Tőkepiaci reformok is egyengetik Kína Új Selyemútját

Kína tőkepiaci reformokkal is segíti az Egy Övezet – Egy Út (Új Selyemút) Kezdeményezés megvalósítását – közölte kedden az ország értékpapírpiaci felügyelete.

A CSRC (China Securities Regulatory Commission) kínai értékpapírpiaci felügyelet alelnöke Csiang Jang (Jiang Yang) elmondása szerint 2014 óta számos intézkedést hoztak a tőzsdén jegyzett vállalatok számára az egyesülések és az akvizíciók megkönnyítésére. Az eljárás leegyszerűsítésének köszönhetően mostanra a tőzsdei cégek által végrehajtott egyesülések és akvizíciók 90 százaléka nem is igényelt felügyeleti jóváhagyást.

A CSRC továbbá felülvizsgálta a tőkeérték meghatározás módszerét, bővítette az egyesülések és akvizíciók során fizetőeszközként igénybe vehető forgóeszközök számát és megszigorította a műveletek felügyeletét.

„Az intézkedések eredményesnek bizonyultak, hiszen az egyesülések és akvizíciók a tőkepiac egyik legaktívabb területévé váltak” – mutatott rá.

Kínai vállalatok 2013 és 2016 között 349 egyesülési és akvizíciós műveletet hajtottak végre külföldi vállalatokkal 386 milliárd jüan (57 milliárd dollár) értékben.

A CSRC az Egy Övezet – Egy Út Kezdeményezés sikerre vitelének elősegítése érdekében folytatja a vállalati egyesülések és akvizíciók szabályozásának piacorientált megreformálását – jelentette ki a felügyelet alelnöke, hozzátéve, hogy felgyorsítják a többszintű tőkepiaci struktúra kialakítását az értékpapír-kibocsátásos finanszírozási formák terjedésének ösztönzése érdekében, és jüan-kötvények kibocsátására fogják bátorítani a kínai tőkepiacon a kezdeményezéshez csatlakozott országok vállalatait.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Xinhua

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »