Mostantól a német sztrádákon is fizethetnek a külföldi autósok

Németországban a szövetségi parlament (Bundestag) után pénteken a törvényhozás tartományi kormányokat képviselő kamarája, a Bundesrat is szabad utat adott a külföldieket terhelő autópályadíj bevezetésének.

A hivatalosan infrastrukturális hozzájárulásnak nevezett díjról szóló törvényt a Bundesratnak nem kellett megszavaznia, de mozgósíthatta volna a törvényhozás két háza között egyeztető bizottságot, ami jelentősen késleltette volna a jogszabály életbe lépését.

Több tartományi kormány kifogásolta a szabályozást, és a bizottság elé akarta utalni az ügyet, de a többség végül elutasította a kezdeményezést. Így megkezdődhet a díjfizető rendszer kialakítása.

A külföldi autósoknak várhatóan 2019-től kell fizetniük a német autópályák használatáért. A tíz napra, két hónapra vagy egy évre szóló elektronikus matricát az interneten vagy töltőállomásokon vásárolhatják meg. A tíznapos matrica a motor károsanyag-kibocsátásától függően 2,50 és 25 euró közötti összegbe kerül.

A rendszert a jobbközép bajor CSU nyomására vezetik be. Az Angela Merkel kancellár vezette testvérpárt, a CDU azzal a feltétellel támogatta az ügyet, hogy az új díj nem növelheti a német autósok terheit. A koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) kezdettől fogva ellenezték a külföldieket terhelő autópályadíjat, és csak a koalíció iránti hűségből szavazták meg a javaslatot a Bundestagban.

Viszont a Bundesratban két szociáldemokrata vezetésű tartomány, Észak-Rajna-Vesztfália és Rajna-vidék-Pfalz kivételeket akart beépíteni a szabályozásba a kishatárforgalom tehermentesítésére. Sajtóhírek szerint a koalíciós pártok hosszan tartó éles vitát folytattak péntekre virradóra. “Még egy ilyen éjszakát nem szeretnék megélni” – nyilatkozott a Bundesratban hozott döntés után Horst Seehofer bajor kormányfő, a CSU elnöke.

A rendszert második próbálkozásra igyekeznek bevezetni. Az első jogszabályt még 2015-ben fogadta el a törvényhozás, de az Európai Bizottság kifogásai miatt meg kellett változtatni. A brüsszeli bizottság kötelezettségszegési eljárást is indított Németország ellen, az uniós állampolgárok közti hátrányos megkülönböztetés tilalmára hivatkozva.

A díjfizetési rendszer alapgondolata, hogy mindenkinek kell fizetni, de a német autósokat a gépjárműadó csökkentésével tehermentesítik. A Brüsszel követelésére átalakított szabályozásban az a legfőbb új elem, hogy a gépjárműadót nem automatikusan csökkentik a díj összegével, hanem a motor környezetvédelmi besorolása alapján adnak kedvezményt, amelynek minimális összege megegyezik az úthasználati díjjal, de a legmodernebb motorral üzemelő járművek tulajdonosai többet kapnak vissza, mint amennyit befizetnek. Így az autósokat a motor besorolása szerint különböztetik meg, és nem annak alapján, hogy Németországban vagy külföldön tartják-e üzemben a kocsit.

Az új szabályozás teljes mértékben megfelel az uniós előírásoknak – jelentette ki Horst Seehofer. “Mi, németek, szinte valamennyi uniós tagországban fizetünk, ezért nekünk is be kellett vezetnünk egy díjat az autópályáink használatárért” – tette hozzá.

A berlini vezetés számításai alapján a díj évi 3,7 milliárd euró bevételt hoz, ebből a külföldi autósok 500 millió eurót fizetnek be. A bevételt az úthálózat fenntartására és fejlesztésére fordítják.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nem vált be a Facebook első ötlete a politikai reklámok szabályozására

Az új irányelv azonos kategóriába sorolná a hírszolgáltató oldalakat és a politikai hirdetések feladóit, amely a portál felületén megjelenő reklámok teljes átláthatóságát hivatott garantálni. Az ötlet nem vált be, a Bloomberg beszámolóját követően a hírszolgáltatóktól érkező kritikai cunami árasztotta el a Facebookot, amely így kezdeményezésének átgondolására kényszerült.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás