Kína rég elavult nukleráis technológiát használ

A Wikileaks által a héten nyilvánosságra hozott amerikai diplomáciai források szerint Kínában az olcsóbb, ám elavult nukleáris technológia alkalmazása miatt jelentősen megemelkedett a nukleáris balesetek kockázata, számolt be a Guardian. A táviratok szerint a Peking által alkalmazott technológia a jelenleg üzemben lévő reaktorok élettartamának végére közel száz éves lesz. Az ország nukleáris biztonsága körüli aggodalmak azt követően kezdtek erősödni, hogy a vezetés bejelentette a fukusimai baleset miatt ideiglenesen leállított atomerőmű-építési program folytatását.

2008-ban még úgy tervezték, hogy 2020-ra több mint 50 új erőművet építenek, ezt a tervet azonban már felülbírálták. Az amerikai forrás szerint a reaktorok építésére vonatkozó pályázati eljárás rendkívüli titoktartás közepette zajlik, túlzott állami befolyással, miközben a szabályozási rendszer nehezen átlátható.

Az új reaktorok építésére orosz, francia és amerikai ajánlatok is érkeztek, melyek mindegyike hatalmas üzleti lehetőséget jelentene, és az AP-1000 technológiát alkalmazná. Kína azonban inkább, az olcsóbb, CPR-1000 típusú reaktorokat preferálná, a legtöbb erőműben jelenleg is ezt a megoldást alkalmazzák. A Wikileaks által kiszivárogtatott információk szerint azonban az olcsóbb technológiát választani rendkívül veszélyes döntés volt Peking részéről, mivel az AP-1000 típusú reaktorokban működő passzív biztonsági mechanizmus – az amerikai Westinghouse gyártó szerint százszor – biztonságosabbá  teszi azokat, mivel katasztrófa esetén emberi beavatkozás nélkül, automatikusan leállítja az erőművet.

Annak ellenére, hogy az eredeti CPR-1000 technológiát már részben továbbfejlesztve alkalmazzák, a kínai vezetés tisztában van a rendszer hiányosságaival és a modernebb megoldásokra való áttérés szükségességével. Azonban még abban az esetben is, ha az új reaktorok már az AP-1000 technológiával készülnek, az országban még évtizedekig rengeteg régi típusú, veszélyesebb erőmű fog üzemelni.

Koczkás Sára

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »