Hogyan magyar az erdélyi magyar?

Előadássorozatot szervezett hétfőn a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet és a Max Weber Alapítvány a Babeş-Bolyai Tudományegyetem központi épületében. A Kolozsvári Magyar Napok második napján Veres Valér szociológus az erdélyi magyarok nemzeti azonosságtudatának változásáról beszélt.

Erdélyibbek, mint négy éve

A magyarságtudat és erdélyiség kérdéskörében az látható – kezdte előadását Veres Valér néhány elméleti bevezető és fogalommagyarázat után –, hogy 2010-re megerősödött az erdélyi magyarok tudatában a regionalitás. Amíg 2007-ben a megkérdezettek 16,6 százaléka mondta azt, hogy ő erdélyi, addig 2010-ben már 29,6 százalékuk válaszolta ugyanezt. 2007-ben a válaszadók 7 százaléka székelynek vallotta magát, 2010-ben már 9 százalékuk.

A felmérésben a magukat székelyeknek és erdélyi magyarnak tekintők aránya mindkét időpontban (2007-ben és 2010-ben) jelentős mértékben meghaladja a magukat jelző nélküli magyarnak vallók arányát. Érdekes adat továbbá, hogy az erdélyi magyarként magukat beazonosítók átlagosan fiatalok és magas iskolázottságúak.

Arra a kijelentésre, hogy „elsősorban úgy határoznám meg magam, mint…” 2007-ben a válaszadók körülbelül 29 százaléka magyarnak mondta magát, 2010-ben 24,3 százaléka. Erdélyi magyarként 2007-ben körülbelül 27 százalékuk határozta meg magát, 2010-ben 24,4 százalékuk.

„Az eredmények azt mutatják, hogy az olyan regionális azonosulások, mint a székelység, egyre nagyobb fontossággal kezdenek bírni. Módszertanilag azt vizsgálták, hogy a magukat jelző nélküli, simán magyarnak vallók hogyan viszonyulnak az olyan jelzős szerkezetekhez, mint erdélyi magyar, romániai magyar, székely. Az elmozdulás az arányokban érhető tetten, és a változás a fiatalabbak és a magasabb iskolázottságúak körében erősödik. Tehát ott a tudatosság időben kiteljesedhet”, magyarázta Veres Valér.

Hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy gyengült volna az erdélyi magyarok körében a magyarságtudat, tehát nem válnak románokká, hanem egy olyan sajátos erdélyi magyar identitás erősödésének vagyunk tanúi, amely egy kicsit árnyalja az egységes magyarságtudatot.

Radikális újdonság: ki LEHET magyar

Ami az erdélyi magyarok identitásának szerkezetét illeti, egy új faktor meglétét is lemérték, ez pedig az etnikai elem vagy a származás. A megkérdezett erdélyi magyarok három fő komponenst emeltek ki: a kultúrnemzetit (2007-ben 30,9 százalékuk, 2010-ben 32,1 százalékuk mondta a legfontosabbnak), a magyar állampolgárságot (2007-ben 13,9, 2010-ben 16,7 százalék) és a már említett származást (2010-ben 9,6 százalék).

„Az identitáskritériumokra vonatkozó kérdéseket arra használjuk, hogy elhatároljuk, milyen mértékben tartják magukat kultúrnemzeti vagy államnemzeti identitásúnak. A kisebbségek esetében ez a kérdéskör nem annyira releváns, mert általában magától értetődik, hogy kultúrnemzetinek határozzák meg magukat. Az identitás szerkezetében az elsődleges komponens tehát kultúrnemzeti.

Az állampolgári identitás viszont most, hogy az állampolgárságról szóló diskurzus ennyire centrálissá vált, látszik, hogy erősödik. Erősödött továbbá az etnikai eredet vagy származás súlya is. A kultúrnemzeti faktor magába foglalhatja az etnikai eredetet, de válhat külön is. A 2010-es elemzésben úgy tűnik, hogy ezek különválnak, ami jelentheti azt is például, hogy a népesség egy részében megjelenik egy radikálisabb gondolkodásmód arról, hogy ki lehet magyar.

A kultúrnemzeti identitás ennél megengedőbb: ha valaki magyarnak tartja magát, ismeri és szereti a magyar kultúrát, akkor ő magyar”, mondta a szociológus.

Tényleg a nyelvünkben élünk

A kultúrmenzeti kritériumok kerültek előtérbe akkor is, amikor arra a kérdésre kellett válaszolni, hogy mi határozza meg leginkább az erdélyi magyarok nemzeti hovatartozását. Az állampolgársága, vagyis saját állampolgárság 2007-ben kevesebb embernek volt fontos (6 százalék) mint 2010-ben (7 százalék), az anyanyelv, kultúra 2007-ben 64 százalékuknál számított kiemelkedőnek, 2010-ben már szinte két százalékkal többen gondolták úgy, hogy ez a legfontosabb.

Csökkent 2010-ben azok száma, akik úgy vélték, hogy saját döntés kérdése a nemzeti hovatartozás (2007-ben 30 százalék, 2010-ben 27,2 százalék). Az eredmények azért is érdekesek, mert a többségi körülmények között, például Magyarországon, a válaszok nagyon közel állnak egymáshoz: az állampolgárság és a saját döntés összesen legalább annyit tesz ki, mint az anyanyelv és kultúra.

A büszkeséget a politika határozza meg

A identitás affektív dimenziója egy másik érdekes kérdéskört képviselt a kutatásban, hiszen az identitás akkor fenntartható, ha pozitívan élik meg. Míg 2007-ben a válaszadók nagy többsége büszke volt arra, hogy magyarnak született, 2010-re arányuk mérséklődött. 2007-ben 61 százalékuk teljesen egyetért azzal a kijelentéssel, hogy „az, hogy magyarnak született, büszkeséggel tölt el”, 2010-ben mindössze 39,1 százalékuk karikázta be ugyanezt.

Szégyenérzetet, közömbösséget magyarsága kapcsán csak 1-2 százalékuk érzett mindkét időpontban. A válaszadók közel 60 százaléka nem gondolta azt, hogy magyar származása hátrányt jelentene számára. 2007-ben a megkérdezettek 4,6 százaléka, 2010-ben már csak 3,3 százaléka értett teljesen egyet azzal, hogy magyarsága hátrány.

„Az aktuálpolitikai események elég jelentősen befolyásolják az ezekre a kérdésekre adott válasz, vagyis a büszkeség mértéke összefüggésben áll azzal, hogy éppen mi történik abban az időben a magyar és a kisebbségi belpolitikában. A szégyenérzet azt mutatja általában, hogy milyen mértékben érzik veszélyeztetve a kisebbségi identitásukat”, magyarázta Valér.

Hol a haza?

A kutatás arra is kitér, hogyan éljük meg a romániaiságunkat, mit tekintünk hazánknak. A válaszadók többsége arra a kérdésre, hogy mi a hazája, Romániát válaszolta. 2007-ben 46,6 százalékuk mondta Romániát, 31 százalékuk Erdélyt tekintette hazájának, míg Magyarországot mindössze 3,7 százalékuk. 2010-ben a Romániát válaszolók aránya 40,7 százalékra csökkent, ám lényegesen emelkedett, mintegy 14 százalékkal az Erdélyt mondók aránya (45,5 százalék). 2010-ben Magyarországot csupán 3 százalék érezte hazájának.

„Az erdélyi magyarok számára emocionálisan inkább Erdély jelenik meg mint haza, Románia mint ennek kiterjesztése, kiáltalánosítása, „legitim” megfogalmazása, hogy a külföldiek számára is érthető legyen” – ecsetelte a szociológus.

A felmérésből az is kiderült, hogy igen kevesen élnének Magyarországon (12 százalék), ha teljesülhetne álmuk, és országok között választhatnának. Ami Magyarországhoz való viszonyunkat illeti, empirikusan is kimutatható, hogy létezik az egységes kárpát-medencei magyar nemzettudat, de ez egyrészt nem Magyarországgal való, hanem egy olyan magyar nemzeteszmével való azonosulás útján történik, amelyet elválasztunk Magyarországtól. A fókuszcsoportokban eléggé egybehangzó vélemény volt, hogy Magyarország számukra nem haza, mondta Valér.

Nem technikai hiba a többes identitás

„Egy másik kérdés arra vonatkozott, hogyan látják saját kisebbségi közösségüket a magyar vagy a román nemzet kontextusában. Először azt hittük, a 2007-es felmérésbe technikai hiba csúszhatott: az erdélyi magyarok közül rengetegen válaszolták azt, hogy a román nemzet részének is tartják magukat. De aztán kiderült, hogy szó sincs hibáról. A többi kisebbségi régióban sokkal kisebb volt az ezt mondók aránya 2007-ben, mindenhol 50 százalék alatt állt, kivéve Erdélyt. A magyar nemzet részének szintén Erdélyben érzik a legtöbben magukat”, prezentálta a szociológus.

Az adatok részletesen: a magyar nemzet részének 2007-ben Erdélyben a válaszadók 82 százaléka érezte magát, a román, illetve többségi nemzet részének pedig 65 százalékuk. 2010-ben ez 81, illetve 63,3 százalék volt.

A kutatás részét képezte az is, hogy milyen a román állampolgársággal való azonosulásunk. Azzal a kijelentéssel például, hogy „sokkal szívesebben vagyok román állampolgár, semhogy bármely más ország állampolgára legyek”, a megkérdezettek 35 százaléka teljesen egyetértett, és részben helyeselt még további 30 százalék. Arra a kijelentésre viszont, hogy „jobb lenne a világ, ha mindenki román lenne”, nem értettek túl sokan egyet (44,8 százalékuk egyáltalán, 21,7 százalékuk részben), azonosulásunk tehát nem fejvesztett.

Mit mond a dinnye a románokról és a magyarokról?

Kiderült az is, hogy előítéletesek vagyunk. 2010-ben a megkérdezettek 62,9 százaléka mondta azt, hogy a magyarországiakra más emberi tulajdonságok jellemzőek, mint ránk, 2007-ben hat százalékkal többen vélték ugyanezt. Szinte ugyanilyen arányban gondoljuk azt, hogy a románok szintén más tulajdonságokkal bírnak.

„Az erdélyi magyarság mint identitás az egységes magyar tudatnak egy másik szintjeként jelenik meg. Az erdélyi magyarok ugyanúgy megkülönböztetik a sztereotípiák terén magukat a magyarországiaktól, mint a románoktól. Az egységes magyar tudat és az erdélyi magyar tudat nem ugyanaz, pontosabban ugyanannak a dinnyének a két fele” – mondta Valér.

A magyarországi magyarokkal kapcsolatos előítéletek az 1990-es évekhez képest felerősödtek, és a társadalmi távolságok is növekedtek.

Nőtt a diszkrimináció-, csökkent a konfliktusérzet

A magasabban képzett erdélyi magyarok többször érezték magukat nemzetiségűk miatt hátrányos helyzetben. 2007-ben az alapfokú iskolázottsággal rendelkezők 35,2 százaléka mondta azt, hogy tapasztalt diszkriminációt, az egyetemi diplomásoknak pedig 50 százaléka. 2010-ben ugyanez az arány 44,6 illetve 52,3 százalék. Konkrét elemzésekkor kiderült, ez sok esetben verbális megkülönböztetést jelentett: rászóltak valakire, hogy beszéljen magyarul. Szó szerinti, például munkahelyi diszkriminációról kevesen számoltak be.

Arra a kérdésre adott válaszokból, hogyan látjuk a románok és a magyarok közötti viszonyt ország- és település-szinten, az derült ki, hogy konfliktust inkább ideológiai szinten érzékelünk. 2010-ben a megkérdezettek 61,3 százaléka úgy gondolta, hogy települési szinten, vagyis a személyközi kapcsolatokban nincsenek gondok, együttműködés van a románok és a magyarok között.

De azon a szinten, amit ideológiailag tudunk megélni, például tudunk róla a hírekből stb., a konfliktusok sokkal nagyobb arányban vannak jelen. 2007-ben a válaszadók 33,5 százaléka gondolta úgy, hogy országos szinten a viszony konfliktusokkal terhelt, 2010-ben 26,7 százalékuk vélte ugyanezt.

Érdekes adat, hogy 1997-ben és 2000-ben a megkérdezett erdélyi magyarok 80 százaléka gondolta az előbbit. „Ezért szoktuk azt mondani, hogy a legnagyobb hozadéka az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának éppen az, hogy a viszonyt megjavította”, mondta Valér.

A végkövetkeztetéseket már csak a diavetítésnek köszönhetően olvashattuk. Ezek szerint a rendszerváltást követő évekhez képest egyre nagyobb mértékben fogadjuk el a románságot, így nemzeti identitásunk egyik sajátos dimenziója lett a romániaiság, amely a hazafogalom, az állampolgársághoz és a románokhoz való társadalmi viszonyrendszernek az együttes eredőjeként fogható fel.