A nő, akinek nem tetszik a rendszer

Magyarul nagyon jól beszélő román nő haladná meg a marosvásárhelyi etnikai konfliktusokat a civilekkel. Csak egyelőre se a magyaroknak, se a románoknak nem kell, az etnikai kampány kifizetődőbb. Smaranda Enache független polgármester-jelölttel a a Manna.ro újságírója beszélgetett.

Magányos harcosként száll be a marosvásárhelyi önkormányzati választásokba olyan jelöltek közé, akiket nagy és erősnek hitt pártok támogatnak. Milyennek látja a mezőnyt?

Összetett a helyzet, de nem azért, mert több jelölt van, hanem azért, mert nem vagyok biztos abban, hogy a választók a széles kínálat mellett megértik, hogy más típusú politikára van szükség. Ebben az országban, beleértve a helyi önkormányzatot is, huszonkét évig a politikusokra és a pártokra bíztuk a közügyek intézését.

És bebizonyosodott, hogy a pártok nem tudnak és nem akarnak a kudarcot vallott stíluson és a tartalmon változtatni. Bár az emberek sokat panaszkodnak a jelenlegi politikára, de nem vagyok benne biztos, hogy elég merészek kipróbálni valami újat. Mi lehet az a bizonyos más?

Nagyon sok a kitűnő szakértelemmel, biztos véleménnyel rendelkező ember ebben az országban, olyanok, akik mégsem láthatóak a közéletben. Azt kellene elérni, hogy ezek a civilek mondjanak le  a passzivitásról, arról a kívülállásról, amibe beleszorultak, és vállaljanak az eddiginél aktívabb szerepet. Én hiszem, hogy a civil társadalomban sokkal több van. Az évek során számtalanszor szembesültünk azzal, hogy elég, ha a pártok asztalára leteszünk javaslatokat, majd ők átveszik, és megoldják, és ez ingyen van. De ez nem történt meg.

Hol tart ma a civil szféra?

Én azt élem meg, hogy minden tudás és tapasztalat, ami a civil társadalomban felgyűlt, ott is marad, nem tud érvényesülni. Lehet, hogy mi, civilek nem voltunk életképesek, de nem találtuk meg az eszközöket, hogy eléggé meggyőzőek legyünk a politikusok számára. Nem tudtuk rávenni őket arra, hogy átvegyék a javaslatainkat. Azt látom, hogy eljutottunk oda, hogy a civil társadalomnak is be kell szállnia a politikába, és nem csak pártatlan módon. Fel kell vállalni az ideológiákat, és megoldásokat kell kínálni.

Milyennek látja azokat a civileket, akikre számít?

Nagyon sok a civilszervezet, a legerősebben a szociális és a kulturális szféra képviseli magát.  Ezek a szervezetek nagyon függetlenek, és ezt a függetlenséget meg is akarják tartani.

Félnek?

Igen, pont azok a szervezetek, akikre lehetne számítani a  kampányban, azok félnek, félnek az elköteleződéstől. A legtöbben úgy gondolják, hogy a civilszféra függetlenségét meg kell tartani, mert ha az eltűnne, akkor nagy veszteség lenne. Azt hiszem, hogy amikor az ember már ennyire kiábrándult, akkor a civilszférának is vállalnia kell a politikai szerepet. Támogatnia és szolgálnia kell a klasszikus értelemben vett poliszt. Amikor úgy látjuk, hogy a pártokba vetett bizalom elvész, át kell venni ezek szerepét. Remélhetőleg, ha jól végezzük a dolgunkat, akkor visszahatunk majd a politikusokra.

Milyennek látja Dorin Florea kihívóit, például Vass Leventét? El tudja képzelni, hogy Florea leváltása érdekében együttműködjenek bármilyen módon?

Én csak jót tudok mondani a fiatalokról, de kételyeim vannak a lojalitásukat illetően.

Ezt hogy érti?

Úgy értem, hogy olyan emberekre van szükség, akik a közösséghez és nem a politikai pártokhoz lojálisak. Attól tartok, hogy azok a fiatalok, akik most politizálnak, túl alkalmazkodóak. Olyan környezetben szocializálódnak, ahol az elöregedett pártok attitűdjét veszik át. Több rebellióra lenne szükség. A fiataloknak kellene bizonyítania, hogy tényleg van új a nap alatt. Az utóbbi évtizedben azt tapasztaltam, hogy nem egyértelmű a fiatalok viselkedése, viszonyulása. A MOGYE körüli skandallumban is azt látom, hogy a diákok nem a tényleges jogvédelmet szolgálják, hanem megadják magukat az idősek kisstílű nacionalista érdekeinek. Attól tartok, hogy fiatalos formában térnek vissza a régi reflexek. És ez baj, már csak azért is, mert újra etnikai szavazás lesz Marosvásárhelyen.

Miért törvényszerű ez?

Az etnikai határok csapdákat teremtenek. Itt az etnikai jogok védelme nem tud korszerűvé válni, és ezért nem is tud hatékony lenni. Az, aki belemegy egy etnikai kampányba, mozgósításba, már eleve képtelen a megújulásra. Egy átfogóbb, transzetnikai modell kidolgozói fognak igazi váltást és sikert hozni.

Lát erre szövetségeseket?

Azért azt látni kell, hogy itt minden előrelépést illetően, még a kisebbségi jogokat érintően is mindig létre kellett jönnie a román-magyar konszenzusnak. Anélkül nem ment. A MOGYE helyzete is csak úgy oldódhat meg, hogy van egy olyan miniszterelnök és államelnök, aki belátja ennek a rendezésnek, a kisebbségi jogok biztosításának a fontosságát. Nem mondom, hogy nincs e mögött konjunkturális érdek.

Országos szinten még működik az együttműködés, és a belátás (úgy ahogy), itt Marosvásárhelyen azonban nem. Mit gondol, Önt például miért nem támogatja az RMDSZ?

Én is meglepődtem. Évekig együtt dolgoztunk, a legnehezebb helyzetekben álltunk ki a kisebbségi jogok védelme mellett román értelmiségiekkel. És éppen ezért arra számítottam, hogy amikor felajánlottam a jelölésemet az önkormányzati választásokon, akkor legalább valamelyik RMDSZ-vezető visszajelez, találkozunk, egyezteünk. Hiszen nagyon sok közülük, mondhatom, a barátom. Ez nem történt meg.

Ennek a távolságtartásnak múltja van, mert akkor sem támogattak, amikor a kolozsvári önkormányzati választásokon indultam, pedig akkor nem is volt magyar polgármester-jelölt. Akkor én próbáltam hidakat építeni a helyi RMDSZ-vezetőkkel, akiket nagyon jól ismerek, és akik a barátaim – gondoltam én, hogy a barátaim –, de elzárkóztak tőlem.

Nagyon csalódtam, nem tudtam, miért van az, hogy majdnem húsz évig jól dolgoztunk, együtt léptünk fel nagyon nehéz helyzetekben, és most így elfordulnak. Még a hosszú múltra visszatekintő partneri bizalom se volt elég ahhoz, hogy felülírja a pártérdekeket.Lehet, hogy ha az RMDSZ-es barátaim szólalnak meg, akkor nekik is lehet panaszolnivalójuk rám. Lehet, hogy valamivel megbántottam őket.

A román-magyar kooperáción évek óta dolgozó RMDSZ nem támogatja Önt, a nemzeti kérdésekben konfrontatív Tőkés László viszont igen. Hogy is van ez?

Esetében kétségtelenül létezik és működik a kölcsönös tisztelet. Én se titkoltam soha, hogy az ő 1989-es múltját, örökségét mennyire nagyra tartom. Sokszor felléptem én is amikor Tőkést Vadim alteregójaként nevezték meg. Az, hogy ő konfrontatív politikát képvisel, nagyon is meglehet, de ez nem zárja ki azt, hogy akár az EMNP-vel, akár az MPP-vel együttműködjünk.

Én megértem, hogy ők most bizonyítani akarnak, ezért mindenkinek meg van a saját jelöltje, mert versenyben állnak egymással, az RMDSZ-el. A Szövetség amúgy úgy viselkedik velem, mint ahogy a román pártok viselkednek. Én rövid ideig a PNL színeiben politizáltam, most azonban a liberálisok sem kívántak tárgyalni. Az egyetlen kivételt a zöldek képezték, ők tárgyalóasztalhoz ültek.

Most nagyon megosztottak  a román szavazók, a magyar jelöltnek nagyobb esélye lenne megnyerni a választást, de három-négy magyar jelölt nagyon rontja egymás esélyét. Ezért is gondoltam azt, hogy a jelen megosztott helyzetben lehet annak értelme, hogy én indulok. Én nem tekintem lezártnak a tárgyalásokat, még mindig remélem, hogy meg tudunk egyezni. Lehetnék az a jelölt, aki a magyar és a román érdekeket egyaránt tudná képviselni.

Tegyük fel, hogy létre jön a megegyezés, és felsorakoznak ön mögött a pártok. De a szellem Marosvásárhelyen kiszabadult a palackból, a MOGYE, a Bernády-iskola ügye borzolja a kedélyeket. Mit lehet ilyenkor tenni?

Nagyon sokan vannak, akik praktikus és korrekt megoldást szeretnének. Románok és magyarok is. De ők okosan meghúzódnak, végzik a munkájukat, jó kapcsolatokat ápolnak egymással, és nem vállalják a nyílt vitát, mert azt hiszik, hogy kisebbségben vannak. És lehet, hogy valóban kisebbségben vannak, de ha fenntartható egy olyan modell, ami számukra is védettséget, támogatást biztosít, akkor jelentős előrelépés történhet.

Nem kezelhetetlenek a város konfliktusai, csak szükség van a higgadt, őszinte és elkötelezett szakemberekre. A kérdés az, hogy létezik-e értelmiségi középosztály ebben a városban. Ha van, akkor mennyire erős és bátor ahhoz, hogy vállalja nyilvános fellépést, a politikai részvételt? Más kulcsban kell gondolkodni, más együttműködésekre van szükség, és akkor megfékezhető a nacionalizmus.

Milyennek látszanak kívülről a magyar-magyar konfliktusok?

Pont olyanok, mint a román-román konfliktusok: nálunk sincs nemzeti konszenzus, nem találunk bár két-három ügyet, amiben egyetértünk. A probléma az, hogy a kisebbségek esetében a törések megengedhetetlenek, mert végzetesek, számukra a nemzeti konszenzus létkérdés kellene, hogy legyen.