Már a németek is kiállnak Görögország távozása mellett?

A német pénzügyminiszter egy pénteki lapinterjúban meglepő kijelentést tett – ha az eddigi kommunikációt nézzük – , miszerint nem lehet egy államot sem arra kényszeríteni, hogy az EU tagja maradjon. Wolfgang Schäuble szerint Görögország esetleges távozásának következményeivel megbirkózna az euróövezet.

Az eddigi engedmények láttán azért nehezen elképzelhető szerintünk, hogy a hitelezők csak úgy veszni hagynák a hellénekbe pumpált euró kötegeket. Viszont azt látni kell, hogy a gazdasági stabilitás elérése csak az elfogadott reformok betartatásán keresztül érhető el. A szavazók hozzáállásán egyértelműen látszik, hogy a szélső baloldali törekvéseket támogatják, miszerint a megszorításokat el kell törölni. Milyen következményei lennének a lépésnek – merül fel teljesen jogosan a kérdés.

A drachma visszaállításával az ország euróban denominált adósságának átkonvertálása miatt a jelenlegi 120%-os GDP arányos cél teljesíthetetlen lenne (a jelenlegi 160%-ot is túl lépnénk). A tőkemenekülés pedig újabb hitelek nélkül ellehetetlenítené az ország finanszírozhatóságát. Megugranának a háztartások és vállalatok terhei, elszabadulna az infláció és a munkanélküliség és minimum lefeleződne a görög gazdaság teljesítménye, ami kihatna a többi EU ország gazdaságára is. Persze ez egyúttal lehetőséget is teremtene arra, hogy a gazdaság szerkezete megváltozzon vagyis egy-két év mélyrepülés után könnyedén kialakulhat egy egészségesebb struktúra is.

Equilor

Friss hírek