Az EU már a legrosszabb Brexit-forgatókönyvre készül

Az Európai Unió okozottan készül arra a lehetőségre, hogy az Egyesült Királyság megállapodás nélkül távozik a tömbből jövő tavasszal – közölte Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság szóvivője hétfőn.

Továbbra is keményen dolgozunk az egyezményért, de jobban készülünk az előre nem látott eseményekre – mondta a bizottság napi sajtótájékoztatóján Szkínász.

Az uniós-brit tárgyalások egyik sarkalatos pontja az Ír Köztársaság és Észak-Írország határának majdani ellenőrzése. Ennek mikéntjére máig nem sikerült megoldást találni. A Brexit után ez a 499 kilométeres határ az Egyesült Királyság és az EU egyetlen szárazföldi vámhatárává válik, mivel London ki akar lépni az EU vámuniójából és az egységes piacból is. Ha viszont újra szigorúan ellenőrzött határ emelkedik Észak-Írország és Írország közé, az felrúghatja a több évtizedes fegyveres konfliktusnak véget vető, 1998-as nagypénteki megállapodást.

A vasárnapi uniós-brit tanácskozáson nem történt lényegi előrelépés a kilépés feltételeiről. Diplomáciai források szerint a tárgyalók a megállapodás már elfogadásra szánt tervezetét akarták előkészíteni, a megbeszéléseket azonban felfüggesztették az uniós tagországok vezetőinek szerdán kezdődő, kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójáig, amelynek egyik központi témája lesz a brit kilépés feltételrendszere.

Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója vasárnap este Twitter-üzenetben szintén azt közölte, hogy noha előremutató megbeszélés folyt a brit tárgyalókkal a hétvégén, számos kérdés – köztük az Írország és Nagy-Britannia közötti határ ellenőrzésének kérdése – továbbra is nyitott. Hozzátette, hogy az unió továbbra is határozottan el kívánja kerülni az ír határ uniós kereskedelem szempontjából előnytelen brit ellenőrzését.

Dominic Raab, a kilépési folyamat irányításáért felelős brit tárca vezetője pénteki nyilatkozata szerint Nagy-Britannia akkor is sikert tud kovácsolni a Brexitből, ha nem jut megállapodásra az Európai Unióval EU-tagsága megszűnésének feltételrendszeréről. Raab abból az alkalomból nyilatkozott, hogy a brit kormány pénteken újabb elvi útmutatókat tett közzé a Brexit-megállapodás elmaradása esetén várható változásokról. Ezek a tájékoztatók, amelyekből a Downing Street eddig 106-ot állított össze, minden esetben hangsúlyozzák, hogy “valószínűtlen” forgatókönyvekről van szó, mivel a brit kormány megegyezéses Brexitre számít.

A Brexit-miniszter szerint megállapodás nélkül is működhet a kilépés

Írország is kitart saját álláspontja mellett

Írország kitart azon álláspontja mellett, hogy Theresa May brit miniszterelnök tartsa be, amit tavaly decemberben vállalt, és az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépésével ne vezessen be szigorú ellenőrzést az ír-északír határon – jelentette ki Simon Coveney ír külügyminiszter Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminisztereinek tanácskozását megelőzően.

Az egynapos találkozóra érkezve Coveney elmondta, hogy “nyugodt, de frusztrált”, amiatt, hogy vasárnap nem sikerült megállapodást tető alá hozni az Egyesült Királyság kiválásáról, de derűlátóan tekint a szerdán kezdődő uniós csúcstalálkozó elé, amelyet követően még elképzelhető, hogy sikerül megállapodni.

Kijelentette: Írország semmi újat nem szeretne, de azt igen, hogy London tartsa be a tavaly decemberben és idén márciusban a szigorúan ellenőrzött határok visszaállításának elkerülésére tett ígéretét. “Az idő múlik, a megegyezéshez sok idő kell még, ez nyugtalanságot és csalódást okoz Írországban” – fogalmazott.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AFP/Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

A Balkán mészárosát élőben kapcsolták a Happy Televízióban

A háborús bűncselekmények miatt életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok pénteken élő adásban jelentkezett be telefonon a szerbiai Happy Televízióban, ezért az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) úgy döntött, a következő egy hónap során felvételt készít az elítélt beszélgetéseiről.

Read More »
< /*} */ ?>

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás