Vélemények
-
Több a közös vonás Ukrajnában és Magyarországban, mint hinné az ember. Nem csak a két ország államfőjének plágium-botrányáról van szó, hanem a Nyugat-Kelet dichotómiáról is. (5)
-
Csóróság van. És nem történik semmi. Hogy ne legyen. Csorikáim, a parlamenti képviselők csak bohóckodnak. Megegyezés nélkül bedobták: legyen kevesebb honatya – annyival is több lesz a munkanélküli, mert mire valók ezek..., nem annyira munkára, mint nem (ragad ám a populizmus és a demagógia, ugye?).
-
A magyar gyerekeket meg kell tanítani szlovákul kommunikálni, hangsúlyozza Dušan Čaplovič. A Smer oktatásügyi minisztere ezt már egy ideje szajkózza, sőt, gyakorlatilag az összes nemzeti érzelmű szlovák politikus ezt mondja. Čaplovič tovább ment. A hétvégén azt mondta, változtatni kell a magyar iskolákban a szlovákoktatás módszertanán.
-
Ha egy hülyéből politikus lesz, általában kétféle módon igyekszik föltűnést kelteni. Ha alapból ostoba, illetve primitív, szükségtelen vetítenie. Elég, ha önmagát adva szennyezi a közbeszédet. Ha viszont, megvan a magához való esze, ám kellőképpen aljas, a legalpáribb tömegigényt meglovagolva igyekszik megkapaszkodni az uborkafán.
-
Ivan Gašparovič többekkel ellentétben örömmel elment volna Jaltára vodkázni és kaviározni, de mivel a bojkott miatti fiaskó okán az egész bulit lefújták, így már csak telefonon povedálhat szépeket az ukrán főmuftinak...
-
Nagyon kínos belpolitikai helyzet alakult ki Görögországban – az ország a csőd szélén van, a politikai spektrum szétaprózódott, egy párt sem kíván koalícióra lépni a másikkal, Európa pedig haját tépi tehetetlenségében. (4)
-
Vlagyimir Putyin újra a trónra ült. A cárok volt koronázó termében iktatták be harmadszorra is Oroszország vezetőjének. (29)
-
Tegnap ismertette a parlamenti képviselőkkel második kabinetje programját Robert Fico miniszterelnök.
-
Megbukott a román kormány, de a rossz kabinetet egy még rosszabb váltja.
-
Négy év kemény munkáját nullázhatja le Orbán Viktor hétfői, Nabuccóval kapcsolatos kijelentése. Visszatér a Gyurcsány-korszakra jellemző csapkodás a nagyhatalmak között? (8)
-
Állítólag közeledne az MKP-hoz a Híd. Állítólag ősszel nevet változtat az MKP. Állítólag Somogyi Szilárd volt SaS-es képviselő magyar pártot alapítana. Vicces leírni, de jelenleg ezek a kérdések aktuálisnak számítanak.
-
Az a közel kétéves nyugalom, amely Szlovákia és Magyarország kapcsolatát jellemezte, véget ért. Robert Fico kormánya azt jelzi, módosítani fogja az állampolgárságról szóló törvényt, amelyet nem sokkal a 2010-es választások előtt változtatott meg.
-
Az Élet Menete után, amely valljuk be, az őszinte érzelem- és vélemény-kifejezés mellett egyes, szélsőségekkel szívesen összekacsintó politikusok részéről csak egy újabb PR-alkalom volt, amelyet kellőképpen képmutató módon kihasználtak, elkezdődött a Breivik-per. (9)
-
A politikusokat rendkívüli módon izgatják a magánnyugdíjpénztárak. Nagyon. Érthető. (2)
-
Csütörtök déltájt jár az idő. A záhonyi határátkelőn, mint általában, autók sokasága várja a bebocsátást odaátra. A kötelező procedúra egyik legkényelmetlenebb része a vámvizsgálat.
-
Robert Fico szerepváltása – minimum átmenetileg – Magyarország kezébe helyezi a kezdeményezést a szlovák-magyar bilaterális kapcsolatok ügyében.
-
Tegnap két jelentős vagy jelentősnek mondható nap is egybeesett: a költészet napja – ez vitathatatlanul jelentős – és az, hogy egy hónapja ismerjük a választási eredményeket – ez most jelentősnek tűnhet, bár a költészet napjához képest kevéssé időtálló. (2)
-
Az utolsó bagdadi arab csúcs - amelyre 1990-ben, hasonlóan március végén került sor - és a most véget ért találkozó között van különbség, de az valahogy mégsem olyan nagy.
-
Schmitt Pál lemondásán nem az a meglepő, hogy megtörtént, hanem az, hogy a pénteki, rendkívül határozott televíziós interjúja után néhány órával. Az elemzők jelentős része azonnali lemondást várt a köztársasági elnöktől a botrány felfokozódása és a doktori cím visszavonása után, másik része pedig – és ide tartozott jelen sorok szerzője is – az utolsó töltényig tartó harcot várta. (1)
-
A politikus, az egy különleges emberfajta. Sokszor ruházza fel önmagát vagy mást állati tulajdonságokkal. Azt mondják magukról, hogy úgy harcolnak értünk, mint az oroszlánok, úgy dolgoznak érdekünkben, mint a marhák, húznak, mint a ló.
Buszos utazásához a Kitekintő a busszal.hu-t ajánlja!
különbusz – személyszállítás – buszbérlés
Népszerűek
LegolvasottabbakLegvitatottabbakMost beszélik
- A Vihar által keltett hullámok
- Martonyi megerősítette latin-amerikai...
- Itt a meglepetés: Tomiszlav Nikolics Szerbia új...
- Venezuelai választások: gondban Chávez
- Viktorokról, plágiumokról és demokratúráról
- Megvan, mit suttogott Obama Merkelnek
- Ahol 100 milliárd dollárral költenek többet...
- Hazugságkampánnyal vádolják Kuncze Gábort











