Egészségügyi reformmal támadnának fel a brit liberálisok

Az egészségügyi rendszer reformjának vétójával vághatnak vissza a Liberális Demokraták a múlt héten elszenvedett választási vereség után.

Nagy-Britanniában május 5-én a helyhatósági választások mellett népszavazást is tartottak a választási rendszer megváltoztatásáról. Az utóbbi kérdésében a kormánykoalíció két pártja ellentétes állásponton volt: míg a liberálisok lecserélték volna a „győztes-mindent-visz” rendszert az „alternatív szavazat” eljárásra, addig a konzervatívok makacsul ragaszkodtak az évtizedek óta bevált rendszerhez.

A brit sajtóban Tony Blair 2005-ös győzelme óta időről-időre felvetődött a választási reform kérdése, miután a Munkáspárt úgy szerzett többséget a brit Alsóházban, hogy a pártokra leadott érvényes szavazatok mindössze 35 százalékát szerezte meg. 

Mindez természetesen nem okozott váratlan kormányzati belharcot, hiszen a tavaly megkötött koalíciós megállapodásban a liberálisok kérésére tételesen szerepelt, hogy az új kormány kiírja a választási rendszer reformjáról szóló népszavazást. A Konzervatív Párt már akkor egyértelműsítette, hogy a reform ellenében fog kampányolni.  A liberálisok és a változás mellett álló munkáspárti vezérkar együtt kampányolt a reform mellett, míg a konzervatívok David Cameron vezetésével és esetenként rangidős munkáspárti (!) képviselőkkel biztatták a választókat, hogy nemmel szavazzanak.

A végeredmény mára már ismert: a népszavazáson a britek 2:1 arányban elsöpörték az alternatív szavazati rendszer bevezetését; mindemellett a helyhatósági választásokon is elsősorban a Liberális Demokratákat büntették a kormányzat megszorító intézkedéseiért, akik így az önkormányzati képviselői mandátumaik egyharmadát elveszítettek; a skót parlamentben pedig 17-ről 5-re csökkent a liberális honatyák száma.

Az választások okozta új status quo látszólag nem rengette meg a liberálisokat. Nick Clegg pártelnök lemondását egyelőre csak elemzők sejttetik; a legkisebb parlamenti párt pedig máris az egészségügyi reform elgáncsolásával fenyegeti a konzervatívokat. A reform vitatott részének középpontjában a források újraelosztása áll, mely szerint az NHS (National Health System) büdzsé nagy hányadának elosztása a háziorvosok kezébe kerülne.

Nick Clegg miniszterelnök-helyettes a választások után adott interjújában egyértelművé tette, hogy jobban meg kell mutatni az embereknek azokat a kormányzati eredményeket, amelyek a liberálisok politikáját tükrözik. Tudják meg, hogy a Liberális Demokraták miképp „enyhítenek” a konzervatívok politikáján – fejtette ki a politikus.

Clegg az egészségügyi reform kapcsán elmondta: a liberálisok mindaddig nem szavazzák meg a csomagot, amíg azzal teljes egészében nem elégedettek. Az általa is aláírt törvényjavaslat után megkezdődött törvényalkotási folyamat jelenleg szünetel, mialatt a kormány a kritikákra figyel és összegzi véleményeket. Clegg a BBC-ben adott interjújában leszögezte: a liberálisok első számú prioritásként kezelik az NHS reformját, amely „nem csupán kozmetikai, hanem alapvető struktúrális változtatásokat is eredményez majd.”

Kósa Lajos Ferenc

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »