Benazir Bhutto politikai örököse Washingtonban

Egy liberális képviselőasszonyt választottak Pakisztán új amerikai nagykövetének: Sherry Rehman elkötelezett védelmezője a nők jogainak, az alapvető emberi jogoknak, és a vallásszabadságnak, valamint határozottan ellenzi a szélsőséges vallási csoportok által végrehajtott erőszakos cselekedeteket. Pakisztán és az Egyesült Államok közötti feszült viszonyt tovább rontották az elmúlt hónapok fegyveres eseményei, ezért Rehman nehéz feladat előtt áll: biztosítania kell a két ország közötti diplomáciai kapcsolat stabilitását.

Sherry Rehmant választották Pakisztán új, Egyesült Államokba delegált nagykövetének: ezentúl ő fogja betölteni a Pakisztánban „legnehezebb washingtoni munkaként” ismert pozíciót. Két szakadék között pengeélen kell majd egyensúlyoznia: elsősorban a cinikus és gyanakvó amerikai kormánnyal kell szembenéznie, amely egyre türelmetlenebbül fogadja, hogy Pakisztán képtelen megfékezni saját területén a szélsőséges csoportokat. Másodsorban pedig a pakisztáni polgári kormány és a katonai vezetés közötti feszültségre is kiemelt figyelmet kell fordítania.

„Nagyon sok kihívással kell szembenéznünk . Számtalan áldozatot hoztunk. Nem szabad engedni, hogy ezek az áldozatok kárba vesszenek. Ennek a vérnek nem szabad hiábavalónak lennie, hiszen van egy határozott célunk. Mindenhol egyhangúlag fogjuk képviselni ügyünket” – idézi a BBC a szélsőségesek elleni küzdelemre utaló mondatait.

Út a nagyköveti posztig

Sherry Rehmant volt feletteséhez és a politikai mentorához, a 2007-ben meggyilkolt Benazír Bhuttóhoz hasonlítják, hiszen ő is elbűvölő és gazdag női politikus volt a világ egyik legkonzervatívabb országában. „A természet ereje, melyet Benazír Bhuttónak hívtak, úgy döntött, hogy nekem részt kell vennem a politikában és ennek lehetetlen volt ellenállni”- nyilatkozta a Foreign Policy külpolitikai szaklap újságírójának.

Rehman jólétbe született: apja jól ismert jogász, anyja a Pakisztáni Állami Bank első női igazgatóhelyetteseként dolgozott. Amerikai tanulmányok után újságíróként kezdte pályáját a ’80-as években, majd 26 évesen már a legnagyobb pakisztáni magazin, a The Herald szerkesztője volt.

2002-ben a Pakisztáni Néppárt (PPP) tagjaként megválasztották parlamenti képviselőnek – az egyik, nők számára fenntartott helyet foglalta el –, ahol aktívan részt vett emberi jogi kérdésekben, valamint kulcsszerepet játszott a nők jogaival kapcsolatos törvények elfogadásában. Hat évvel később – Musarraf elnök idejében – információs és távközlési miniszterré választották, mely pozícióban a média függetlenségéért harcolt. Azonban 2009 márciusában lemondott posztjáról, miutánlekapcsolták azokat a televíziócsatornákat, amelyek beszámoltak a független bíróságot követelő tüntetésekről.

Lemondása óta az általa alapított Dzsinnah Intézetnél tevékenykedett, mely egy pártoktól független, ideológiailag a hadsereghez közelebb álló kutatóközpont – a nagykövetasszony múltjának e része előnyt jelenthetett kinevezésénél, hiszen elődjének, Huszain Hakkaninak éppen a legfelsőbb katonai vezetés bizalmatlansága miatt kellett lemondania. A volt nagykövetet azzal vádolták meg, hogy Aszif Ali Zardari elnök nevében az Egyesült Államok segítségét kérte – Oszama Bin Laden megölését követően – egy, Mike Mullen akkori amerikai vezérkari főnök részére eljuttatott feljegyzésben („Memogate”-ügy) a pakisztáni hadsereg feltételezett puccsának elhárításához. Hakkani tagadja a vádat és még a feljegyzés valódiságát sem bizonyították be. Néhány elemző úgy gondolja, hogy Hakkanit bűnbakként állítják be, hogy elkerüljék a gyenge polgári kormány és a jelentős hatalommal bíró pakisztáni hadsereg közötti feszültség kirobbanását.

Rehman 2010-ben ismét aktív szerepet vállalt a politikai színtéren, amikor – szélsőséges iszlamistákat magára haragítva – beterjesztett egy törvényjavaslatot, amely eltörölte volna az istenkáromlás halállal büntetését. Ezzel életveszélybe sodorta magát, ugyanis a vele együtt kampányoló párttársát, Szalman Taszírt 2011 januárjában saját testőre ölte meg. Rehman a neki címzett halálos fenyegetések miatt egy ideig otthonába vonult vissza, ismét megvádolva pártját, hogy a szélsőségesek érdekeit támogatják.

„Szép remények”

A diplomaták személye nagyon fontos választás mind Pakisztán, mind pedig az Egyesült Államok számára. Sokak szerint a liberális, ékesszóló és megnyerő személyiségű Rehman biztosítani tudja majd Pakisztán katonai és polgári vezetése közötti, valamit az országának az Egyesült Államokkal való kapcsolatában a kellő stabilitást.

A hadsereg vezetői, akik szinte kizárólagos hatalmat élveznek az ország kül- és biztonságpolitikájának terén, habár nem elkötelezett hívüket tudhatják az amerikai kormányhoz legközelebbi pozícióban, de legalább nem is egy Hakkanihoz hasonló ellenfelüket – írja a Guardian. A volt nagykövetet azért sem kedvelték a katonai vezetők, mert írt egy könyvet a pakisztáni hadsereg és dzsihádista csoportok kapcsolatáról. Ali Dajan Hasszán, a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet igazgatója szerint a katonaság egy teljes mértékben az ő nézeteiket képviselő nyugalmazott tábornokot tudott volna leginkább elképzeli a pozícióban. Rehman ennek ellenére olyan személyiség, akit a kormány és a katonai vezérkar is elfogad.

Ezzel szemben a szélsőjobboldali vallási csoportok már tiltakoznak Rehman kinevezése ellen.  „Azóta az Egyesült Államok és a zsidó lobbik által diktált politikát követi, hogy kísérletet tett az ország istenkáromlás elleni törvényének eltörlésére” – nyilatkozta az egyik vallási párt vezetője az International Herald Tribune pakisztáni laptársának. Épp azokat a tetteit ítélik el, melyeket Washington örömmel fogad majd: emberi jogi és női jogokért való harcát, valamint erőszakos vallási szélsőségesek elleni fellépését.

Amint az Leon Panetta amerikai védelmi miniszter kifejtette, Washington számára kiemelten fontos a Pakisztánnal való diplomáciai kapcsolat fenntartása annak érdekében, hogy véget vethessenek az afganisztáni konfliktusnak, mivel Afganisztán biztonságához elengedhetetlen Pakisztán stabilitása és biztonsága. Rehmannak meg kell győznie az amerikai kormányt a pakisztáni polgári kormánnyal való együttműködés folytatásáról – anélkül, hogy megosztaná a katonai és a civil vezetést az olyan kényes kérdések esetében, mint az ország tálibokkal való kapcsolata.

Az elmúlt hónapok baljós árnyai

A pakisztáni-amerikai kapcsolatok az elmúlt néhány hónap során nem voltak felhőtlenek, épp ezért fontos egy olyan nagykövet kinevezése, aki sikeresen fenn tudja tartani a két ország viszonyának egyensúlyát. A legutóbbi, diplomáciai kapcsolatot tovább terhelő erőszakos esemény szombat hajnalban történt, amikor NATO-csapatok 28 pakisztáni katonát lőttek le. A NATO-katonák állítólag önvédelemből cselekedtek, mivel a pakisztáni katonák lőttek először a határnál mozgolódó amerikai-afgán haderőre. Ezzel szemben a pakisztáni hadsereg az ellenkezőjét állítja. Az egy évtizede tartó háború alatt eddig ez volt a legnagyobb emberáldozat, melyet nem ellenséges csoport okozott. Az incidensre reagálva a pakisztáni hadsereg azonnal megtiltotta a NATO-alakulatok számára az ellátmányt szállító teherautók afgán határon való átkelését, valamint felszólította az Egyesült Államokat, hogy hagyják el egyik dróntámadások indítására használt légi bázisukat.

Az egyik legvitatottabb kérdés az Egyesült Államok pilóta nélküli repülőgépeinek bevetése, melyek nagyszámú járulékos veszteséggel járnak. A pakisztáni kormány bejelentette a múlt hét folyamán, hogy az ártatlan áldozatok és anyagi kárfelmérés összeírását követően az ENSZ elé fogják vinni az engedély nélküli dróntámadások ügyét, mivel az emberi jogok megsértésének minősül. Bár az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2001-ben engedélyezte az Egyesült Államok számára, hogy válaszcsapást mérjen Afganisztánra a 9/11-es terrortámadások miatt, arra nem kapott felhatalmazást, hogy Pakisztán területén is katonai akciókat hajtson végre, ezzel korlátozva az ország szuverenitását.

Egy másik nagy port kavaró fegyveres összetűzés a tálibokkal szövetséges, Hakkani hálózatként ismert terrorista szervezet szeptemberi, Kabulban végrehajtott merénylete volt. Az amerikai nagykövetségre hét, vállról indítható rakétával felfegyverkezett harcos nyitott tüzet egy szemközti épületből, mialatt öngyilkos merénylők rendőrállomásokat vettek célba Kabul más részein. A tűzharc során – mely 20 órán keresztül tartott – tizenegy afgán civil, köztük néhány gyerek; továbbá öt rendőr és a tizenegy felkelő vesztette életét, valamint 23 ember sérült meg.

Az Egyesült Államok már egy ideje sejti, hogy Pakisztán két oldalra játszik: állításaival ellentétben a tálib felkelőkkel is szoros kapcsolatot ápol. Mike Mullen volt vezérkari főnök nyugdíjba vonulása előtti utolsó nyilatkozatában megvádolta a pakisztáni titkosszolgálatot, valamint a kormányt is, hogy támogatják a tálibokhoz köthető, Pakisztánban rejtőző és Afganisztán területén található célpontokat támadó Hakkani hálózatot. Mullen szerint a pakisztáni kormány azzal, hogy „erőszakos és szélsőséges módszert választott politikájához, lerombolja nem csupán belső biztonságát, hanem a régióban betöltött szerepét is. Aláássa Pakisztán nemzetközi hitelességét és veszélyezteti a gazdasági jólétét is”. Leon Panetta is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak meg kell akadályoznia, hogy Pakisztán tovább folytassa ezt a gyakorlatot. „Egyszerűen nem engedhetjük, hogy ezek a terroristák bemenjenek Afganisztánba, megtámadják a csapatainkat, majd visszatérjenek Pakisztánba, ami menedéket biztosít számukra.” Az amerikaiak ugyanakkor a kemény fellépés mellett a színfalak mögött diplomáciájukat is bevetik. Hillary Clinton külügyminiszter-asszony októberben elismerte: tapogatózó lépéseket tettek a Hakkani hálózat felé, hogy lemérjék a terroristák tárgyalási hajlandóságát. A szélsőséges csoportok pakisztáni beágyazottságát mi sem érzékelteti jobban, mint hogy a terroristákhoz természetesen a pakisztáni titkosszolgálaton keresztül vezetett az út.