Történelmi zuhanás előtt a világ legnagyobb autópiaca

A kínai autópiac a globális növekedés egyik legmegbízhatóbb hajtóereje volt évtizedekig, de lehet, hogy ez hamarosan megváltozik – hívja fel a figyelmet a Bloomberg cikke.

A személyautók kereskedők által igényelt megrendelései már három hónapja zuhanásban vannak – jelentette be egy kínai iparági csoport. Az USA és Kína közötti kereskedelmi háború napról napra rosszabb gazdasági helyzetet eredményez, ennek következtében az autóipar a 90-es évek óta először indult zsugorodásnak.

Kínával vége lesz a jó időknek?

A kínai piac visszaesése – ahová az autógyártók dollármilliárdokat lapátoltak az elmúlt 20 év során, többek között gyárépítésekre és közös vállalatok alapítására – igen nehézkessé teszi az egész iparág számára, hogy bárhol a bolygón nyereséges tudjon maradni. A kereskedelmi háború következtében a német luxusautógyártók, mint a BMW és a Daimler már figyelmeztetéseket adtak ki a profit várható csökkenéséről, míg a kínai vásárlók távolmaradása a Jaguar és a Land Rover szalonoktól egy gyár ideiglenes bezárását eredményezték.

A két nagyhatalom közötti gazdasági szembenállás a múlt hónapban eszkalálódott, amikor Trump elnök bejelentette, hogy tíz százalékos vámot vetnek ki mintegy 200 milliárd dollár értékű kínai importárura, majd azt is hozzátette, hogy jövőre a tarifa már 25 százalék lesz. Kína megtorlásképp 60 milliárd dollárnyi amerikai áru megadóztatásáról döntött. Mivel a jelenséghez fűződő általános gyakorlat szerint az áremelkedésből származó különbözetet a vásárlóval fizettetik meg, ezért egyre többen az eladások látványos csökkenését prognosztizálják.

A Kínai Autógyártók Szövetségének (CAAM) közleménye szerint a személyautók nagykereskedelmi vásárlása csak szeptemberben 12 százalékot zuhant, ami kétségessé teszi, hogy képesek meghaladni a tavalyi mérleget, bár a CAAM szerint a piac az egész évre vetítve még lehet, hogy nő valamennyit a 2017-es eredményhez viszonyítva.

Az eddigi legdurvább válság

Ez lehet a legnagyobb bezuhanás, amit az autógyártók Kínában, a világ legnagyobb autópiacán valaha is tapasztaltak – mondta Steve Man, a Bloomberg Intelligence hongkongi elemzője. Ez a legsúlyosabban a gyengébb márkákat érintheti, akik kénytelenek lesznek leértékeléseket bevezetni az eladások növelésének érdekében. A költségcsökkentés érdekében néhány gyártó rákényszerülhet a raktárak felszámolására és a gyárak bezárására is – tette hozzá az elemző.

BMW, Tesla és társaik

A visszaesés épp akkor jelentkezik, amikor a nagy világmárkák mélyebben is benyomultak Kínába, köszönhetően a kormányzat ezt elősegítő gazdasági döntésének. A BMW csütörtökön jelentette be, hogy tető alá hoztak egy 4,1 milliárd dolláros üzletet, aminek révén a német cég megszerezheti az ellenőrzést a kínai közös vállalkozása fölött. Ezzel a BMW lett az első autógyártó, amelyik kihasználja azt a Kína által nyújtott lehetőséget, miszerint külföldi cégek többségi tulajdonosaivá válhatnak a helyi partnerszervezeteiknek.

A BMW azon nyugati márkák egyike, amelyik még mindig növeli kínai gyártókapacitásait, többek között helyi modellek és elektromos autók előállításával. A Tesla sem marad el túl sokkal mögötte, mely cég szintén most próbál kihasítani magának egy darabot a kínai autópiacból.

Döcögő amerikaiak, németek és japánok

Ezzel szemben a legnagyobb amerikai autógyártó vállalat, a General Motors a kínai áruforgalmának 15 százalékos zuhanásáról számolt be szeptember végével záruló negyedévben. A kereskedelmi háború kirobbanása óta nyilvánosságra került első negyedéves jelentéseikben a Volkswagen és a Honda Motor hasonlóan csökkenő forgalmi tendenciákat mutattak ki.

A keresletet tovább csökkentheti a forgalmi adó visszaigénylés lehetőségének kivezetése, de hasonlóan kedvezőtlen hatásként jelentkezik az ingatlanárak váratlan növekedése is – közölte Xu Haidong, a CAAM titkára egy pekingi sajtóeseményen.

A kínai értékesítők jelenleg a kormánynál lobbiznak, hogy új intézkedésekkel próbálják fellendíteni a keresletet. Ezek között olyan javaslatok szerepelnek, mint például a használt autókat terhelő áfa megváltoztatása. Ugyanakkor a CAAM egyelőre nem tervezi, hogy a jogalkotókhoz forduljon a keresleti oldal felpezsdítésének érdekében.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Bloomberg

Felkapott hírek

Friss hírek

A Balkán mészárosát élőben kapcsolták a Happy Televízióban

A háborús bűncselekmények miatt életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok pénteken élő adásban jelentkezett be telefonon a szerbiai Happy Televízióban, ezért az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) úgy döntött, a következő egy hónap során felvételt készít az elítélt beszélgetéseiről.

Read More »
< /*} */ ?>

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás