„A feketegazdaság is jobb, mint a semmi”

A bolgár gazdasági miniszter, Trájcso Trájkov az állami televízió adásában kijelentette, hogy országa számára „még mindig jobb a fekete gazdaság, mint a semmilyen”. A kijelentés óriási megdöbbenést váltott ki országszerte, nemcsak a tartalma miatt, hanem azért is, mert egy kormánytagtól származott.

A nemzeti televízióban nyilatkozva Trájkov, aki a gazdaság mellett az energiaügyért is felel miniszter, kijelentette: „fekete, vagy sem, a gazdaság létezik és hozzájárul a bruttó hazai össztermékhez”. A minisztert eredetileg azért hívták meg a műsorba, hogy kommentáljon egy nemrég megjelent tanulmányt, amelyet a Bolgár Ipari Tőke Egyesület, egy munkaadói szervezet publikált, és amely szerint Bulgária gazdaságának 40 százaléka a feketepiachoz tartozik.

A Bulgáriában „szürke gazdaságnak” nevezik a fekete gazdaságot is, amely azonban széleskörben tolerált jelenségnek számít, a külföldiek többsége pedig sokszor meg is lepődik azon, hogy az Európai Unió átlagosan legalacsonyabb (alig 300 eurós) fizetéseit felmutató országban az emberek sokszor mégis pazarló életmódot folytatnak.

Trájkov kutatásra reagálva azt mondta, az ott bemutatott adatok eltúlzottak, majd hozzátette, hogy a kormány becsült adatai szerint a fekete gazdaság aránya körülbelül a GDP 25-30 százalékát teheti ki. A miniszter elmondta, hogy a fekete gazdaság leginkább az adócsaláson, az adófizetés elkerülésén, a könyvelés módosításán és a csempészeten alapszik. Bulgáriában nemrégiben több hasonló, az ország adó- és vámrendszerével kapcsolatos botrány is kirobbant, ám egyik sem vezetett végül bírósági ítélethez. Az egyik ilyen ügyben éppen Bojko Boriszov miniszterelnököt kapták azon, hogy arról beszélt, hogy egy ellentmondásos üzletembert meg kell „védeni” az adóellenőrzésektől.

Trájkov miniszter kijelentései mindenkiben indulatokat váltottak ki: a Dnevnik hírportál oldalán az erről beszámoló cikkhez érkezett kommentek között voltak olyanok is, akik bátorságáért gratuláltak Trájkovnak, amiért ki merte mondani azt, amit már úgyis mindenki tudott, míg mások felháborítónak találták, hogy maga a kormány gazdasági minisztere ilyen lazán fogalmaz a fekete gazdasággal kapcsolatban. Az illegális gazdaság kiugróan magas aránya (40, a kormány adatai szerint „csak” 25-30 százalék) azonban senkinek nem okozott meglepetést.

A bolgár Nemzeti Statisztikai Intézet szerint ráadásul a társadalombiztosítást fizetők száma is 260 ezerrel csökkent az elmúlt két évben. A rendszerváltás utáni években több évig szokás volt Bulgáriában nem befizetni a társadalombiztosítási járulékokat, az utóbbi időben azonban ez a tendencia megfordult. A statisztikai hivatal szerinti legutóbbi adatok viszont azt mutatják, hogy a bolgárok ismét visszatértek a korábbi gyakorlathoz.

A statisztikai hivatal adatai szerint Bulgáriában a foglalkoztatási arányok is csökkenőben vannak, csak 2010 első negyedévében 64 ezer fővel csökkent a hivatalosan foglalkoztatottak száma, a legutóbbi népszámlálás adatai szerint azonban az ország népessége is drasztikusan csökken.

A bolgár esetben kiugróan magasnak tűnik a feketegazdaság arányait jelző szám. Magyarországon a feketegazdaság aránya a rendszerváltást követően szintén ugrásszerűen megemelkedett, majd az ezredforduló tájékán valamelyest csökkent, 2007-ben sikerült először 20 százalék alá csökkennie, azonban ekkor is a GDP 18 százalékát tette ki, a szürke, féllegális gazdasággal együtt azonban még mindig a bruttó hazai össztermék egynegyedét jelentette.

Kitekintő / Euractiv.hu

Friss hírek