Egyelőre nincs előrelépés a cseh kormányalakítási tárgyalásokon

Egyelőre nem történt előrelépés azokon a kormányalakítást célzó konzultációkon, amelyeket a hétvégi képviselőházi választásokon győztes jobbközép ANO mozgalom kezdett a parlamentbe jutott további nyolc párttal és mozgalommal.

“Nem jutottunk előbbre, de még minden lehetőség nyitott” – nyilatkozta Andrej Babis az ANO elnöke szerda este a közszolgálati Cseh Televízióban. Hozzátette: a csütörtökön kezdődő második körben pártja már nem kíván találkozni a jobboldali TOP 09, illetve a Polgármesterek és Függetlenek (STAN) pártok képviselőivel, amelyek szerinte “egészen ellenségesen viszonyulnak” az ANO-hoz.

A tárgyalások első körében csak a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom jelezte, hogy hajlandó lenne koalícióra lépni Babis mozgalmával. A cseh sajtó az SPD-t szélsőségesnek minősíti. Babis ismételten kijelentette, hogy az SPD-vel nem akar kormánykoalíciót. A Babis vezette ANO 78 mandátummal, míg az SPD 22 mandátummal rendelkezik a 200 tagú cseh parlamenti alsóházban. A többi párt azonban elutasította a kormánykoalíciót az ANO-val.

Milos Zeman államfő hétfőn bízta meg az előzetes tárgyalások megkezdésével Babist, ugyanakkor közölte: tényleges kormányalakítói megbízatást október 31-én, jövő kedden kíván adni a választásokon győztes mozgalom elnökének. Tovább

Lány, 2017. október 23. Andrej Babis cseh milliárdos, a cseh parlamenti választásokon gyõztes ANO mozgalom elnöke nyilatkozik a lányi kastély kapuja elõtt a Milos Zeman cseh államfõvel tartott találkozója után 2017. október 23-án. (MTI/EPA/Martin Divisek)

Lány, 2017. október 23.
Andrej Babis cseh milliárdos, a cseh parlamenti választásokon győztes ANO mozgalom elnöke nyilatkozik a lányi kastély kapuja előtt a Milos Zeman cseh államfővel tartott találkozója után 2017. október 23-án. (MTI/EPA/Martin Divisek)

Az ANO és a parlamentbe jutott további nyolc párt képviselőinek találkozói az első körben alapvetően az új képviselőház vezető testületeinek az összetételéről szóltak, amelyek nélkül lehetetlenek a további politikai lépések. A hatályos szabályok szerint a választások után három kormányalakítási kísérletre van lehetőség, az első két esetben a megbízatást az államfő, a harmadik esetben pedig a képviselőház elnöke adja.

Andrej Babis már közölte, hogy mozgalma a parlamenti alsóház elnöki bársonyszékébe Radek Vondráceket (ANO), a testület eddigi alelnökét jelöli. Az ODS bejelentette, hogy ebbe a tisztségben elnökét Petr Fialát szeretné látni. Az ANO ezt elutasította. A Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom, illetve a Cseh Kalózpárt elnökei számára a képviselőház alelnöki tisztségét szeretné. A többi párt igényei egyelőre ismeretlenek. Egyetértés van viszont abban, hogy a parlamenti alsóháznak legfeljebb 4-5 alelnöke legyen.

A választási győztes ANO elnöke azt szeretné, ha az új kormány még karácsony előtt létrejöhetne. Babis a televízióban azt mondta: lényegében november végéig eldől, hogy többségi koalíciós, vagy kisebbségi kormánya lesz-e Csehországban.

A cseh sajtó az esetleges előre hozott választásokat sem zárja ki. Többségi vélemény, hogy ez végső megoldás lenne, s nagy valószínűséggel az ANO mozgalomnak kedvezne.

Kapcsolódó cikkünk: Cseh sajtó: a Babissal való ijesztgetés nem hatott a választókra

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás