Republikánus kannibálok támadtak Gingrichre

Dél-karolinai győzelmét követően összehangolt támadást indított ellene a republikánus pártelit és a mainstream média – állítja Newt Gingrich. A volt házelnök és a Tea Party-mozgalomhoz köthető hívei szerint az egzisztenciáját féltő „establishment” csak a Romneyhoz hasonló mérsékelt, a demokrata-republikánus összejátszáshoz idomuló jelölteket pártfogolja. A nekik nem tetsző, valódi konzervatív elnökaspiránsokat pedig a személyes rágalmazás jól bevált baloldali módszerével csinálják ki. A felmérések viszont azt mutatják, hogy Romneynak jelentős támogatottsága van a konzervatív szavazói csoportok között, de még annál is több a pénze, amivel a többi jelölt nem igazán tud versenyezni.

Newt Gingrich floridai veresége után az esélytelenek nyugalmával készült a szombat este Nevadában rendezett kaukuszra. A közvéleménykutatások már napokkal előtte jelezték, hogy az állam nagyszámú mormon szavazójának köszönhetően most is, ahogy 2008-ban, Romney a legnagyobb esélyes. A volt házelnök kampányolás helyett ezért a múlt héten inkább pénzgyűjtésbe kezdett, a beérkező dollárokat pedig nem is kimondottan a februári előválasztásokra, hanem a március 6-i szuperkeddre gyűjti, amikor egyszerre tíz állam szavazó vonulnak majd az urnákhoz – számolt be a Washington Post.

Hiába kapott ugyanis Gingrich a dél-karolinai előválasztást megelőző hetekben ötmillió dollárnyi közvetett támogatást a milliárdos Sheldon Adelsontól, Floridára már nem sok maradt belőle. Pénzhiánya nagyban hozzájárulhatott vereségéhez, mivel ellenfele lényegesen nagyobb összegeket tudott költeni az eldurvuló hangvételű kampányban egyre fontosabb szerepet játszó negatív hirdetésekre. Az összesítésekből kiderül, hogy a Romneyhoz köthető Restore Our Future politikai akcióbizottság (Super PAC) 10,7 millió dollárt fordított  hirdetésekre csak Florida előtt. A pro-Romney super PAC egyébként  2011 második felében 17,9 millió dollárnyi támogatást gyűjtött össze, amelynek negyede mindössze 41 donortól érkezett, akik egyenként több mint 100 ezer dollárt ajándékoztak. Alig egy tucatnyi szponzor – közötte négy hedge fund mogul – pedig egymillió dollárnyi vagy a feletti összeget. A jelentős támogatók között olyan nevek találhatók, mint a floridai Bill Kochhoz köthető Oxbow Carbon, a Goldman Sachs néhány bankárja, vagy a Bain Capital.

Gingrich tisztában is van vele, hogy nem igen veheti fel az anyagiakban a versenyt Romneyval, nem véletlenül nevezte „meghökkentő mennyiségű pénznek” a hirdetésékbe ölt összegeket, ellenefele lejárató kampány-hirdetéseit és annak volumenét pedig szőnyegbombázásként aposztrofálta. Gingricht azért is érintette érzékenyen az ellene indított hadjárat, mert elmondása szerint a heti országos felmérések azt mutatják, hogy ahol Romney nem tudott intenzív lejárató kampányt folytatni, ott mindenhol ő, illetve az általa képviselt gondolatok és konzervatív mozgalom vezet.

A volt házelnök floridai vereségének okát ezért leginkább a republikánus „establishment” bosszúhadjáratában látják támogatói. Az anti-elitista Sarah Palin a Facebookon egyenesen kannibáloknak nevezte a párt és környezete prominens figuráit. Az egykori arizónai kormányzónő szerint azok, akik a hetvenes években Reagan ellen harcoltak, jelenleg pedig az alulról szereveződő Tea Party ellen, most a régi, jól bevált baloldali taktikát, a személyes lejártást használják politikai ellenfeleikkel szemben.

A Politico készített is egy összeállítást a republikánusok kipróbált katonái és vezető személyiségei által vezetett rágalomhadjárat néhány illusztris darabjáról. Az 1996-os elnökjelölt Bob Dole a volt házelnök személyiségét vette célba kijelentve, hogy nem véletlen, hogy szinte senki sem áll egykori képviselőtársai közül Gingrich mellé, mert sosem fogadott meg tanácsokat és mindig csak a saját útját járta. A kilencvenes évek közepén a republikánus „forradalomban” még Gingrichcsel együtt menetelő Tom Delay azt nyilatkozta, hogy a volt házelnök nem igazi konzervatív, hanem mindig azt mondja, amit az emberek hallani akarnak. Egyes lapok szerint Gingrich folyamatosan kritizálta Reagant, míg mások Bill Clintonhoz hasonlították. Az ismert publicista, Ann Coulter hangzatos cikkének címében pedig azt írta, „Válaszd újra Obamát: szavazz Gingrichre!”.

A volt házelnök védelmezői épp az ellenekezőjét állítják.  A Political Arena szerint a republikánus elit inkább megválasztatna egy demokratát, semhogy egy reagani konzervatívot támogasson, ahogy ezt Charlie Crist, a nagy népszerűségnek örvendő volt floridai kormányzó és szenátoraspiráns 2010-es példája is bizonyítja. Crist nem akart beállni a felmérések szerint jelentősen vezető republikánus jelölt, a népszerű Tea Party figura és későbbi győztes Marco Rubio mögé, hanem inkább elindult függetlenként a szenátori székért. Romney „establishment” kötődését pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy kampánystratégái ugyanazok, akik két éve Crist kampányát is vezényelték.

Az establishment-féle narratívában ugyanis a Gingrich-típusú konzervatív jelöltek nem nyerhetnek – írja a Political Arena -, csak az olyan mérsékelt (moderate) republikánusok, mint amilyen Dole, Ford és McCain voltak és amilyen most Romney. A nekik nem tetsző jelöltek kicsinálására pedig hat jól bevált módszere van a mainstream médiát markában tartó belső köröknek – állítja kissé összesküvéselmélet-szagú cikkében az American Thinker. Képmutató szexuális ügyekben (Herman Cain); ingatag (Michael Bachmann); tájékozatlan és zavaros (Rick Perry); vallási fanatikus (Rick Santorum); egyszerűen hátborzongató, földönkívüli (Ron Paul); veszélyes és megválaszthatatlan (Newt Gingrich).

A konzervatív internetes lap azt állítja, hogy 1952 óta, a Reagan-adminisztráció és az 1995-1999-es többségi republikánus kongresszus időszakát kivéve, mindig a szövetségi bevételek felett örködő republikánus uralkodó osztály politikája érvényesült, ami kifelé ugyan hangzatosan elítélte a demokraták kormányzati költekezését és adókivetéseit, valójában csupán lassította a folyamatokat. A két párt összejátszásának politikáját egészen addig tolerálták és hagyták figyelmen kívül, amíg a nemzet túlnyomó része láthatóan gyarapodott. Obama egyetlen nagy teljesítménye, hogy színre lépésével véget vetett a washingtoni játszmába való hallgatólagos beleegyezésnek. Az amerikai emberek többsége és különösen azok, akik konzervatívnak tartják magukat, túlnyomórészt tudatában vannak a nemzet problémáinak természetével és azzal, hogy 2012-ben az ország útkereszteződéshez érkezik. A tudatosság első jelei az alulról szeveződő Tea Party mozgalom megjelenése és a 2010-es időközi választásokon való sikerei voltak. A republikánus elit a médiával és a demokratákkal együttműködve azonban mindenáron le akarja kicsinyíteni ennek a sikernek a jelentőségét. Ha továbbra is az eddigi a demokrata politikához asszisztáló, mérsékelt, liberális, az elitet kiszolgáló „establishment-jelölt” lesz Obama kihívója, ugyanúgy elbukik majd, ahogy 1996-ban, 2008-ban, vagy 2010-ben. 

A Tea Party-konzervatív kontra mérsékelt, elit-republikánus küzdelem a felmérések tükrében azonban nem tűnik ennyire egyértelműnek. Bár az elmúlt két előválasztás exit polljai azt mutatják, hogy a Tea Partyhoz kötődő szavazók nagyobbrészt Gingrich támogatják, Romney is szépszámú teapárti tábort tudhatott maga mögött Floridában. Utóbbi államban a választók kétharmada válaszolta azt, hogy támogatja a Tea Partyt, tízből négyen pedig erősen (strongly) támogatják a mozgalmat. Utóbbi csoport 45 százaléka Gingrichre, 33 százaléka Romneyra, 17 százaléka pedig Santorumra szavazott (a New York Times szerint Romney ebben a választói csoportban is megelőzte Gingricht).

A hagyományosan konzervatív jelölteket támogató evangéliumi szavazók körében Romney (38%) érte el a legjobb eredményt, bár Floridában némileg kevesebben vannak, mint Iowában vagy Dél-Karolinában, ahol voksaikkal Santorumot és Gingricht győzelemre segítették.

Az exit-pollokból az is kiderül, hogy a televíziós hirdetések legalább akkora súllyal esnek latba a választói döntésekben, mint az ideológiai elkötelezettség. A megkérdezettek negyven százaléka válaszolta, hogy a kampányhirdetések befolyásolják döntésében, még akkor is, ha negatívak. Figyelemreméltó az a tény is, hogy Floridában jóval alacsonyabb volt az utolsó napokban döntő, ezáltal a hirdetések és a média által legjobban befolyásolt szavazók aránya, mint Dél-Karolinában, ahol Gingrich a Romney-ellenes hadjáratának köszönhetően az utolsó napokban fordította maga javára az állást.

A floridai Tea Party vezető Patricia Sullivan az eredményekből azt a következtetést vonta le, hogyha Gingrichnek sikerülne megszerezni Santorum híveinek támogatását akkor könnyűszerrel Romney felé kerekedhetne. Santorum, aki anyagi forrásainak szűkössége miatt szintén nem fektetett nagy energiákat Floridába, sőt az utolsó napokban kislánya betegsége miatt el is utazott az államból, a szuperkeddig várhatóan ki fog tartani. Sőt a Weekly Standard azt az eshetőséget is felvillantotta, hogy mi van, ha Gingrich kampánya összeomlik, esetleg Santorum jobban szerepel az elkövetkező hetekben (Missouriban például el sem indulhat Gingrich)? Vajon átpártolnának-e a volt házelnök támogatói Santorumhoz, esetleg követnék-e Sarah Palint a Tea Party-szimpatizánsok, ha besorolna a volt pennsylvániai szenátor mögé?

Bár a februári előválasztásokat sokan kevésbé tekintik lényegesnek, valójában több delegált támogatását lehet megszerezni mint januárban. Az előző hónap 115 elnyerhető delegáltjával szemben 187-et, febből február 7-én Minnesottában és Coloradoban összesen 76-ot. Jó februári szerepléssel Santorum akár már jövő héten felkapaszkodhatna Romney mögé, február végén pedig második helyről várhatná a szuperkeddet.

Akár Santorum, akár Gingrich lesz azonban az anti-Romney február végére, egy biztos, nagyon igyekeznie kell, mert a volt massachusettsi kormányzó győzelmekben, delegáltakban, szervezettségben, és ami a legfontosabb, pénzben már most lényegesen versenytársai előtt áll. A legtöbb februári államot pedig Romney még az „establishment” támogatása nélkül is várhatóan simán meg fogja nyerni, ahogyan azt Nevadában, Coloradoban, Mainben és Minnesottában 2008-ban már megtette.