Honduras nem tűri tovább a korrupciót

  • Juan Orlando Hernández elnök egy antikorrupciós mozgalom nyomása alatt áll, mely egy közegészségügyi botrány hatására kezdődött ez év májusában.
  • Fokozódott a társadalmi felháborodás, miután egy helyi újságíró azzal vádolta meg Hernández pártját, hogy több mint 200 millió dollárt sikkasztott el a Hondurasi Társadalombiztosítási Intézet (Instituto Hondureño de Seguridad Social, IHSS) számlájáról, amit a 2013-as választási kampányára fordított.
  • Az Amerikai Államok Szervezete (OAS) Hernández elnökkel egyetértésben, nemrég bejelentette egy korrupció ellenes testület létrehozását, ami az állami szervek erőfeszítéseit hivatott segíteni.

A Hondurasban zajló események nem egyedülállóak, hiszen a kontinens több országa – például Brazília, Chile, Mexikó  – kapcsán is tanúi lehettünk elnöki pozíciókat megingató korrupciós botrányoknak és ezeket elítélő protestálásoknak az elmúlt években.

Ezzel egyidejűleg, április óta Guatemalában is tüntetés zajlik, ami az ország alelnökének, Roxana Baldettinek a lemondásához vezetett, további miniszterek eltávolítása mellett. Az ENSZ által 2006-ban felállított nemzetközi bizottság (Comisión Internacional contra la Impunidad en Guatemala, CICIG), aminek feladatköre az országban elkövetett súlyos bűncselekmények kivizsgálása, jelentős szerepet játszik a korrupció visszaszorításában is. A bizottság független szervként a guatemalai hatóságok munkáját támogatja. Emellett az Oscar Perez Molina elnök ellen folyó korrupciós vizsgálat lebonyolításában is szerepet vállalt, aminek eredményeként elfogatóparancs került kiadásra Molina ellen megvesztegetések és vámcsalások okán. Az elnök ennek következtében még a letartóztatása előtt lemondott tisztségéről.

Guatemalai mintára jön létre a korrupcióellenes testület Hondurasban (La Misión de Apoyo contra la Corrupción y la Impunidad en Honduras, MACCIH), amit az Amerikai Államok Szervezete a kormány kérésére állít fel, az ország igazságszolgáltatási rendszerének megerősítése végett. Bár egyelőre még nem tisztázott sem a működés megkezdésének pontos dátuma, sem a tagok kiléte, az biztos, hogy a testületet nemzetközileg elismert jogi szakértők alkotják majd – jelentette ki a szervezet főtitkára, Luis Almargo. A MACCIH mandátuma várhatóan két évre szól majd, tevékenységei pedig öt fő területen fognak összpontosulni:

  • A hondurasi Főügyészség munkájának felügyelete, egy jogászokból álló, nemzetközi csoport közreműködésében
  • Az igazságszolgáltatási rendszer vizsgálata
  • Annak biztosítása, hogy Honduras eleget tesz az OAS szerződésből származó kötelezettségeinek, melyek a korrupció ellen irányulnak
  • Az OAS korábbi, Honduras biztonsági rendszerének javítására vonatkozó, javaslatainak átültetése
  • Az igazságügyi reformok végrehajtásának elősegítése, egy olyan megfigyelőközponton keresztül, melyben akadémikusok és a civil társadalom tagjai egyaránt képviseltetik magukat

A fent említett korrupciós botrányok mellett 2009-ben is tüntetésre került sor Hondurasban, a volt államfő, Manuel Zelaya, ellen irányuló katonai puccs következtében, mely hatására az ország társadalma rendkívül megosztottá vált. Dana Frank történész szerint a tünetetések egyfajta reakció a jogállamiság hanyatlásával szemben, ami a katonai hatalomátvétel utáni időszakot jellemzi. 2009 óta ugyanis egyre nagyobb méretek ölt a korrupció a központi hatalom körében.

Azt még egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyire működik majd hatékonyan a korrupcióellenes testület Hondurasban, mint ahogy azt sem, hogy milyen hatással lesz a korrupciós botrány Hernández elnök hivatalára.

Deák Alexandra

Friss hírek