A munkaerő-kölcsönzés szerepe Európában

A munkaerő-kölcsönzés nem újkeletű kérdés, az Európai Unióban azonban a határok és a szabad munkaerő áramlás megteremtésével a munkaerő közvetítésre vonatkozó rendelkezések is módosítást igényeltek.

 „A munkaerő-kölcsönző definíciója szerint egy olyan vállalkozás vagy non-profit szervezet, amely a kölcsönvevő vállalkozásoknak a kikölcsönzés időszakára munkavállalókat kölcsönöz.” A munkavállaló a kikölcsönzés időszakában a kölcsönvevő vállalkozás felügyelete és irányítása alatt végzi a munkát, de munkaviszonya a munkaerő-kölcsönző szervezettel van. A 2008/104/EK  irányelv alapján megállapított szabályok alapján 2011. decemberig kell a Munka Törvénykönyvének a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó XI. fejezetét, valamint a munkaközvetítés nyilvántartásáról szóló kormányrendeletet módosítani. A 2008/104/EK irányelv célja az, hogy „a kölcsönzött munkavállalókra vonatkozó alapvető munka- és foglalkoztatási feltételeknek legalább olyan szintűnek kell lenniük, mintha az adott állás betöltésére a kölcsönvevő vállalkozás vette volna fel őket”.

Az irányelv hatálya azon munkavállalókra terjed ki, akik a munkaerő kölcsönzőkkel munkaszerződést kötöttek vagy azoknak munkavállalói, mely munkavállalókat  a kölcsönvevő vállalkozásoknál ideiglenesen, az adott vállalkozás felügyelete és irányítása melletti munkavégzésre kölcsönöznek ki. Bár ez az általános fogalom pontosan meghatározza az irányelv személyi hatályát, alkalmazása mégis fontos kérdéseket vetett föl a tagállamokban, mint például milyen, nem törvényi szinten kötelező juttatások járjanak a kölcsönzött munkaerőnek a magán-nyugdíjpénztári rendszerben illetve, megoldásra vár a kölcsönzött munkaerő ágazati szinten különböző, minimális bérének meghatározása.

Ezenfelül akadályt jelent az eltérő tagállami szabályozás azokban a munkakörökben, ahol a jogszabályok kizárhatják, hogy az adott munkakört be lehet-e tölteni kölcsönzött munkaerővel, vagy például egyes vállalatok üzleti titkaikat nem akarják akár versenytársaikhoz is kölcsönzött munkaerőre bízni. A tagállamok fenntarthatnak erre vonatkozó korlátokat az irányelv hatályba lépése után is, de azokat 2011. december 5-ig felül kell vizsgálniuk. Ezt követően – amennyiben túlzottan korlátozzák a munkaerő-kölcsönzést egy országban – az ezzel kapcsolatos viták akár az Európai Bíróságra is kerülhetnek.

Mégis a legtöbb vitát és a legtöbb eltérést az okozza, hogy a tagállamoknak elvileg a munkavállalókéval alapvető munka- és foglalkoztatási kérdésekben (munkaidő, túlmunka, szünetek és pihenőidő, szabadságok, munkaszüneti napok és fizetés) általánosságban a munkavállalókéval azonos jogokat kell adjanak, illetve a munkaerő-kölcsönzőknek a munkavállalókéhoz hasonló védelmet kell adjanak a fogyatékkal élőknek, a várandós anyáknak és más veszélyeztet dolgozói csoportoknak. Ugyanakkor az általános feltételek mellett az egyes szakmák különleges munkarendje, szokásai vagy veszélyessége – különösen például az egészségügyben, oktatásban, közlekedésben – számos jogszabályi és kollektív szerződésen alapuló kivételt tartalmaz, amit valamilyen módon szintén értelmezni kell a munkaerő-kölcsönzésre is.

Az irányelv által kiemelt kérdés a „színlelt munkaszerződések” kérdése, amikor – hasonlóan a színlelt vállalkozási szerződésekhez – a munkavállalókat rendszeresen és ismétlődően ugyanannak a munkaadónak adják kölcsön. A jogorvoslati fórumokat a Bizottság fogja nyilvántartani az EU egészében, hiszen a kölcsönzés során a munkavállalók különféle országokba kerülhetnek, melynek jogorvoslata eltérő szabályok szerint működhet. Az irányelv kapcsán az egyes tagállamokban tisztázni kell a sztrájkjog kérdését, az üzemi tanácsba történő delegálást és a kollektív jogok kérdését, például az üzemi tanács létrehozása amiatt nem maradhat el, hogy egy vállalkozásnál az üzemi tanács megalapítására vonatkozó létszám csak a kölcsönvett munkavállalókkal együtt van meg összesen.

Ezek alapján elmondható, hogy bár az irányelv számos kérdésben már egységesítette a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó szabályozást a gyakorlati alkalmazás azonban számos problémát vet még föl, melyet orvosolni kell a munkavállalók védelme érdekében. Németországban például a bérezésről folyik a vita az irányelv átültetése kapcsán, amíg az Egyesült Királyság át sem akarta ültetni belső jogába az irányelvet. Ők végül egy kompromisszumos megoldást választottak, mely azonban kizárja a kölcsönzött munkavállalókat abból, hogy részesüljenek a nem kötelező, külön ágazati megállapodás alapján járó kiegészítő nyugdíj-juttatásokból.