Megreformálná az EU-t a német kancellár

Komoly fordulat következett be Angela Merkel német kancellár szemléletében az Európai Unióval kapcsolatban: a „versenyképességi paktum” ötlete szorosabb együttműködést tervez az euróövezet tagjai között. Merkel az adók és a nyugdíjkorhatár területén, a munkalehetőségek javításán és a további eladósodás megakadályozásában kíván komolyabb „csapatmunkát” megvalósítani – elsődlegesen – az Euro-országok között. Nem biztos azonban, hogy tervét könnyen véghez fogja tudni vinni – ha a tagországok állam- és kormányfőit meggyőzi, még mindig ott van a Bizottság és a koalíciós partner FDP és adott esetben Franciaország is.

Szorosabb együttműködés

A kancellár asszony szerint a tagországok pénzügyi, gazdasági és szociális politikájának jobb egymásra hangolása megakadályozhatja, hogy a tagországok gazdasága – az elmúlt évek tendenciáját követve – még erősebben eltávolodjon egymástól. Merkel terve, amennyiben sikerül keresztülvinnie, hosszútávon megváltoztathatja az EU statikáját.  A kancellár asszony új hozzáállása a – Jaques Delors szavaival élve – „valutaunió alapvető konstrukciós hibáját” hivatott kijavítani: annak ellenére, hogy Európában közös a pénz, nincs közös, ehhez illő gazdaságpolitika. A „Merkel-paktum” szerint az Euró-országok az egész Unió előfutárai lehetnek, ha sikerül az eddiginél jobban összehangolniuk gazdaságpolitikájukat, ami lényegében a „kétsebességes Európa” ötletét jelenti.  A kancellár azonban ezen elképzelésével búcsút mond néhány európai alapelképzelésének: a kormányfő eddig ugyanis ellene volt a 17 Euró-ország szorosabb együttműködésének. Merkel eddig mind a 27 tagországot be akarta vonni, annak érdekében, hogy ne alakulhasson ki egy „unió az Unióban”. Most azonban ezen álláspontja megváltozott: a kancellár a válság elleni harc központjává kívánja tenni az Euro-övezetet. Emelett az is fontos számára az, hogy a „paktum” minden tagország számára nyitott legyen, tehát ne zárja ki az euro-zónához nem tartozó tagországokat.

Azonnali változások négy területen

Merkel „versenyképességi paktuma” négy területen tervez azonnali, a következő egy éven belül megvalósítandó változásokat: először is az adók összehangolásában, amely kizárná az olyan alacsony vállalati adózást, mint azt Írországban láthattuk. További terület jelent nyugdíjkorhatárok demográfiai fejlődéshez való igazítása, valamint a munkalehetőségek javítása az oktatási- és szakmai végzettségek kölcsönös elismerésével. A közpénzügyek stabilizálását hivatott elérni az eladósodás megfékezése, melynek lényegét a további adósságok korlátozása jelentené.  A „paktum” esetleges szankciókat sem tart kizártnak annak érdekében, hogy az országok betartsák ígéreteiket, bár ezek mikéntjét egyelőre homály fedi.

Terv és jelzés

Merkel terve azonban nem biztos, hogy könnyen kivitelezhető lesz: José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke világossá tette a kancellár asszony számára, hogy ezt a folyamatot a ő kívánja vezetni. Merkel viszont ezt a szerepet magának és a többi kormány- és államfőnek szánta.

A koncepció egyben fontos jelzés a pénzpiacok felé is: hónapok óta emelkednek az erősen eladósodott Euró-országok kamatai, mert a befektetők nem hisznek a közös európai gazdaságpolitikában. A terv szerint a problémákkal küzdő országok csak úgy lesznek képesek visszafizetni adósságaikat, ha javítják versenyképességüket és fenntartható növekedést érnek el. A befektetők megnyugtatása érdekében a terv a nemzeti pénzügyi, gazdasági és szociálpolitikák területén ígér szorosabb együttműködést.

A bukott tervek és a motivációk

A „Merkel-paktum” újabb próbálkozás a tagországok politikájának összehangolása érdekében, miután a kilencvenes évek Stabilitási és Növekedési paktuma és a 2000-es Lisszaboni Stratégia megbukott. A német kancellár terve kiegészítené az „európai szemesztert”, amely szerint az összes országos költségvetési tervet Brüsszelben kellene jóváhagyatni. Merkel szerint azonban ez nem elég az euró stabilitásához, szerinte szükség van egyezetett, koordinált adó-, tarifa- és szociálpolitikára is.

Az egyik legfontosabb kérdés azonban az, hogy ki gondoskodik arról, hogy a paktumban egyeztetett intézkedéseket mindenki betartsa és megvalósítsa, hiszen az állam – és kormányfőket belpolitikai sikerük jobban motiválja, mint a többi ország által kifejtett esetleges nyomás. Problémásnak tűnik a végzettségek 12 hónapon belül való elismerése, vagy éppen ezen időszak alatt megemelni a nyugdíjkorhatárt. A társasági adó területén sem jobb a helyzet: Merkel dömping-ellenes terve olyan országok ellen fordul, mint Írország, ahol a vállalati adó jelenleg 12,5 százalék. A kérdés természetesen az, hogy hol kezdődik a dömping és hol ér véget a tisztességes verseny.  A legtöbb esetben valószínűleg „célsávokban” születik majd megegyezés.

További problémát jelent az is, hogy Merkel terve nem foglalkozik az európai bankok megerősítésével, annak ellenére sem, hogy a Bizottság éppen ebben látja a tagországok kötelességét.

Mindezek ellenére azonban nem rosszak a kancellár asszony esélyei, hiszen a válságalap kapcsán nyomást tud gyakorolni a többi országra. Németország csak abban az esetben egyezik bele a válságalapot érintő kiegészítő garanciákba, amennyiben partnerei rábólintanak versenyképességi tervére. 

Ellenzők

Merkel számára azonban saját koalíciója problémát jelenthet a terv véghezvitelében: a koalíciós partner FDP egyelőre nem rajong ötletéért. A liberálisok problémásnak tartják az adódömping elleni harcot és az európai válságalapot érintő változásokat.

Azt is a jövő fogja csak megmutatni, hogy Németország és Franciaország nem kerül-e konfliktusba a „versenyképességi paktum” kapcsán, amely hatással van a két ország közötti hatalomelosztásra is. Nicolas Sarkozy több ízben is megpróbálta már megerősíteni országa EU-ban játszott szerepét, viszont ennek megakadályozása érdekében Merkel sokáig ellenállt az eurózóna megkülönböztetett szerepének. Most azonban kilátásba kerültek a rendszeres időközönként megtartott euró-csúcsok: Franciaországnak különösen tetszene, ha minden EU-csúcs előtt egyeztethetne az eurózóna országainak állam-és kormányfőivel, mivel ebben a kisebb csoportban nagyobb befolyása lehetne. Merkel ezért inkább az EU-csúcsok után tartott eurótalálkozókat részesítené előnyben, megakadályozva azt, hogy a 17 ország előzetes döntéseket hozhasson, amelyet aztán az egész Unióra „erőltetne” rá. 

A Bizottság részéről is aggályok merültek fel, ugyanis Merkel terve által veszítene gazdaságpolitikai befolyásából, annak ellenére, hogy az euró-országok határozatait a jövőben ellenőrizhetné.