Kanada a védelmi költségvetésének 73 százalékos növelését tervezi tíz éven belül - jelentette be szerdán Harjit Singh Sajjan védelmi miniszter.
Read More »Gazdaság
Csúszik a román közszférának beígért béremelés
Elfogadta az új egységes bértörvényt a román képviselőház szerdán, a közszférának azonban 2018 januárjáig még várnia kell az - eredetileg júliusra beígért - első béremelésekre.
Read More »Terjeszkedne a világban a kínai hadsereg?
Az amerikai védelmi minisztérium szerint Kína azt fontolgatja, hogy kiterjeszti globális katonai jelenlétét. A Pentagon a kongresszus által igényelt szokásos éves jelentésében fogalmazta meg megállapításait a kínai haderőről.
Read More »Macron nagy fába vágja a fejszéjét
A francia kormány hat nagy szociális reformot tervez beindítani a következő másfél évben a munkanélküliség csökkentésére. A szociális modell megújításáról kedden bemutatott munkaprogramot a szociális partnerek többsége pozitívan fogadta, alig öt nappal a francia nemzetgyűlési választások első fordulója előtt.
Read More »Zavarban van a világ Katar elszigetelése miatt
Szaúd-Arábiának és több szövetségesének a szakítása Katarral az egész világot zavarba ejti, de Teherán akár hasznot is húzhat a válságból.
Read More »A szlovák autóipari munkások bérét nagyon feltornázza a munkaerőhiány
A Szlovákiában befektető német vállalatok legnagyobb problémája a munkaerőhiány - derül ki a szlovák-német ipari és kereskedelmi kamara friss vállalati felméréséből. A munkaerőhiány pedig egyre feljebb viszi az átlagfizetéseket, különösen az autóiparban.
Read More »Tőkepiaci reformok is egyengetik Kína Új Selyemútját
Kína tőkepiaci reformokkal is segíti az Egy Övezet - Egy Út (Új Selyemút) Kezdeményezés megvalósítását - közölte kedden az ország értékpapírpiaci felügyelete.
Read More »Máris érezteti gazdasági hatását az Öböl-menti viszály
A katari riál nyomás alá került, miután hétfő reggel óta hét ország jelentette be, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Katarral arra hivatkozva, hogy Doha terroristákat támogat és beleavatkozik a belügyeikbe. A katari gazdaságot több területen is érzékenyen érintheti a döntés.
Read More »Megindul a lejtőn a Dél-afrikai Köztársaság?
Nyolc év óta először recesszióba csúszott a Dél-afrikai Köztársaság gazdasága, miután a január-márciusi időszakban már a második egymást követő negyedévben csökkent a hazai össztermék az előző három hónaphoz képest.
Read More »Hiába reménykedik Putyin, maradnak a szankciók
Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete egy vasárnapi televíziós interjúban közölte: Washington várhatóan fenntartja az Oroszország elleni szankciókat.
Read More »Az oroszoktól vesz légvédelmi rendszert Törökország
Oroszország közel áll ahhoz, hogy a legmodernebb Sz-400-as légvédelmi rendszerek eladásáról írjon alá szerződést Törökországgal - közölte szombaton a Rosztek állami konszern.
Read More »Súlyos szankciókat kapott a nyakába Észak-Korea
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag megszavazta pénteken az Észak-Korea elleni szankciók újbóli bővítését.
Read More »Utoljára csapott össze May és Corbyn a választás előtt
A brit EU-tagság megszűnése és belpolitikai kérdések álltak Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök és Jeremy Corbyn munkáspárti vezető péntek esti választási tévéfórumán. Ez volt az utolsó ilyen jellegű televíziós fórum a két vezető részvételével a jövő csütörtökre kiírt előrehozott parlamenti választások előtt.
Read More »Megérti, de nem ért egyet Trump döntésével az orosz elnök
"Nézetem szerint lehetséges lett volna nem kilépni a párizsi egyezményből, mert az keretjellegű, hanem ehelyett lehetett volna változtatni az amerikai kötelezettségvállaláson az egyezmény keretein belül" - mondta Vlagyimir Putyin.
Read More »