Felgyújtották Slota plakátjait

Nyilatkozatban ítélte el pénteken Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke attól, hogy ismeretlen tettesek Érsekújvárban felgyújtották, Komáromban pedig megrongálták pártja óriásplakátjait.

A plakátok annak az aláírásgyűjtésnek a támogatására buzdítanak, amellyel az SNS népszavazást akar kezdeményezni a a szlovák nyelv kizárólagos hivatali használatáról.

Slota elmondta, Komáromban lefestették, más szövegűre változtatták az óriásplakátjukat. „Abszurdumnak tartom, hogy a Szlovák Köztársaság nemzetállami érdekeit védő tevékenységet ily módon meggyalázzák” – mondta az ellenzéki párt vezetője.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »