Visszahozni a szórványt

Az elmúlt hetekben a Románia Ma blog szerzője negyedmagával csángóföldi expedíciót tett Con?tan?a megyétől észak felé, Jászvásár irányába. Lássuk milyen tanulságokkal tértek vissza.

Több olyan felfedezést tettünk, amelyek kis túlzással mérföldkőnek nevezhetők  – nemcsaka magyar nemzet, de az ott élők szempontjából is.A felvett adatok feldolgozása, az interjúk elemzése folyamatosan zajlik,erről az olvasóközönség is idejében értesülni fog a Románia Ma blogon, illetve – reményeink szerint –további sajtóorgánumokban is.

Van már azonban egy tapasztalat, ami jelenleg is közlésre kész, ez pedig az asszimilációval kapcsolatos. Az asszimiláció nem más, mint a nyelv, majd sok esetben a kultúra elvesztése, egy nemzeti, etnikai közösség egyénenként való többségbe olvadása. Ebbena zéró összegű játszmában a nemzeti identitás megszűnésével hosszú évek alatt ugyan, de létrejön egy másik, vagyis amennyivel az egyik közösség fogy, egy másik közösség annyival gyarapszik.

Kelet-Közép-Európa országaiban ez – ti. a közösségi gyarapodás, illetve fogyás ütemének fékezése– az elsődleges szempont, a kisebbségek által jelentett kulturális sokszínűség ellenében. A posztkommunista demokráciák esetében különösen erős a nemzeti sokszínűségrelativizálása, sok esetben tagadása, s ha meg szeretnénk érteni – többek között – a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemügyét, vagy a felvidéki magyarság állampolgárságtól való megfosztását, akkor erről a pontról kell kiindulnunk.

Csángóföld más

Az expedíciós tapasztalatok szempontjából külön kell említést tenni a csángó népcsoportról, mely esetben természetesen jelentős eltérések mutatkoznak a fenti sémától. Moldva (és kisebb részben Dobrudzsa és Munténia) magyar ajkú lakosságának identitása nem a nemzeti jelképekben, hanem a római katolikus vallásban gyökerezik. A történelmi okokra tekintve azt látjuk, hogy a Kárpátokon túlra telepített magyar közösség számára a 19. századi, modern értelemben vett nemzettudat nem alakult, nem is alakulhatott ki, mivelők nem éltek a Magyar Királyság közigazgatási területén belül. Identitásuk alapja tehát a magyar állameszme helyett a római katolicizmus.

A Csángóföldön élőkatolikus (helyszínenként eltérő, északon akár 14. századimagyar dialektust használó) népesség asszimilációjaés végső eltűnésea román többségbe folyamatos és megállíthatatlan folyamat– több csángó értelmiségi mellett Gábor Felícia írónő, vagy éppen Perka Mihály nyugdíjas tanító, az első csángómagyar néprajzi múzeum alapítójának véleménye szerint is. A „megállíthatatlanság” azonban csak látszólagos, annak ellenére, hogy a helyzet ténylegesen nagyon nehéz.

A csángó emberek közvetlenek, barátságosak, ennek ellenére nehezen nyílnak meg az idegenek számára – különösen olyan falvakban volt ez tapasztalható, ahol Magyarországról még soha senki nem járt, így eleinte „csodabogaraknak”érezhettük magunkat. Az azonban településtől függetlenül jellemző volt, hogy sok esetben, akivel eleinte órákon át románul kommunikáltunk –látva a szándékunkat és érdeklődésünket –megszólalt magyarul is.

Mindemellett – Solomon Adrián volt csángószövetségi elnök okfejtése alapján – a magyar nyelv újratanulása/-tanítása sem hasztalan, mivel a csángó nép esetében „csak”nyelvvesztésről beszélhetünk, kultúravesztésről nem.

Kapcsolatépítés

Világos célokat kell megfogalmazni, úgy Csángóföld, mint a vegyes lakosságú, szórványvidékek esetében:egyértelművékell tenni, hogy a magyar nyelvtudáselőny. Az anyanyelv megőrzése a kulcs,amihez biztosítani kell azt a keretet, melyben az intraetnikus, nemzeti/etnikai közösségen belüli reláció megvalósítható. Ebben az anyaországi társadalom a jelenleginél is többet segíthet, amennyiben képes és akar tudatosan, akár egyénileg, akár közösségben kapcsolatokat ápolni a határon túl élő nemzettársainkkal.

Megannyi kevésbé bonyolult és nem drágalehetőségáll rendelkezésre hazai települések, szervezetek, baráti társaságok, magánszemélyek (stb.) számára, amelyekkel meg lehet teremteni állandó formális és informális kapcsolatokat az asszimiláció által leginkább veszélyeztetett szórvánnyal és Csángófölddel – ezáltal nem csupán új élményekkel gazdagodva, de egyúttal (újra) értelmet is adva a magyar nyelv használatának.A lehetőségeknek csak a kreativitás és a csillagos égszab határt.

Végül meg kell jegyeznünk a moldvai római katolikus papsággal kapcsolatban, hogy az atyák, akikkel interjúkat készítettünk, alapvetően barátságosan és segítőkészen álltak kérdéseink elé, de legalábbis kifejezetten ellenséges attitűdöt senki részéről nem tapasztaltunk. Ez azért kardinális kérdés, mert ha az – anyaországban szinte felfoghatatlan tiszteletnek örvendő – katolikus egyház nem gördít akadályt az ügy elé, akkor nagy részben már csak rajtunk múlik, mit kezdünk a kapcsolatokban rejlő lehetőséggel.

A cikkíró politológus, a Románia Ma blog szerzője.