott – Burma Demokratikus Hangja műsorán elmondta, hogy a törvény az átláthatóság növelésével segíti a külföldi befektetések Mianmarba csábítását is. Az új törvényt az ellenzéki oldalon is pozitívan értékelték: Nyan Vin, az NLD szóvivője a BBC-nek adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy az NLD elégedett, mert a munkavállalói jogok „a semmiből javultak valamivé”. Megfigyelők ellenben arra figyelmeztetnek, hogy a szakszervezetek gyakorlati működőképessége még a jövő kérdése – sok munkaügyi aktivista pedig még mindig börtönben van.

Széleskörű amnesztia

Az új kormány legjelentősebb lépésének a nemrég bejelentett, több ezer politikai fogoly szabadon bocsátásáról szóló határozatot tartják, mely a remények szerint előmozdíthatja a belső megbékélést a megosztott országban. A választások óta ez volt a második tömeges amnesztia: október 12-én 6359 fogoly részesült általános kegyelemben az állami média tájékoztatása szerint. A hír mindössze néhány órával azután jelent meg, hogy Mianmar új ember jogi szervezete (melyet szeptemberben hoztak létre az ország nemzetközi hírnevének javítására tett kormányzati intézkedések részeként) követelte az elnöktől azon „lelkiismereti foglyok” szabadon engedését, akik nem fenyegetik az állam stabilitását, hogy „segíthessenek a nemzetépítésben”.

Az esemény jelentőségét csökkenti ugyanakkor a tény, hogy óvatos becslések szerint is még mindig több mint kétezer politikai foglyot tartanak börtönben (az Amnesty International szerint a kormány ebből októberben mindössze 120-at eresztett ki), köztük az 1988-as megbukott diáktüntetés kulcsfiguráit, újságírókat, demokráciapárti aktivistákat, a kormány bírálóit, a 2007-es tüntetéseken részt vett szerzeteseket és a mianmari etnikai csoportok nagyobb autonómiájáért harcolókat is – írja a Channel News Asia. Eddig döntően csak kevésbé ismert ellenzéki alakokat engedtek ki, azonban például az 1990-es választásokat követően bebörtönzött NLD tagok még mindig rács mögött vannak. (Akkor az ellenzéki párt megnyerte a választásokat, ennek eredményét azonban a kormányzó párt nem ismerte el.)

Optimizmusra ad okot, hogy a legutóbbi szabadon bocsátásokat a katonai frakció is támogatta, valamint diplomaták megerősítették, hogy a többi fogoly szabadon bocsátása „már a küszöbön áll”. A mianmari ellenzék is úgy véli, hogy ez csupán az első szakasza volt a politikai foglyok szabadon engedésének, mely folyamat a következő hetekben-hónapokban még folytatódhat. Ugyanakkor Nyan Vin megjegyezte, hogy „a politikai foglyok elengedése csak egy pont a kormány demokratikus változás iránti elköteleződésének mérőskáláján”.

ENSZ: Sokkal többre van szükség

Hasonló elégedetlenséget tükröznek Tomas Ojea Quintana, az ENSZ mianmari emberi jogi különmegbízottjának szavai is. „A jelenlegi pozitív fejlemények ellenére számos folyamatban levő és súlyos emberi jogi kérdés maradt, amellyel foglalkozni kell” – jelentette Quintana a szervezet Közgyűlésének. Megjegyezte: bár az elmúlt hónapokban előrelépés történt az emberi jogok területén, ez megelőzi az évvégére várható időközi választásokat – így őszintesége még kérdéses. Quintana szerint a lelkiismereti okokból bebörtönzötteket egytől egyig szabadon kell engedni, mivel ez „központi és szükséges lépés a nemzeti megbékélés felé”.

A követ ezenfelül felszólított a politikai pártok tevékenységére vonatkozó korlátozások megszüntetésére, illetve a szabad véleménynyilvánítás tiszteletben tartására és a gyülekezési és egyesülési jogok biztosítására is, valamint az etnikai kisebbségek lakta határ menti területeken uralkodó, „emberi jogok súlyos megsértését előidézi” konfliktusok rendezésének szükségességét is kiemelte. Ezen jogsértések között pedig olyan súlyos bűncselekmények szerepelnek mint a törvénytelen gyilkosságok, nemi erőszak, az önkényes letartóztatás és fogva tartás, földelkobzás, gyermekkatonák toborzása, valamint a kényszermunka. „Meggyőződésem, hogy sokkal többre van szükség” – vont konklúziót Quintana.

Mindezek ellenére mégis van ok az optimizmusra. Az Economist kommentárja szerint a szkeptikusok Nyugatnak el kell ismernie és támogatnia kell ezt a drámai politikai változtatást, azonnal lehetővé téve a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank révén történő nagyobb segítségnyújtást és tanácsadást, továbbá új módot kell találni a kormánnyal, a parlamenttel és a születőben levő ember jogi bizottsággal való közvetlen együttműködésre. A patinás brit lap amellett érvel, hogy „hiba lenne  arra várni, hogy többet lássunk, mielőtt viszonzást nyújtunk”. A mianmari fejleményekre adandó pozitív válaszok elmulasztása, vagy a régi igények újakkal való felváltása aláásná az eddigi politika hitelességét és csökkentené azt a kevés befolyást is, amit a Nyugat magáénak tudhat az országgal szemben.

Megoldatlan kérdések és kételyek

Húsz választások nélküli év után tehát a demokratizálódás jelei mutatkoznak a délkelet-ázsiai országban, az új vezetők pedig meglepő türelmetlenséget mutatnak a jelenlegi status quoval szemben. Erről árulkodik a kormány ambiciózus reformprogramja is, melyhez – úgy tűnik – próbál is ragaszkodni. Ezt a változást pedig a nyugati hatalmak és a szomszédok is figyelemmel kísérik – hangsúlyozza a változások jelentőségét a Foreign Policy. Előreláthatólag 2014-ben Mianmar foglalja majd el a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) rotálódó elnöki posztját, ami még drámaibb lépéseket igényel a régi gondolkodásmód megváltoztatásában, különösképp, hogy az ASEAN fejlődése a szomszédos országokkal való nagyobb fokú integrációt követel.

A történelmi tapasztalatok ugyanakkor óvatosságra intenek: nem ez az első eset, hogy az enyhülés jelei mutatkoztak Mianmarban, de a korábbi ígéretek hamisak voltak. Az 1990-es évek közepén, majd 2002 és 2003 között is úgy tűnt, egyfajta megbékélési folyamat van alakulóban az ellenzéki erők és az országot irányító tábornokok között. A reformok mindkét alkalommal félbeszakadtak, sőt végül egy, a korábbinál is keményebb rendszer öltött formát. A kétkedők szerint most is jönni fog egy újabb fordulat.

A jelenlegi helyzetben vagy Szu Kjinak és pártjának kell elfogadnia a kormány legitimitását és az alkotmányt, vagy a kabinetnek kell tovább finomítania politikai hozzáállásán. Ebben a tekintetben azonban Thein Szeinnek még bizonyítania kell, hogy a mostani rendszer miben különbözik egyenruhás jogelődjétől, hajlandóságot mutatva a kormányon belüli katonai képviselet és erő további hígítására. Az új miniszterelnök ugyan reformernek tűnhet, de pozícióját annak a hadseregnek köszönheti, ami a diktatúráig vezette az országot – emlékeztet a Foreign Policy, hangsúlyozva, hogy többnyire csak hangzatos ígéretek és pozitív szavak hangoztak el, de semmi olyan tettel, ígérettel nem élt a kormány, melyet ne lehetne könnyen visszafordítani.

A kevésbé pesszimisták szerint azonban ezúttal még a rezsim ellenfelei is elismerik, hogy reális lehet a demokratizálódás, hiszen a vezetés is egyre inkább érdekelt a valódi változásban. Mianmar Ázsia egyik legszegényebb országa lett a sok éves katonai elnyomás alatt, így a liberalizáció sikeressége és a szankciók feloldása esélyt nyújtana a gazdasági növekedésre is. Ennek esélye pedig minden pozitív döntéssel elérhetőbbnek tűnik, főleg, ha a Nyugat is elismeri Thein Szein reformjait és erőfeszítéseit. Abban pedig a legszkeptikusabbak is egyetértenek, hogy még ha korlátozottak is a jelenlegi változások, ezek mindenképpen előrelépést jelentenek az elmúlt évtizedek elnyomásához képest.

Tusor Anita

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás