Erdogan nem hátrál, egyre nagyobb a káosz Szíriában

Amerikai képviselők törvényjavaslatot nyújtottak be helyi idő szerint pénteken a washingtoni törvényhozásban, amely szankciókat léptetne életbe Törökországgal szemben Ankara északkelet-szíriai offenzívája miatt. Erdogan nem hátrál.

A képviselőház külügyi bizottságának elnöke, a demokrata párti Eliot Engel és a bizottság rangidős republikánus politikusa, Mike McCaul által beterjesztett javaslat azokat a török kormányzati politikusokat sújtaná büntetőintézkedésekkel, akiknek közük van az offenzívához, emellett a török védelmi ipart finanszírozó pénzintézeteket is szankcionálná. A javaslat ezzel egy időben fegyverembargót rendelne el Törökországgal szemben.

Amerikai csapatok közelében csapódtak be török tüzérségi lövedékek olyan területen, ahol a török erők tisztában vannak azzal, hogy amerikai katonák is vannak ott, Kobáni közelében, Szíria északi részén – tudatta szombat hajnalban a Pentagon.

Brook DeWalt, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője aláhúzta, hogy egyetlen amerikai katona sem sérült meg, a lövedékek pár száz méterre tőlük csapódtak be, és az amerikai katonák nem vonultak vissza Kobáni érintett térségéből. Törökország hangsúlyozta, hogy nem az amerikai katonák voltak a tüzérségi tűz célpontjai.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Engel és McCaul korábban már határozati javaslatot is benyújtott, amely az Egyesült Államok támogatásáról biztosítja a kurdokat és elismeri szerepüket az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelemben. A javaslat felszólítja Törökországot, hogy azonnal hagyja abba katonai műveleteit Északkelet-Szíriában, az amerikai kormányt pedig, hogy álljon ki az erőszak sújtotta kurdok mellett.

Ez a határozati javaslat viszont jogi értelmben nem kötelező érvényű, a szankcióknak pedig a Capitolium mindkét házában többséget kellene kapnia, és az elnöknek is alá kellene írnia őket, hogy törvényerőre emelkedhessenek.

“Annak vagyunk tanúi, hogy Törökország etnikai tisztogatást hajt végre Szíriában, kurd szövetségeseink elveszítik bennünk a bizalmukat, és feltámad az Iszlám Állam” – tudatta Lindsey Graham republikánus szenátor, a konzervatívok meghatározó alakja külpolitikai kérdésekben. Graham felszólította a kormányt, hogy “kapja össze magát”.

Törökország azt követően indított offenzívát szerdán az általa terroristának tartott kurdok ellen Szíria északkeleti részén, hogy a Fehér Ház a múlt hét végén tudatta: nem támogatja a török offenzívát, de nem is fog közbeavatkozni. A harcok miatt megfigyelők szerint már mintegy 100 ezer ember kényszerült elmenekülni a térségből.

Annyi biztos, hogy folynak a harcok

A török hadsereg és a vele szövetséges szíriai milíciák 262 fegyverese vesztette életét az Északkelet-Szíriában október 9-én indított török katonai offenzíva kezdete óta a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezettel folytatott harcokban – állította a Rudau kurd televízió pénteken az SDF-re hivatkozva. Az SDF, amelynek gerincét a Törökország által terroristának tekintett kurd milícia, a Népvédelmi Egységek (YPG) alkotja, saját közlése szerint mindössze 22 harcost vesztett.

Hulusi Akar török védelmi miniszter korábbi közlése szerint a török csapatok és szövetségeseik “342 terroristával végeztek” a katonai művelet során. A török védelmi tárca azt közölte, hogy egy török katona is elesett a harcokban. A harcoló felek közléseit független forrásból egyelőre nem lehetett megerősíteni.

Civil áldozatok is vannak

Nyolc ember meghalt, 35 pedig megsebesült, amikor Szíriából kilőtt akna- és rakétagránátok csapódtak be a délkelet-törökországi Mardin tartomány Nusaybin településén – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. Korábban a szomszédos Sanliurfa tartomány Suruc településén is aknagránát csapódott egy lakóházba. Ott két ember halt meg, további kettő megsebesült.

Eddig 15 civil vesztette életét hasonló támadásokban azóta, hogy Törökország megtámadta a Kurdokat. Az elmúlt napokban találatok érték már Sanliurfa tartomány Birecik, Akcakale és Ceylanpinar települését is. Az incidensekben eddig valamivel több mint 100-an sebesültek meg.

Erdogan nem hátrál

Nem állítja le Törökország az Észak-Szíriában folyó hadműveletét, “bárki bármit is mondjon” – közölte az ország államfője pénteken Isztambulban, egy fogadáson. Recep Tayyip Erdogan török elnök azt mondta, hogy Ankara “gyökerében oldja meg” a problémát.

“Már nem lépünk vissza” – hangoztatta, hozzátéve, hogy a Törökország által terrorszervezetnek minősített Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia “déli irányban el fogja hagyni azt a területet, amelyet biztonsági övezetnek jelöltünk ki”.

Recep Tayyip Erdogan török elnök pártja, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) tartományi vezetőihez beszél Ankarában 2019. október 10-én. Előző nap megkezdődött a török hadsereg és szíriai szövetségeseinek közös, a Béke Forrása fedőnevű hadművelete Északkelet-Szíriában a Népvédelmi Egységek (YPG) elnevezésű kurd fegyveres csoport, valamint az Iszlám Állam terrorszervezet ellen. Erdogan azzal fenyegette meg az Európai Uniót, hogy 3,6 millió szíriai menekültet küld országából Európába, amennyiben az unió megszállásnak próbálja minősíteni a 2019. október 9-én megkezdett török hadműveletet Északkelet-Szíriában. MTI/EPA

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport szerdán támadta meg a kurdokat Északkelet-Szíriában, állításuk szerint a terrorveszély elhárítása érdekében. Ankara célja, hogy biztonsági övezetet hozzon létre a határ mentén, ahova a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérhetnek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) szóvivője, Jonathan Hoffman pénteken a török hadművelet leállítását szorgalmazta, mielőtt az helyrehozhatatlan következményekkel járna. Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint csütörtökön arra utasította az amerikai külügyminisztériumot, hogy próbáljon meg tűzszüneti megállapodást tető alá hozni Törökország és a szíriai kurdok között.

Ezt megelőzően Trump a Twitteren azt írta, hogy az Egyesült Államoknak három lehetősége van:
– több ezer katonát küld a térségbe és katonai úton tesz rendet,
– “keményen odacsap” pénzügyi úton és szankciókkal Törökországnak, vagy
–  közvetítő szerepet vállal a törökök és a kurdok között egy megállapodás elérésében.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke már szerdán hangsúlyozta, hogy amennyiben Törökország nem vet véget az offenzívának, az Európai Unió nem fogja finanszírozni a harcok térségében tervezett biztonsági övezet létrehozását.

Forrás: MTI/TASZSZ/Reuters/AFP

Felkapott hírek

Friss hírek

Csavartak egyet a britek a Brexit-szavazáson

John Bercow házelnök felvette a napirendre az egyik legtekintélyesebb alsóházi képviselő, Sir Oliver Letwin módosító indítványát, amely gyakorlatilag megfordítaná az ügymenetet, vagyis előre venné a ratifikációt, és utána szavaztatná meg a házat a megállapodás egészének jóváhagyásáról. Ezzel viszont a mai szavazás elmaradna.

Read More »

2020-ra halasztódik Észak-Macedónia és Albánia EU-csatlakozásának kérdése

Noha az európai uniós csúcstalálkozón a legtöbb tagállam az unió bővítése mellett érvelt, nem volt egyetértés Észak-Macedónia és Albánia csatlakozási tárgyalásainak megnyitását illetően, ezért a kérdés 2020-ban ismét a tagországok vezetőinek asztalára kerül - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a kétnapos EU-csúcsot követően tartott sajtótájékoztatóján pénteken.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás