Protekcionizmussal vádolja Kínát az EU

Az Európai Unió pekingi Kereskedelmi Kamarája szerint a külföldi cégek továbbra sem férnek hozzá az ezermilliárd dollárosra taksált kínai közbeszerzési piachoz. A kamara múlt héten közzétett jelentésében „fragmentáltnak, inkonzisztensnek és egyenlőtlenül végrehajtottnak” nevezte a kínai közbeszerzésekre vonatkozó szabályokat, melyek a szervezet szerint de facto korlátozásokat tartalmaznak a külföldi cégekkel szemben.

„Az EU nem panaszkodik a kereskedelmi egyensúlytalanságok és a jüan-kérdés miatt. Szívesen fogadjuk a Kínából érkező importárukat, mivel azok olcsók és jó minőségűek. Csak korrekt piaci hozzáférést szeretnénk.” – nyilatkozta Gilbert van Kerckhove, a kamara közbeszerzéssel foglalkozó munkacsoportjának elnöke. Jacques de Boisseson, a kamara elnöke szerint a kínai közbeszerzések nem elég átláthatóak, mely „jelentős elszalasztott lehetőségeket” okozott az európai cégek számára. Habár a jelentés szerint történtek előrelépések a kérdésben, a szabályozás továbbra is hiányos és protekcionista jellegű. Az Unió egy tavalyi stratégiai dokumentumában válaszlépéseket helyezett kilátásba, melyek értelmében kizárhatnák a kínai cégeket az európai közbeszerzésekből. Az EUobserver információi szerint még az idei év folyamán sor kerülhet ezen rendelkezések meghozatalára.

Az európai vádakra reagálva Hung Lej (Hong Lei), a pekingi Külügyminisztérium szóvivője leszögezte, hogy a kínai közbeszerzések „korrektek, részrehajlás nélküliek, nyíltak és átláthaóak”. Csiang Csien-hszin (Qiang Jianxin), a pekingi Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemének professzora emlékeztetett rá, hogy Kína mindezidáig nem csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezet közbeszerzési megállapodásához, így nem vállalt kötelezettséget piaca megnyitására. Csou Si-csien (Zhou Shijian), a Csinghua (Tsinghua) Egyetem kutatója szerint az Uniónak az egyenlő bánásmód eléréséhez fel kell számolnia a kínai cégekre és áruikra kivetett kereskedelmi és befektetési korlátozásokat – írta a Hszinua (Xinhua) állami hírügynökség.

A világválság során életre hívott gazdaságélénkítő-csomagok következtében az elmúlt két év során a kínai közbeszerzési piac hatalmasra nőtt. Az EU számításai szerint Peking évi 7 ezer milliárd jüant (735 milliárd euró), azaz a GDP több mint 20%-ával egyenértékű összeget költ állami megrendelésekre, habár a hivatalos kínai statisztikák ennek mindössze egytizedéről szólnak.

Mészáros Tamás

Friss hírek