Válságba kerülhet az új román kormánykoalíció

A román miniszterelnök kérésére felmentette szerdán Vlad Voiculescu egészségügyi minisztert Klaus Iohannis államfő, miután a tárca előző napon tudta nélkül módosította a települések vesztegzár alá helyezésének feltételeit.

Román médiaértesülések szerint az USR-PLUS pártszövetség nem ért egyet jelöltje, Vlad Voiculescu miniszter leváltásával, az intézkedés ezért súlyos válságba sodorhatja a bukaresti jobbközép kormánykoalíciót, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is részt vesz.

Florin Citu kormányfő javaslata szerint a tisztség betöltéséig Dan Barna miniszterelnök-helyettes venné át az egészségügyi tárca irányítását. A jobbközép koalíciós kormányt vezető liberális miniszterelnök közölte: az egészségügyi tárca rendeletét aláíró Adreea Moldovant leváltotta államtitkári tisztségéből.

Az egészségügyi miniszter felmentéséről szóló elnöki rendelet közzététele után Citu egy rövid sajtónyilatkozatban elmondta: az állami intézményekbe vetett bizalom védelmében döntött úgy, hogy váltásra van szükség a tárca élén. A kormányfő elismerte: a világjárvánnyal több mint egy éve folytatott küzdelem a végletekig próbára teszi az állami – különösen az egészségügyi – intézményrendszert és a gazdaságot is, de éppen ezért elengedhetetlen, hogy a válságban döntéseket hozó intézményrendszer a polgárok bizalmát élvezze.

Voiculescu egészségügyi miniszter döntései és nyilatkozatai már többször okoztak vitát a nagyobbik koalíciós partnerrel, a jobbközép Nemzeti Liberális Párttal (PNL). Voiculescu március elején az oltáskampány “érzékeny” – a fegyveres testületekre is kiterjedő – adatainak közlésével keltett médiavihart, és váltotta ki a liberális koalíciós partnerek rosszallását. Az általa közzétett információkból egy tényfeltáró lap kimutatta, hogy Romániában több mint hétezren kaptak soron kívül koronavírus elleni oltást, köztük a nemzetbiztonsági és igazságszolgáltatási intézmények több mint ötszáz alkalmazottja.

Közben a PNL és a párt éléről államfővé választott Iohannis is Voiculescut tette felelőssé azért, hogy a koronavírus-járvány tavaszi, harmadik hulláma felkészületlenül találta az országot, és a Covid-kórházakban folyamatos helyhiány volt az intenzív terápiás osztályokon. Az intenzív terápiás ágyak számával kapcsolatban ráadásul a miniszterelnökkel is ellentmondásba keveredett: Citu vasárnap azt mondta, országszerte már csak hat szabad ágy van, Voiculescu viszont folyamatosan arról beszélt, hogy a kórházak jelentései szerint számuk meghaladja a százat.

Voiculescu “bűnlajstromát” tetézi a PNL szerint az is, hogy pénteken botrány lett a Covid-kórházzá nyilvánított, egyébként félig üres Foisor ortopédiai kórház kiürítéséből, mert az épület felszabadítását – a begipszelt, infúzióra kötött páciensek áthelyezését vagy hazaküldését – a járványügyi korlátozások ellen tüntető hangoskodók a csendőrökkel dulakodva próbálták megakadályozni.

A PNL-ben több tisztségviselő is a folyamatosan sajtóbotrányok főszereplőjévé váló Voiculescu leváltását szorgalmazta, de eddig Ludovic Orban PNL-elnök azt mondta: az USR-PLUS-os koalíciós kollégák kizárólagos felelőssége, ha meg akarják tartani tisztségében Voiculescut.

Megvonja a bizalmat Florin Citu román miniszterelnöktől az USR-PLUS pártszövetség

Folytatná viszont az eddigi közös kormányzást a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ).

Ezt a bukaresti kormányban miniszterelnök-helyettesi tisztséget betöltő Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetségből (USR) és a Szabadság Egység és Szolidaritás Pártjából (PLUS) összeolvadt USR-PLUS társelnöke jelentette be szerdán.

A parlamentben tartott rövid sajtóértekezletén Barna rámutatott: a tavaly decemberi parlamenti választások nyomán megalakult kormánykoalíció működésének alapelve az, hogy a fontos döntéseket az abban részt vevő pártok közösen hozzák meg, márpedig Citu nem konzultált az USR-PLUS-szal arról, hogy le akarja váltani a pártszövetség által jelölt minisztert, hanem kész tények elé állította koalíciós partnereit. Barna szerint Citu arról sem egyeztetett vele, hogy őt jelölné ideiglenes tárcavezetőnek az egészségügyi minisztérium élére.

Barna úgy vélekedett: Voiculescu ellen azért indult “médialincselés”, mert mandátuma első napjától kezdve harcba szállt a korrupt egészségügyi rendszeren élősködőkkel, szakembereket hozott az egészségügyi biztosítóhálózatba, és leváltotta a politikai alapon kinevezett kórházigazgatókat.

Megjegyezte: az USR-PLUS sosem vitatta, hogy a miniszterelnök alkotmányos joga kiértékelni a miniszterek teljesítményét, de szerinte ilyen kiértékelés Voiculescu esetében nem létezik, a kormányfő pedig azok malmára hajtja a vizet, akik három hónapja fékezni próbálják az egészségügyi rendszer reformját, amely a közös kormányprogramban is szerepel.

A parlamenti voksok 56 százalékával rendelkező jobbközép kormánykoalíció a – nem magyar – kisebbségi frakció támogatásával, a tavaly decemberi választások után iktatta be Florin Citu kormányát, amelyben a két kisebbik pártnak egy-egy tárca nélküli miniszterelnök-helyettese, a PNL-nek 9, az USR-PLUS-nak 6, az RMDSZ-nek pedig 3 minisztere van.

A PNL csaknem 29, az USR-PLUS 17,2, az RMDSZ pedig 6,5 százalékos parlamenti súllyal rendelkezik, a jobboldalon tehát egymás nélkül nem tudnak kormánytöbbséget alkotni. Rajtuk kívül a korábban kormányzó Szociáldemokrata Pártnak (PSD) van csaknem 34 százalékos, illetve a – vírustagadó és nacionalista szólamokkal frissen a törvényhozásba került – Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) több mint 10 százalékos parlamenti képviselete.

A szerdára meghirdetett bukaresti kormányülést elnapolták.

Mindeközben a Citu-kormány leváltását követelték közös tüntetésükön a román szakszervezeti tömörülések. Az érdekképviseletek azzal vádolják a kabinetet, hogy megkérdezésük nélkül döntött a nyugdíjak és a közalkalmazotti bérek befagyasztásáról, valamint nem egyeztet a társadalmi partnerekkel, és a polgárok érdekei elvárásai helyett a tisztségek elosztásával van elfoglalva.
  • Kapcsolódó:

Forrás: MTI/Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Négy hétre lezárják Szingapúrt

Szingapúr a világ egyik legkevésbé fertőzött országa, a koronavírus-járvány első hulláma óta nem volt érzékelhető növekedés az esetszámokban, a napi új fertőzöttek száma utoljára tavaly szeptemberben járt napi 50 felett és eddig összesen 31-en haltak meg a betegségben az 5,89 millió lakossal rendelkező országban.

Read More »