Hetedhét országra szóló Európa Nap

Hosszú út vezetett el oda, hogy határon innen és túl együtt tudjuk természetesen együtt ünnepelni az európai összetartozás napját. A soros magyar elnökség egy különleges rendezvénysorozattal ,,spékelte meg” ezt a napot: Budapest mellett hét szomszédos ország magyar és nem magyar közösségei emlékeztek meg az európaiságunkról, magyarságunkról és összetartozásunkról.

Együtt ünnepeltük anyaországi és határon túli magyarok szomszédainkkal az Európa Napot. A EU soros magyar elnökség alkalmából Magyarország szó szerint hetedhét országra szóló rendezvényekkel tisztelgett a Montánunió 1950-es létrehozásáról, az európai megbélés napjáról.

Hét országban együtt

A Magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Hungarofest és a Duna Televízió közös szervezésében, Schmitt Pálnak, Magyarország köztársasági elnökének fő védnöksége alatt a budapesti helyszín mellett a felvidéki Párkány, a kárpátaljai Nagyszőlős, az erdélyi Sepsiszentgyörgy, a vajdasági Magyarkanizsa, valamint a horvátországi Eszék, a szlovéniai Lendva és a burgendlandi Alsó- és Felsőőr települések vettek részt – ,,Természetesen együtt!” mottóval. 

A színes programokat még a fagyos és esős időjárás sem rontotta el, és így nem csupán az együvé tartozást, a hagyományaink megőrzését, de európai mivoltunkat is ünnepelhettük ezen a napon. Ez azonban nem szorította háttérbe a különböző programok mondanivalóját, amely egytől-egyig a helyi identitásépítő tényezők bemutatására és megerősítésére koncentrált. Magyar kultúránk bemutatása és annak megőrzése a határon túliak körében a ,,Természetesen együtt!” mottó alatt futott, aminek előnye, hogy nem tartalmazott kirekesztő szándékot tág értelmezési lehetősége miatt.

Színes programkavalkád

A programkavalkádból érdemes néhány érdekességet kiemelni, hiszen minden város más-más színt adott a közös ünneplésnek. Sepsiszentgyörgyön – a kicsit megkésett – Szent-György napok lezárása volt az Európa nap, ahol az egyik kiemelt szereplő volt a Háromszék Táncegyüttes.

Mindeközben Magyarkanizsán felavatták Sinkovics Ede első köztéri szappanszobrát. Az eső áztatt nézők számára öröm volt az ürömben, hogy az eső csak fokozta az alkotás különlegességét, azaz lassú, de biztos eltűnését – olvashatjuk a Magyar Szó beszámolójában. 

Eszéken is egész napos gasztronómiai és kulturális programok várták az érdeklődőket. Igazi nosztalgikus hangulatot teremtettek a csendőrruhába bújt emberek, illetve az 1926-os villamos, amely a helyi asszonykórust szállította a fellépés helyszínére – írja az Új Magyar Képes Újság.

A Népújság beszámolója szerint Lendván a hagyományőrző programokon kívül a kortárs művészetekből is nyújtottak ízelítőt a közönség számára. Alsó- és Felsőőrön a huszárok, a fúvószenekar és a néptáncosok felvonulása nyitotta meg a programokat, ahol Liszt-paródia és a zeneszerző műveiből készült gitárátiratok szórakoztatták a látogatókat.

Esztergom testvérvárosában, a szlovákiai Párkányban a sportokon volt a fő hangsúly: úszó- és futóversenyen vehettek részt a látogatók. Éhes száj sem maradt, hiszen bográcsos főzőversenyen mérhették össze tudásukat a környékbeli szakácsok. Szomjas torok sem maradt, hiszen a nagyszőlősi programokat a borfesztivál fűszerezte, ahol nemcsak borkóstolás zajlott, de a helyi termelők borai is ,,megmérettettek” és ,,megízletettek”. 

Kitekintő összeállítás

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »