Nem lesz hol lakniuk a Brexit elől Amszterdamba menekülőknek

Ha a Brexit miatt Amszterdamba költözők lelki szemei előtt egy csatornára néző kis holland házikó lebeg, akkor bizony csalódni fognak. Ugyanis nemcsak hogy nagyon kevés a piacon lévő álomotthon, de a városnak mindössze 1000 eladó háza és lakása van.

Most, hogy az Európai Gyógyszerügynökséget (EMA) Londonból Amszterdamba költöztetik az Egyesült Királyság uniós tagságának tervezett megszűnése után, valamint a 850 ezres város azon fáradozik, hogy egyéb finetech cégek, bankok és további vállalatok regionális tevékenységét is Amszterdamba csábítsák, számos helyi lakos aggódik a már amúgy is telített ingatlanpiac helyzete miatt. Az árak már így is az egekben vannak.

„A piac már erősen túlmelegedett. A kereslet sokszorosa a kínálatnak” – mondta Sven Heinen, az amszterdami MVA ingatlanszövetség elnöke.

Heinen szerint a Brexit miatti várható elvándorlás még magasabbra fogja nyomni a már amúgy is horror áron kapható ingatlanok értékét. A harmadik negyedévben az ingatlanpiaci ügynökök és értékbecslők szerint a lakossági árak a városban 17 százalékkal ugrottak meg az előző év azonos időszakához képest, átlagosan 378 ezer euróra.

Gyenge készletek

Összességében, beleértve az IJ folyótól északra, valamint a Zuidoost amszterdami negyedeket, a kínálat mindössze 1244 otthonból áll. „Ha a 900 EMA alkalmazottnak csak fele Amszterdamban akar házat vásárolni, ez már a kínálat mintegy felét jelenti” – mutatott rá Heinen.

Ráadásul az EMA nem az egyetlen olyan szervezet, amely Brexit miatt Amszterdamba költözik. Eddig többek között a Radix Trading LLC, a Quantlab és a Royal Bank of Scotland jelezte ilyen irányú szándékát. Három éven belül ezek a vállalatok 915 embert akarnak alkalmazásba venni.

Emellett az Európai Gyógyszerügynökség olyan ökoszisztémát épített ki az Egyesült Királyságban, amely köré legalább 1000 vállalat csoportosul, köztük olyan gyógyszerfejlesztők és más orvosi cégek, amelyek biztosan az ügynökséghez közel akarnának maradni a tárgyalások megkönnyítése érdekében. Ezek közül néhány vállalat szintén Amszterdam felé kacsingat.

„A város ezen kívül további 80 olyan céggel folytat tárgyalásokat, amelyek székhelyük átköltöztetését tervezik” – mondta egy interjúban Udo Kock, a helyi tanács egyik tagja.

Albérletpiac

Még Brexit nélkül is, 2025-re a város 50 000 további otthon létrehozását tervezte. A 2017-ben bemutatott terv szerint ezeknek húsz százaléka lenne eladó, valamint magas bérleti díjért kivehető, további 40 százalékot pedig a középosztály számára tartanának fenn. A maradékot szociális lakásnak szánják.

Ameddig azonban ez nem valósul meg, a probléma igen égető. Amszterdam bérleti piaca ugyanis szintén nagyon szűkös. Jasper de Groot szerint, aki Pararius nevű online platformján a bérelhető ingatlanok mintegy 85 százalékát gyűjti össze, a városnak alig több mint 2000 rendelkezésre álló privát bérlakása van.

Ingatlanügynökök ugyanakkor rámutatnak arra, hogy a Brexit miatt újonnan érkezők valószínűleg rég hozzászoktak a londoni piachoz és a városban lévő távolságokhoz, ezért nem fognak ragaszkodni ahhoz, hogy a belvárosban szerezzenek lakást.

„Ezek az emberek teljesen másképp nézik a távolságokat. Ha egy hollandnak fél órát kell ülnie az autóban, hogy eljusson a munkahelyére, akkor már világvége van” – fogalmazott Heinen.

Túlzott aggodalmak?

A városi hatóságok szerint a helyzet nem olyan szörnyű, mint amilyennek látszik: „Amszterdam befogadóképessége hatalmas. Az EMA megnyerése fantasztikus hír a városnak, a lakáspiacra gyakorolt hatást pedig nem szabad ennyire felfújni” – mondta Kock.

Amszterdam vonzáskörzete ráadásul elég nagy, összességében mintegy 2,5 millió lakossal, valamint olyan kisvárosokkal, mint Ouderkerk aan de Amstel és Badhoevedorp, ahol kertes házak várják a gyermekes családokat.

„Jó, ha az ember bizonyos szintig kritikus, de feltennék egy kérdést: Amszterdamnak akkor nem kellett volna belemenni az EMA-üzletbe? A város elvárja, hogy az ügynökség és a többi vállalat lehetséges lépései fellendítik a gazdaságát, hozzájárulnak munkahelyteremtéshez és szolgáltatások iránti kereslethez” – fejtette ki Kock.

A hollandok ihatják meg a levét

Míg a Brexit-menekültek valamennyire elkerülhetik a szűkös piacot, hiszen valószínűleg a magasabb, 1 500 euró feletti ingatlanok szegmensében bérelnek majd, azok a holland fiatalok, akik először akarnak majd bérelni, valamint a kisebb keresettel rendelkezők feltehetőleg nem lesznek ennyire szerencsések.

„Már nincs elegendő ajánlat mindenki számára, aki Amszterdamban akar élni. Nem a gazdag vállalatok és a külföldről érkező embereik, például az EMA alkalmazottai miatt aggódom, hanem inkább attól félek, hogy az éppen saját lábukra álló fiatalok, akik először bérelnének, kiszorulnak a városból, mert nem tudják megfizetni a bérleti díjakat” – mondta az ING fogyasztókkal foglalkozó közgazdásza, Senne Janssen.

Forrás: Bloomberg

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás